A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közép-Ázsiai Tagozatának aktuális hírlevelét olvassa. Fontos feladatunknak érezzük, hogy naprakész információval lássuk el Önöket a Közép-Ázsiai Tagozat rendezvényeiről, a relációt érintő legfontosabb gazdasági kérdésekről és üzleti lehetőségekről, valamint a nagykövetségektől hozzánk beérkezett üzleti ajánlatokról. Az egyes hírek teljes tartalma a hírek címére kattintva válik elérhetővé.
Gazdaság
8-8,5% közötti inflációt várnak ez évben Kazahsztánban
A kazah Nemzeti Bank elnöke, Erbolat Doszajev egy kormányülés alkalmával ismertette a pénzintézet 2020-as évi inflációra vonatkozó előrejelzését, melyet 8-8,5%-ban állapítottak meg. 2021-22-ben a kőolajárak fokozatos emelkedése és a belső gazdaság helyreállása miatt mérséklődhet az infláció mértéke, mely a központi bank számításai szerint 4-6% között várható.
A tervezetthez képest több adó folyt be a kirgiz államkasszába augusztusban
A kirgiz állami adóhivatal tájékoztatása szerint az augusztusi tervet meghaladva, 20,2%-kal (1,26 MRD KGS) több adó folyt be az államkasszába. A jelenséget a helyi adóbeszedés hatékonyságának augusztus hónapi növelésével magyarázzák.
Fél százalékos inflációt mértek Üzbegisztánban augusztusban
Az augusztus hónapi infláció a hivatalos üzbég szervek szerint 0,5%-ot tett ki. Az élelmiszerek 0,3%-kal, az egyéb termékkategóriába tartozó áruk 0,8%-kal drágultak. A szolgáltatásokért pedig 0,4%-kal kellett többet fizetnie a lakosságnak. 2020 január-augusztus közti időszakot tekintve 4,8%-os inflációt mértek.
Kazahsztán GDP növekedése 2,8% lesz 2021-ben
A kazah kormány előrejelzése szerint a bruttó hazai termék 2021-ben 2,8%-kal fog növekedni, 2025-re pedig elérheti a 4,6%-ot. A kazah Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint a nominális GDP 2021-ben 76,7 billió tenget (182 milliárd USD), míg ez a szám tovább emelkedik 2025-re 104,8 billió tengre (249 milliárd USD). További előrejelzés még az olajkitermelés növekedése, mely a becslések szerint 2021-re eléri a 86 millió tonnát és 2025-re akár a 100,7 millió tonnát is.
Kazahsztán és az ASEAN közti együttműködés
Bár nem „elsőszámú” a két térség közötti együttműködés, a vírus miatt megváltozott világban és az éghajlat kiszámíthatatlansága miatt egyre több lehetőség nyílik meg a kooperációra. Az együttműködés egyik lehetséges területe a fintech (főleg Kazahsztán és Szingapúr között), további sok új lehetőséget kínál még a mezőgazdaság területe, ugyanis Kazahsztán megbízható partner lehet az élelmiszer-export területén Délkelet-Ázsia számára. Befektetések hasznosak lehetnek nem csak Kazahsztánnak, de az egész közép-ázsiai térség számára, mely sok új munkahelyet teremt, gazdasági lehetőséget és erőforrást kínál, nem mellesleg kereskedelmi útvonalaival összeköti Európát, Oroszországot és Kínát.
Kazah kormány: a munka biztosítva lesz 1,22 millió ember számára
A Munkaügyi és Szociális Védelmi Miniszter jelentette ki, hogy az év végéig 1,22 millió ember számára biztosít új munkahelyet. A Foglalkoztatási Ütemterv és más hasonló állami programok már 743.000 embernek segítettek munkát találni, kisvállalkozásoknak kedvezményes kölcsönt biztosít, támogatja a béreket és állandó munkahelyet teremt. A program fejleszti a vidéki területeket, segít a munkanélküli fiatalokat, az informális munkát végzőket és az alacsony jövedelmű családokat. A munkanélküliség csökkentésére a kormány több rövid távú képzést is szervezett a fiatalok számára.
Kirgizisztán GDP-je 10%-ot csökkenhet 2020-ban
Becslések szerint járvány miatt a Kirgiz Köztársaságnak a GDP-je 10%-ot csökken 2020-ban. A legérintettebb ágazatok az idegenforgalom, a kereskedelem, a fogyasztói szolgáltatások és az építőipar – ezen ágazatok mindegyikében legalább 20%-os bruttó hozzáadott érték-csökkenés várható. Az idegenfogalomból származó bevételek az előrejelzések szerint 90%-ot csökkennek idén. Ezek következtében a munkanélküliségi ráta 21%-ra is növekedhet a Kirgiz Köztársaságban.
Kirgizisztán növeli az ökológiai mezőgazdasági termékek exportját
Dzseenbekov elnök nyilatkozott, miszerint az ökológiai mezőgazdasági termékekre egyre nagyobb a kereslet, különösképpen a fejlett, jóléti államokban és Kínában. Azonban a termelés növeléséhez javítani kell a gyártási technológiát és a megfelelő alapanyag ellátást. A nemzetközi piacra való erőteljesebb belépéshez Kirgizisztánnak jobban kell igazodnia a nemzetközi követelményrendszerhez.
