Gazdasági összefüggések, megoldási lehetőségek, új gazdasági és technológiai kihívások közérthetően. A gazdasági és üzleti közélet a legtöbb alkalommal csendben, látványos kommunikáció és hangos megjelenés nélkül működik. A vállalkozások fejlesztenek, végzik napi tevékenységüket, foglalkoztatják a munkavállalók millióit, fizetik az adókat. Szükségesnek érezzük, hogy a gazdasági közélet szereplőit érdeklő és érintő gazdasági és technológiai kihívások, Baranya megye fejlesztésével kapcsolatos összefüggések közérthetően megfogalmazva, rendszeresen megjelenjenek.
2018-ban családi vállalkozások javaslata és kérése alapján kezdtük meg a Baranyai Iparfejlesztési Program kialakítását és koordinációját. Az elfogadott és széles körben bemutatott stratégia és a kapcsolódó operatív akciók bázisai a megyei fejlesztésnek.
A Magyar Nemzeti Bank rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében. Most olyan kérdések megválaszolásában kérik a vállalkozások együttműködését, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól.
Kamaránk idén júniusban az alábbi szakmákban tervez TÁMOGATOTT mesterképzést indítani!
Lapul a fiókban egy-két régi mobil? Most végre a helyükre kerülhetnek!
Idén is, 2 turnusban napközis jellegű tábort szervez a kamara pályaorientációs csapata együttműködve a megye gazdasági szereplőivel. A táborban érdekes és hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhet a gyermek, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntéshez. A táborba 5-6-7. osztályos gyermekeket várunk!
Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben.
A Pénzügyminisztérium közleményében foglaltak szerint elkerülhetőek a határidőn túl benyújtott adóbevallásokhoz kapcsolódó szankciók, amennyiben NAV közleménye szerint teljesítjük a következőkben leírtakat.
A Pécsi Tudományegyetem május 15-től ismét elindítja egészséges életmódra ösztönző, nemzetközi kerékpáros kihívását.
PÁLYÁZATOK
A tervezett 1,3 milliárd Ft keretösszegű kiírás keretében KKV-k, nagyvállalatok, kutatóhelyek és kutató-tudásközvetítő szervezetek nyújthatnak be támogatási kérelmet.
Használja az ITT & MOST online felületet üzleti kapcsolatai erősítésére és a kínálkozó lehetőségek kihasználására! Válogatás a folyamatosan frissülő üzleti ajánlatok közül:
TURIZMUS SUMMIT 2021- RESTART; 2021. május 26. A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szabadkai irodája szervezésében megvalósuló online B2B-val egybekötött online fórum fókuszában a vajdasági turisztikai kínálat és a kapcsolódó könnyűipari ágazatokban rejlő beszállítói lehetőségek állnak. Megnézem >>>
Teljeskörű turisztikai szolgáltatások Szerbiában!
Felhasználóbarát, biztonságos, modern webes és mobil alkalmazások fejlesztése. Megnézem >>>
Kapcsolatépítés, üzleti partnerkeresés 22 országban. Megnézem >>>
Ebben a rovatban a több mint 60 országban jelenlévő Enterprise Europe Network vállakozásfejlesztési hálózat üzleti együttműködési ajánlataiból válogatunk ajánlatokat vállalkozók számára. Ezek lehetnek: üzleti vállalkozói partnerségek, technológiai, kutatás-fejlesztési és innovációs partnerkeresések, illetve támogatott nemzetközi partnerkereső rendezvények.
SM-ERANET: Új stratégiák fejlett anyag alapú technológiákhoz, egészségügyi alkalmazásokhoz. Vezetőképes anyag fejlesztése 3D-s nyomtatáshoz, egészségügyi célokra és ezüst gazdaságra. Spanyol csapat partnert keres az anyag validálására. Megnézem >>>
Kitozán komplexet és prebiotikumokat tartalmazó menta pasztillákat gyártó orosz cég forgalmazói megállapodás keretében keres partnereket.
