Stabil hátteret nyújt a kamarai titkárságon

Baranyai Nóra pályafutását a kézműves kamarában kezdte 1995-ben, majd 2000-től a kereskedelmi és iparkamara berkein belül folytatta munkáját, melyet azóta is töretlen elkötelezettséggel végez. Nemcsak végigélte, hanem aktívan formálta is a szervezet változásait, mindig lépést tartva az új kihívásokkal. Megbízható, következetes és elhivatott kolléga, aki sosem félt kimondani a véleményét, még akkor sem, ha az néha pikírt humorral párosult. Egyéni, sajátos stílusa és őszintesége mindannyiunk számára ismerős és becsült. Baranyai Nóra munkáját a kamara Dr. Záray Károly-díjjal ismerte el.

– Több mint negyedszázada dolgozik a kamarában. Hogy élte meg ezt az időszakot, a munkájában a változásokat?

– Egy szóval gyorsan. Véletlenek sorozata, hogy a kamaránál kezdtem dolgozni. Nem volt munkám, és az alakuló kézműves kamara munkatársat keresett. Felvettek, és egy kis létszámú, de annál lelkesebb csapatba kerültem ügyfélszolgálati munkakörbe. Aztán rövid idő múlva a törvényváltozások miatt ismét megszűnni látszott a munkahelyem, de a kereskedelmi kamara, a nagy testvér befogadott.

A titkársági munka teljesen más lett, mint az ügyfelekkel való mindennapos találkozás. Bár jóval kevesebb vállalkozással van személyes kapcsolatom, azért nem unalmas a munkám, amely során elsősorban a testületi tagokkal vagyok munkakapcsolatban. Sok mindenről kell tudnom, hogy az érdeklődők a megfelelő információhoz jussanak. Ebben persze a képzett kollégák sokat segítenek.

– Mi jelenti a sikert a munkájában? Miért maradt ennyi ideig, miért szereti azt, amivel foglalkozik?

– Kimondani is sok: 30 év! Minden nap tartogat valami fordulatot, újdonságot, ezért tűnik egy pillanatnak az itt eltöltött idő. Hogy ez a 30 év nem volt hiábavaló, azt a kollégák által megszavazott Záray Károly-díj igazolja.

Közelgő rendezvényeink