A világ legnagyobb utazási expóján, az ITB Berlinen vett részt Benkő Bianka, a No Planet B Travel with B utazasi iroda tulajdonosa, valamint Puch Eszter, a Dráva Hotel ügyvezetője, a Fordan Hotel igazgatója, Papp Bíborka pedig a Tourism Prague kiállításon képviselte szálláshelyüket. A turisztikai szakembereket arra kértük, foglalják össze a tapasztalataikat.

Benkő Bianka, a No Planet B Travel with B utazasi iroda tulajdonosa
– Utazási irodaként ez volt az első ITB-eseményünk, azért döntöttünk úgy, hogy ellátogatunk ide, mert egyrészt viszonylag közel van Magyarországhoz, másrészt ez a világ legnagyobb utazási expója. Itt lehet igazán jól látni a nemzetközi turizmus aktuális trendjeit, új irányait és innovációit, amelyeket később akár Magyarországra is „hazahozhatunk”. Egy úgynevezett speciális buyer státuszban, meghívott szakmai vásárlóként vehettünk részt a kiállításon. Ebbe a körbe olyan utazási irodák kerülnek, amelyek egy jól meghatározott speciális piacot szolgálnak ki, vagy nagy volumenű utazásokat képesek értékesíteni. Mi a specializációnk miatt kerülhettünk ebbe a körbe, hiszen utazási irodánk kifejezetten női csoportok számára szervez utazásokat társadalmilag felelős szemlélettel. Az ITB egyik nagy előnye, hogy erősen szegmentált, így például külön pavilonja volt a fenntartható turizmus szolgáltatóinak, ami számunkra különösen érdekes terület volt.
– Milyen eredménnyel, milyen tapasztalatokkal tértek haza az eseményről?
– Számunkra különösen hasznos volt, hogy már a kiállítás előtt segítettek megszervezni az üzleti találkozókat olyan partnerközvetítő szervezetek, amelyek kifejezetten a mi érdeklődési körünkhöz illeszkedő szolgáltatókkal hoznak össze buyereket. Így körülbelül húsz előre leszervezett üzleti meetingünk volt. Egy ekkora kiállításon nagyon könnyű elveszni, és nehéz spontán találkozókat szervezni, ezért az előre egyeztetett találkozók rendkívül hasznosnak bizonyultak. Ezeken a megbeszéléseken számos olyan szolgáltatóval találkoztunk, akikkel a jövőben partnerségben tudunk dolgozni. Ezenkívül volt még kb. 20 olyan találkozónk, amit helyben szerveztünk le országspecifikusan.
A buyer státusz több szakmai előnnyel is járt: részt vehettünk a megnyitó gálán, minden este külön networking-eseményeket szerveztek a buyerek számára, és az ITB China szervezői például meghívtak minket a kínai ITB-re és az azt követő egyhetes kínai study tourra is.
Egy ilyen esemény elsősorban abban segíti a munkánkat, hogy megbízható, helyi partnereket találjunk különböző desztinációkban, akik később a mi utazási programjaink megvalósításában segítenek. Számunkra különösen fontos, hogy olyan szolgáltatókkal dolgozzunk együtt, akik értik és támogatják a társadalmilag felelős és fenntartható turizmus szemléletét. Emellett nagyon értékes volt az is, hogy sok olyan szakmai partnerrel találkoztunk személyesen, akikkel korábban csak az online térben volt kapcsolatunk.

