Ezt vallja Klemm Ádám ácsmester, aki nemrégiben elvégezte a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara gyakorlatioktató-képzését. Azért vállalkozott arra, hogy ismét beüljön az iskolapadba, mert maga szeretné megtanítani szeretett szakmáját a következő generációknak. Mint mondja, nagyon sokat tanult a tanfolyamon.
– Ugyan sok éven keresztül ácsmesterként foglalkoztam inasokkal Ausztriában, de Magyarországon nem fogadják el az osztrák mestervizsgámat. Ahhoz, hogy tanulókat fogadhassak és kinevelhessem az utánunk jövő generációt, szükség volt az oktatói tanfolyam elvégzésére. Azt tapasztalom, hogy nincs megfelelő munkaerő a piacon, ezért nem találok a cégemhez szakmunkásokat. Csak azt látom megoldásnak, ha én magam tanítom meg a fiatalokat a szakmára.
– Van is jelentkezője?
– Igen, mégpedig a két fiam. Az egyik 16 éves, a másik 17 éves, mindketten ácstanulók a Pollackon. Velük kapcsolatban szembesültem azzal, hogy nem megfelelő a képzés, mivel nem találtam olyan szakembert, aki magas szinten meg tudná tanítani nekik a szakma fogásait. Egy idős barátom, a szekszárdi Bartis László kezdett el foglalkozni a fiaimmal, ő egy Európa-szintű ácsmester, többször nyert versenyeket, de az egészségi állapota nem engedi meg, hogy tanítson. Ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem ezt a tanfolyamot, a két fiam mellé fogadok még 2-3 tanulót, és megpróbálom magamnak kinevelni az utánpótlást.
– Mit tanult ezen a tanfolyamon, ami az ön számára is újdonság volt?
– Az inasokkal való foglalkozás pszichológiai oldalával elég sokat foglalkoztunk, mint ahogy a motiválással is, ezzel kapcsolatban számos információt kaptunk az oktatóktól. Figyelembe kell venni, hogy a mai tizenévesek teljesen másképp nőttek fel, mint mi, ezért másként is kell őket ösztönözni. Beszéltünk arról, hogy mivel tudjuk rábírni őket a szakma szeretetére és megfelelő szinten való művelésére, hiszen a fiatalok többsége a számítógép előtt szeretne ülni. Az oktatóink ezeket igyekeztek elmagyarázni, ami számomra igen hasznos volt. Akit érdekelt és nem muszájból vett részt az oktatáson, igen sok mindent meg tudott tanulni ez alatt az 50 óra alatt.
– Ön már a tanfolyam alatt is azt hangoztatta, hogy a tanítvány olyan, mint az ember gyermeke. Miért gondolja így?
– Egy tanulóval foglalkozni kell. Vagy szeretjük és pátyolgatjuk, vagy megszökik magától. Az ember másként foglalkozik a gyerekével, mint egy idegennel. Külföldön is azt tapasztaltam, hogy ha egy kicsit barátságosan áll a tanulókhoz az ember, ha egy kicsit maga mellé szereti és úgy tanítja őket, akkor fogékonyabbak lesznek a tanulnivalót illetően és jobban érdekli őket, amit át akarok adni. A két fiamat kicsi koruk óta vittem magammal mindenhová, így bevezettem őket a szakmába, megtapasztalhatták, hogy ez miként működik. A többi fiatalhoz is „apaként” fogok viszonyulni, ehhez kiváló oktatási módszertant is elsajátítottam a tanfolyamon.
K.T.