25 évvel ezelőtt az internet még épphogy bontogatta szárnyait Magyarországon, a közösségi média pedig ismeretlen fogalom volt. Ebben a turbulens környezetben nemcsak talpon maradni, de elismert szereplővé válni komoly eredmény. A 2025-ben fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség példája azt mutatja: a vidéki bázis nem hátrány, hanem erőforrás, ha szakmai alázattal és stratégiával párosul. A jubileum, a piaci kihívások és a jövőtervezés apropóján beszélgettünk Erős Gábor alapító-tulajdonossal.

– Ha visszatekintünk az indulásra, egy teljesen más világban léptünk be az ezredfordulóba. Hogyan értékeli ezt a negyed évszázados utat?
– Valóban, ha visszagondolunk arra, hol tartott a világ 25 évvel ezelőtt, az internet még gyerekcipőben járt, én pedig visszagondolva igen merészen hagytam ott a biztos egzisztenciát nyújtó munkámat, és az elsők között léptem rá a digitális marketing útjára itthon az RG-STÚDIÓ-val. Alapítótársammal, Lévai Richárddal, akivel 19 évig dolgoztunk együtt a cégben. Azzal a hittel léptem ezt meg, hogy ha tudunk segíteni más cégeknek a megítélésük javításában, akkor közösen sikereket érhetünk el. Azóta óriásit változott az online világ. Ha 10 évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy így élem meg a 2025-öt, azt mondtam volna, hogy ez egy Walt Disney mese. Büszke vagyok rá, hogy az ügynökségünk 2025-ben átlépte ezt a mérföldkövet.
– A marketingügynökségi világban gyakori a fluktuáció, mind munkatársi, mind ügyféloldalon. Önöknél mi a stabilitás titka?
– Én ezt a „300 spártai” történetéhez hasonlítanám. Azt élem meg, hogy emberileg és szakmailag is egy rendkívül erős, összetartó csapat jött létre az irodában, igazi spártaiak. Bármilyen típusú ügyfélhelyzettel meg tudunk birkózni, mégpedig az RG értékrendje szerint: etikusan, emberségesen és asszertíven. Ez a hozzáállás az, ami miatt az ügyfélmegtartási arányunk 90% felett van, ami az online marketing világában egészen rendkívüli számnak számít. Sok partnerünkkel nem kampányokban, hanem években, sőt évtizedekben mérhető a közös munka.
– Ez a belső stabilitás hozta meg a szakmai elismeréseket is? Jól tudom, hogy 2025 különösen sikeres év volt ezen a téren?
– Így van, ez a felkészültség szakmai elismerésekben is megmutatkozott. 2025-ben is három gyémánt díjat nyertünk a Marketing Diamond Awards-on, ami a hazai szakma egyik legkomolyabb elismerése. Ezzel összesen már 11 gyémántunk van, amivel az ügynökségek élvonalába tartozunk Magyarországon, és ez vidéki bázissal, KKV partnerekkel különösen nagy szó. Az ügyfelek számára biztosítékot jelent: amikor marketing stratégiáról vagy márkaépítésről van szó, nem elméleti tudást kapnak, hanem a piac által is validált szakértő megoldásokat.
– A gazdasági környezet az elmúlt időszakban nem kímélte a KKV szektort. Hogyan látja a piac és a partnereik helyzetét?
– Bár a gazdasági helyzet sokszor negatív, a mi pozíciónkat és a partnereinkét is erősnek látom. Sokat elárul a cégek hozzáállásáról, hogy 2025-ben rendkívül nagy mennyiségű, átfogó szakmai stratégiát készítettünk. Ez is bizonyítja, hogy sok KKV mer és tud hosszú távon gondolkodni még bizonytalan környezetben is, és nem a pillanatnyi tűzoltásban érdekeltek. Ez pedig úgy vélem a valódi üzleti siker egyik alapja.
– A KKV-k számára kulcskérdés a forrásszerzés és a fejlesztés. Pályázatok keretében is tudják segíteni őket az online marketinggel?
– A 2025-ös év egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült bővítenünk azokat a szakmai minősítéseket, amelyekkel hivatalos „beszállítóvá” válhatunk még több pályázat esetében. Már ötödik éve rendelkezünk az MGFÜ (Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség) Minősítő Tanúsítvánnyal, ráadásul 2025-ben bővült a minősített szakértői csapatunk létszáma is. Emellett tavaly hivatalosan is felkerültünk a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) minősített innovációs tanácsadóinak adatbázisába. Ezek a minősítések nemcsak a szakértelmünket garantálják, de lehetővé teszik, hogy a KKV-k rendelkezésére álljunk tanácsadóként a pályázati projektekben. Így sok olyan vállalkozás is lehetőséget kap a marketing tanácsadóinkkal való együttműködésre, akinek eddig nem volt rá akár anyagi-, akár emberi erőforrása.
– Nem mehetünk el a mesterséges intelligencia mellett. Sokan tartanak attól, hogy az AI kiváltja a szakembereket. Önök hogyan állnak ehhez?
– Bevezettük az AI-t a mindennapi működésünkbe, de nem tartalomgyártásra, hanem a folyamatok optimalizálására és az adminisztráció racionalizálására használjuk. A technológia nálunk a háttérfolyamatok gyorsítását szolgálja, hogy a szakértő kollégáknak több idejük maradjon a kreatív stratégiára. A tartalommarketingben és szövegírásban továbbra is hiszünk az emberi érintés, a tapasztalat és az empátia erejében, amit egyelőre egyetlen algoritmus sem tud pótolni.
– 25 év távlatából mit üzenne a cégvezetőknek?
– Azt kívánom minden cégvezetőnek, hogy úgy élje meg a cégét és a munkatársaival való közös munkát, mint én. Ez a negyed évszázad bizonyította, hogy a szakmai alázat, a folyamatos fejlődés és az emberi értékek tisztelete a legerősebb valuta az üzleti életben.
K.T.