Puch Eszter, a Dráva Hotel ügyvezetője:
– A harkányi Dráva Hotel ügyvezetőjeként kiemelt célom, hogy a Dráva Hotel a külpiacok számára is látható, elérhető legyen. Ennek a törekvésnek az egyik pillére a külföldi vásárokon való megjelenés, akár saját standdal, akár látogatóként. Az ITB Berlin a világ egyik legnagyobb és legmeghatározóbb turisztikai szakkiállítása, ezért számunkra, szálláshelyszolgáltatók számára kiemelten fontos szakmai esemény. A részvétel célja elsősorban a nemzetközi turisztikai trendek megismerése, új üzleti kapcsolatok kialakítása, valamint a meglévő partnerekkel való személyes találkozás volt. Korábban is részt vettünk már több hasonló szakmai rendezvényen, azonban az ITB Berlin mérete és nemzetközi jelentősége miatt különösen értékes tapasztalatokat nyújt. Idén már 4. alkalommal voltunk az ITB-n, ahol az újrainduló Pécs–München repülőjárat kapcsán több német utazásszervezővel egyeztettünk. Szeretnénk, ha több szervező látna valódi üzleti lehetőséget ebben a járatban, és igazán előnyös lenne, ha a régió szálláshelyei meg tudnák mutatni a magas színvonalú szolgáltatásaikat ezen vendégeknek. Remélem, hogy a jövőben egy-egy ilyen vásáron már több szálláshellyel összefogva, közös standon tudunk megjelenni.
– Milyen eredménye volt az eseményen való részvételnek?
– Számos üzleti tárgyaláson vettünk részt, ahol tour operátorokkal, online értékesítési partnerekkel és más turisztikai szolgáltatókkal egyeztettünk. Ezek a megbeszélések lehetőséget adtak arra, hogy bemutassuk a szolgáltatásainkat, valamint jobban megértsük a különböző piacok – különösen a német nyelvterület – aktuális igényeit és utazási trendjeit. Idén egy időben 6 színpadon folytak az előadások, az idő rövidsége miatt csak pár előadást sikerült végighallgatnom. Lenyűgözőnek tartom a fejlődést, és kíváncsian várom, hogy a most megismert technikai fejlesztések már Magyarországon számunka is elérhetők legyenek. Tavaly bevezettük a Dráva Hotelnél a dinamikus árazást. A most megismert rendszerek már AI-használattal, számos tényező figyelembevételével adnak árjavaslatot. Érdemes figyelni a világra, a jövő már itt van.
Egy ilyen nemzetközi szakmai rendezvényen való részvétel hosszú távon jelentős értéket teremt a vállalkozás számára. Egyrészt erősíti a nemzetközi kapcsolatainkat és új együttműködések alapját teremti meg, másrészt segít abban, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk a turizmus aktuális trendjeiről és a vendégigények változásairól. Ezek az ismeretek közvetlenül hozzájárulnak szolgáltatásaink fejlesztéséhez és a versenyképességünk növeléséhez.

Papp Bíborka, a Fordan Hotel igazgatója:
– Az elsődleges célunk az volt, hogy erősítsük a szakmai kapcsolatokat a határon túl is. Már korábban hallottunk a Tourism Prague kiállításról, hogy érdemes rá ellátogatni, mivel számos potenciális B2B és akár B2C ügyfél is megfordul ezen az eseményen. Azért erre az eseményre esett a választás, mivel Csehországnak még mindig egy vonzó turisztikai desztináció Pécs. Bár az elmúlt években az utazási hajlandóságuk csökkent, így is sokan választják országunkat, városunkat.
– Korábban jártak-e már hasonló rendezvényen?
– Tavaly Belgrádba volt lehetőségünk kiutazni hasonló vásárra, hasonló célokkal. Ott több olyan kapcsolat is kiépült, ami a későbbiekben szállóvendégeket hozott a Fordan Hotel számára, így számunkra mindenképp megtérül ilyen kiállításokra ellátogatni.
– Milyen tapasztalatokkal tértek haza az eseményről?
– Bár a fő célunk az volt, hogy utazási irodákkal ismerkedjünk meg, ami csak részben teljesült, így is eredményes napot zártunk. Az esemény maga nívós volt, nem bántuk meg, hogy képviseltettük magunkat rajta. Az mindenképp jelentős pozitívum a számunkra, hogy ismételten olyan kapcsolatokat sikerült szerezni, amiket reményeink szerint tudunk majd kamatoztatni.
– Részt vettek-e üzleti tárgyaláson, milyen sikerrel?
– Igen. Amit kiemelnék, hogy a szervezők szerepe ebben kulcsfontosságú volt: előre lehetett egyeztetni a partnerekkel időpontot a tárgyalásra, a szervezők pedig biztosították, hogy a potenciálisan új partnerek időben és helyben ott legyenek a megbeszéltek szerint.
K.T.