A vállalkozások és a megye gazdasági fejlődésének egyik meghatározó befolyásoló tényezője a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzett munkaerő-utánpótlás kinevelése, így a baranyai vállalkozások együttműködésével a kamara mindent megtesz azért, hogy a fiatalokat olyan pályára segítse, melyben sikeresek lehetnek, így értékes munkaerővé válhatnak.
A pályaorientáció területén folytatott munka alapja a szakmák megismertetése üzemlátogatásokon, szakmabemutató rendezvényeken keresztül, a munkaerő-piaci igények és a munkáltatói elvárások, valamint a képzési rendszerrel kapcsolatos ismeretek közvetítése a diákok, szülők, pedagógusok felé tájékoztató iskolai és egyéb rendezvényeken, valamint az önismeret fejlesztése. Mindezek segítségével a fiatalok a számukra megfelelő pályát választhatják és azon indulhatnak el. Fontos, hogy a pályaválasztásról való gondolkodás és tapasztalatszerzés minél fiatalabb korban elkezdődjön.
Minden kamarai program – az üzemlátogatások, a tájékoztató és önismereti osztályfőnöki órák, a szakmabemutató rendezvények és egyéb fórumok – elsősorban az ösztöndíjjal támogatott hiányszakmák, valamint a további keresett szakmák köré szerveződnek. Pályaválasztási témában szakmacsoportos összejöveteleket kerül sor a baranyai vállalkozások részvételével, hogy ilyen módon is, együttes erővel keressék a megoldásokat a munkaerő utánpótlás problémájára. Folyamatos feladat a pályaválasztásban érintett diákok, tanárok és szülők tájékoztatása, erre szolgál a kamara által működtetett www.palyavalasztasbaranya.hu honlap, a hozzá kapcsolódó facebook oldallal.
Tavasszal szakmaismereti versenyeket és pályaorientációs programokat, nyáron saját szervezésű és iskolákkal közös táborokat, ősszel pedig tematikus pályaorientációs napokat szerveznek szintén a baranyai vállalkozások együttműködésével, bevonásával. Folyamatos az új programok kidolgozása, hogy minél szélesebb réteget lehessen megszólítani és elérni.
Az üzemlátogatások helyszíne kiválasztásának alapja mindig a piacképes szakmák bemutatása. A kamara szervezésében évente megrendezésre kerülnek szakmaismereti versenyek, melyekre a megye egész területéről neveznek iskolák 3 fős csapatokban. A versenyek kapcsán gépipari, elektronikai, elektrotechnikai, autóipari és építőiparhoz kapcsolódó üzemekben tesznek látogatást, mely helyszíneket mindig a baranyai vállalkozások biztosítják. A versenyek közt kilenc éves múlttal rendelkező verseny a Gép-Ésszel, újabbak a Villany-Ász és az AutóMánia. Idén újdonság az építőipari szakmák megismertetése az Épít-Ésszel versennyel. A felkeresett vállalkozások kivétel nélkül biztosították a látogatás lehetőségét, sőt volt vállalkozás, aki maga kereste fel a kamarát együttműködési szándékkal, látva a lehetőséget az utánpótlás közvetlen megszólításában, bevonzásában.
Az informatika leggyorsabban fejlődő területén, a piaci igényekre reagálva az IT szektor cégeivel karöltve 4 alkalommal IT és TI elnevezésű előadás-sorozatot szervezett a kamara a terület iránt érdeklődő diákoknak.
A 2018. évi pályaorientációs munka számokban:
- 100 cégnél üzemlátogatás mintegy 1200 tanulóval.
- A szakmaismereti versenyeken és az előadás-sorozaton 605 diák aktív részvétele.
- 44 pályaorientációs rendezvényre jutott el a kamara szervezésében 1600 látogató és 19 gyermek táborozott a nyári táborban.
Az események a megye gazdasági szereplőivel való szoros együttműködés nélkül nem valósulhattak volna meg.