Tádzsik hulladékkezelő rendszer fejlesztési projekt az EU támogatásával
Az EU által finanszírozott projekt fő célja a víz- és természeti erőforrásokkal való helyes gazdálkodás és Zarafson vízgyűjtő védelme és javítása. Az olasz Cervi szervezet a helyi lakossággal együttműködve a hulladékgazdálkodási rendszer továbbfejlesztésén dolgozik. A végleges hulladéklerakó rendszer összeköt már négy falut és 400 köbméter háztartási hulladékot lehet elhelyezni benne – jelentette az Európai Unió Tádzsikisztáni Delegációja.
Üzbegisztán kormánya kölcsönt adna a kivándorló munkavállalóknak
Az Üzbegisztán kormánya kijelentette, hogy a leendő kivándorló munkások számára kedvező feltételeket és 1000 USD kölcsönt nyújt utazási költségek és a munkavállalási engedélyek díjainak fizetésére. Mirzijojev elnök elmondta, hogy Üzbegisztánban évente mintegy 600-700.000 ember lép be a munkaerőpiacra, azonban a gazdaság csak félmillió munkavállalót képest felszívni. Ez azt jelenti, hogy akár 200.000 ember is rákényszerülhet arra, hogy külföldön keressen munkát. Népszerű célország még mindig Oroszország, de egyre többen mennek már Kazahsztánba, Törökországba vagy Dél-Koreába.
Üzbegisztán célja, hogy a világ egyik legnagyobb aranytermelőjévé váljon
Az országban a jelenlegi éves aranytermelés 100 tonna, s a következő években ez jelentősen megnövekedhet. Legfrissebb adatok szerint Üzbegisztán 63 nagyszabású aranybányászati mezővel rendelkezik, melynek teljes készlete meghaladja a 2500 tonnát, tartalékokkal együtt akár 5990 tonna is lehet. Tavalyi rendelet magába foglalja, hogy az ország arany- és ezüsttermelését 2021/2022-re meg kell kétszerezni. A fejlesztésekkel az üzbegisztáni kormány reméli, hogy külföldi befektetők új aranybányászati technológiákat tudnak szállítani a hazai termelőkhöz, így gyorsabban fejlődhet az ország aranybányászati ágazata.
Türkmenisztánban az állami szektor alkalmazottait fizetés nélküli szabadság kivételére sürgették
Asgabat nemzetközi reptér dolgozói nagy részét augusztus első hetében fizetés nélküli szabadságra küldték, mely szeptember közepéig tart. A repülőtéren minimális alkalmazotti létszámot hagytak, a berendezés üzembetartásának érdekében. Ezen kívül még több állami és közszféra fenntartású munkahely küldte el hasonló módon az alkalmazottait, főleg az 50 évnél idősebbeket. Továbbá beszámoltak arról, hogy az állami szektor és vállalkozások alkalmazottait 90 napos fizetés nélküli szabadságra küldték.
Politika
Kazah elnöki látogatása a lőszerraktári robbanás helyszínén
Tokajev kazah elnök a héten látogatott el az egy évvel ezelőtt történt lőszerraktári robbanás helyszínére. A robbanás egy katonai bázison történt Ayrs városa mellett tavaly júniusban, melyben két katona és egy civil is meghalt. A robbanás a város 85%-át károsította, a lakosságot – 44.000 fő – evakuálni kellett. Az elnök ellátogatott a katonai bázisra, ahol a robbanás történt, megnézte az újraépítési munkálatokat.
Tádzsikisztánban újra Rahmon elnököt jelölték
A Tádzsikisztáni Független Szakszervezetek Szövetsége hivatalosan is bejelentette (08.26.), hogy a jelenlegi elnököt jelölik megint elnöknek. Emomali Rahmon, aki 1992-ben került hatalomra, csatlakozik az 5 másik jelölthöz, akik elindultak az elnökválasztáson. A választás október 11-én lesz.
Társadalom
Annak érdekében, hogy Nur-Szultán túlzsúfolt iskoláinak problémáját segítsék megoldani, több, mint 20 oktatási beruházási projektet támogat Nur-Szultán városvezetése, mellyel 25.000 új helyet hoznak létre iskolások számára és közel 4.500 helyet fognak tudni biztosítani az óvodákban. Az egyik ilyen projektet a Bahreini Királyi Jótékonysági Alapítvány finanszíroz 3,3 milliárd tengével (7,78 millió USD), mely 1200 új helyet jelent az iskolások számára. A projekt sok új munkahelyet is teremteni fog, s az iskolákat a diákok tandíj nélkül használhatják majd.
Fertőtlenítőszereket permeteznek a levegőből a vírus elleni küzdelem miatt
Türkmenisztán repülőgépekről permetezi a városokat és mezőket a fertőző betegség elleni küzdelem miatt, annak ellenére, hogy az ország továbbra is tagadja, hogy lenne fertőzöttje. A lakosság aggodalmát fejezi ki egyrészt a kellemetlen szagok miatt, másrészt, hogy a szer károsíthatja az emberek, állatok, növények egészségét. A városokban a hatóságok teherautókkal permetezik az utcákat, mondván ez megakadályozza, hogy a fertőző vírus terjedjen az országban.
Források: