Kamarai Kétperces
#A vállalkozó szerint | |
“A Matro Kft. a kezdetektől fogva szorosan együttműködik a kamara pályaorientációval foglalkozó munkatársaival. Úgy gondoljuk, hogy ez a társadalmi felelősségvállalás fontos eleme, hiszen segíti a fiatalok jövőjének tervezését és hozzájárul a helyi közösség fejlődéséhez is. A ”Gép-ésszel” szakmaismereti verseny fővédnökeként és aktív résztvevőjeként rálátunk arra, hogyan alakul az általános iskolások gépiparral kapcsolatos tudása, érdeklődése. Egész évben szívesen fogadjuk őket üzemlátogatásokon, ahol bemutatjuk a cégünk eszközeit, szakmákat, munkaköröket, munkafolyamatokat, de szó esik a vállalaton belüli karrierutakról is. Duális partnerként, azáltal, hogy a cég közvetlen kapcsolatot ápol a fiatalokkal, lehetősége van gépipari szakemberek kinevelésére is. A korai kapcsolatfelvétel során a tanulók megismerhetik a cég működését, kultúráját, és az európai gépiparban betöltött helyét és helyzetét. Munkavállalóink a kamara pályaorientációs nyári táboraiba évek óta szívesen küldik a gyermekeiket, de örülünk annak is, hogy a tábor programjának cégünk is része volt már. A továbbiakban is aktív támogatója és résztvevője kívánunk maradni ennek a munkának.” Köszönjük azon kamarai tagcégeink támogatását, melyek az elmúlt 11 évben a pályaorientációs munkánkat üzemlátogatásokkal, céglátogatásokkal, interaktív foglalkozásokkal, szakmaismereti versenyekkel, |
Dr. Kleisz-Bális Eszter |
#Fintech
Hogyan forradalmasítják a fintech megoldások a pénzügyi szektort, és miként alkalmazhatók ezek a vállalkozásokban? – Workshop |
#2025
Milyen trendek várhatóak a turizmusban 2025-ben? Milyen hatásaik lesznek Baranyára?
A NIÜ új innovációs voucher programja tanácsadást és támogatást kínál KKV-knak innovatív ötleteik piacra viteléhez, akár 85%-os támogatási intenzitással.
Világsztár Pécsett – Marlis Petersen felejthetetlen koncertje: Kiváló lehetőség cégeknek csoportos jegyvásárlásra és a kollégák jutalmazására egyedi kedvezményekkel!
Indítsa tudatosan és magabiztosan a 2025-ös üzleti évet! Évtervezés workshop
vállalkozóknak.
#Szabályozás
A saját dolgozóval kötött szakképzési munkaszerződéseket érintő módosításokat is megtalálja a NAV szochoról szóló, információs füzetének legfrissebb változatában.
Kövesse a hazai és az EU-s jogszabályi változásokat a Heti jogász segítségével!
#Üzleteljünk a világban
Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok
Betegtoborzási platform tesztelésére és fejlesztésekre keres partnereket az egészségügyi ágazatban klinikai vizsgálatokhoz való betegtoborzásra specializálódott francia deeptech vállalat.
Elektromos berendezések beszállítására keres partnert kereskedelmi és ipari villanyszerelésre szakosodott francia cég.
Kockázatmegelőzésre szakosodott olasz cég innovatív széfek gyártóját keresi kizárólagos forgalmazási megállapodásra.
Egy hőcserélő rendszerek tervezésére és gyártására szakosodott francia vállalat alvállalkozókat keres sárgaréz mechanikai alkatrészek meleg sajtolásos kovácsolással történő gyártására.
Műszaki alkalmazásokhoz használt, hőre lágyuló granulátumokat gyártó olasz vállalat partnereket keres támogatott K+F projektekhez.
A teljes üzleti adatbázis itt érhető el, angol nyelven.
Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak: