A Pi-Er Technical Kft. volt az első vállalkozás, amely a saját munkavállalói számára megszervezhető szakmai oktatás kapcsán megkereste a komlói szakképzőt. Az iskola a cégtől igen jelentős szakmai, technikai és személyes támogatást kapott annak érdekében, hogy a nagy létszámú divatszabó (női szabó) képzést sikeresen lebonyolítsák. Példa értékű volt a cég hozzáállása, amivel a résztvevőket motiválta, támogatta, és ezáltal segítette az intézmény munkáját. A képzésben részt vevő, a cég által alkalmazott oktatók folyamatos szakmai kapcsolatban álltak az iskola oktatóival, így a képzést záró vizsgán is példaértékűen szép eredmények születtek. Az iskola és a cég együttműködése olyan sikeres volt, hogy később a Szakképzési Centrum által kidolgozott általános és egységes eljárásrend mintájául is ez szolgált. A Pi-Er Technical Kft. munkáját a kamara Baranyai Szakképzési Díjjal ismerte el.

– A szakképzett varrónők hiánya állandó problémát jelent az ágazatunkban, mivel a komlói szakképző intézménynél régen megszűnt e szakma oktatása, így egy kormányzati támogatás lehetőségével élve megteremtettük a szakképesítés megszerzésének a lehetőségét. A programban olyan kolléganőink is részt vettek, akiknek már megvolt a szakképesítésük, de fel akarták frissíteni a tudásukat. A szakképző intézménnyel egy kiváló kapcsolat jött létre, de mindkét oldalról nagy energia-befektetést igényelt a képzés lebonyolítása, mert a munkatársainknak a tanulás mellett a hétköznapi munkában is helyt kellett állniuk – mondja Szalánczy Katalin tulajdonos.
– Hogyan hasznosul a megszerzett tudás a cégben?
– Az ember azzal, hogy egy új tudást szerez, új emberré válhat, ez egy szakmára is érvényes. Látható, hogy megváltozik a kollégák termékeinkhez való viszonyulása, hiszen amikor valaki csak egy részfolyamatot végez, a látásmódjában nincs meg az egész kabát összeállítása. Így viszont már tisztában van a munkája előzményével, illetve következményével és nagyobb odafigyeléssel áll hozzá a feladathoz. A megszerzett tudás nem kötődik a Pi-Erhez, ha valaki máshol szeretne munkát vállalni, esetleg saját vállalkozásban varrni, a szakmája ott is „érvényes” lesz. A képzés végére a munkatársi kapcsolatok is szorosabbá váltak, komoly csapatok alakultak, amelyek tagjai megosztották egymással a tapasztalataikat, izgultak egymásért, és amikor kész produktumokat hoztak létre, nagyon büszkék voltak magukra és egymásra is. Úgyhogy a folyamat mindenképpen pozitív hatást gyakorolt a működésünkre.
K.T.