Egy német online élelmiszer-kiszállítással foglalkozó szolgáltató élelmiszer-kiszerelésekhez egyedi fedeleket gyártó céget keres. Anyagok: szilikon és hőre lágyuló kaucsuk (TPE)/polipropilén (PP)/polietilén (PE). Megnézem >>>
Német nagykereskedő olyan bemutatóeszközök gyártóit keresi, melyeken kisállatokkal kapcsolatos cikkeket mutathat be az adott üzlethelyiségekben. Megnézem >>>
A teljes adatbázis itt érhető el, angol nyelven. Nem találja, amit keres, vagy be akar kerülni az adatbázisba? Írjon e-mailt munkatársainknak:
2021. május 6. – december 31. Az RCISD Regionális Tudásközpont által létrehozott platform az ENRICH in LAC (Latin America and Caribbean), az innováció területén dolgozó szervezetek és vállalkozások kapcsolatépítését segíti elő.
A ‘Circular Economy SMEs across Europe’ c. online nemzetközi platform lehetőséget biztosít a körkörös gazdaságba már becsatlakozott, vagy erre nyitott vállalkozások számára üzleti tárgyalások lebonyolítására, projektötletek kidolgozására és jó gyakorlatok megosztására is.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum közös szervezésében szakképzési fórumot tart a vendéglátás és kereskedelem ágazatokban dolgozó gyakorlati képzőhelyek részére.
A Funding & Tenders Portal egyablakos felület számos uniós finanszírozási program és közbeszerzés esetében az érdeklődők, ajánlattevők és pályázók számára.
A digitális és zöld átállás új, kiemelt fejlesztési célként szerepel az EU-ban és Magyarországon is. Kiderül, hogyan kapcsolódik ezekhez az elvekhez a Modern Vállalkozások Programja, majd fókuszba kerül néhány jó példa a pénzügyek, a nagyvállalti digitalizáció és a „zöldítés” összefüggésében.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum közös szervezésében szakképzési fórumot tart a gépipari ágazatban dolgozó gyakorlati képzőhelyek részére.
2021. május 28.
Az Orfűi Turisztikai Egyesület a Routes To Roots című Interreg projekt keretében Nemzetközi Vidéki Örökség Konferenciát szervez társszervezeteivel együttműködésben.
Az online üzletember találkozón a résztvevők a kétoldalú üzleti tárgyalások mellett megismerhetik a csomagolástechnika legújabb, fenntartható megoldásait.
Az Enterprise Europe Network társszervezésében online nemzetközi fórumra és üzletember találkozóra kerül sor, melynek középpontjában a zöld fejlesztések és a digitális átalakulás állnak.
Az Enterprise Europe Network társszervezésében online nemzetközi fórumra és üzletember találkozóra kerül sor, melynek középpontjában a deep tech fejlesztések és a digitális átalakulás állnak.
Az esemény a Kína iránt érdeklődő vállalkozások számára nyújt tájékoztatást arról, hogy ellenőrizzük a partnert Kínában, milyen szerződést kössünk, hogyan hajthatjuk be a pénzünket, és miként működik a cégalapítás Kínában.
Ismerje meg Alsó-Ausztria előnyeit, tudjon meg többet arról, hogyan kell vállalkozást indítani Ausztriában, szerezzen betekintést és tippeket olyan vállalkozóktól, akik már megkezdték üzleti tevékenységüket Ausztriában.
Az online tájékoztató keretében részletes képet kapunk a hazai vállalkozások előtt nyitva álló lehetőségekről és az exporthoz kapcsolódó vámkezelési eljárásokról az első lépésektől kezdve a partnerkeresési lehetőségekig Japánban.
2021. május 27.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum közös szervezésében szakképzési fórumot tart az épületgépészet ágazatban dolgozó gyakorlati képzőhelyek részére.
Az Enterprise Europe Network társszervezésében megvalósuló online nemzetközi üzletember találkozóra várnak, minden a közlekedésiparban és szállítmányozásban tevékenykedő céget, egyetemet, kutatóintézetet, akik nyitottak új üzleti kapcsolatok, technológiai és lehetséges H2020 együttműködések kialakítására.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum közös szervezésében szakképzési fórumot tart az építőipari ágazatban dolgozó gyakorlati képzőhelyek részére.
Vegyen részt a Better Factory első nyílt pályázati felhívásáról szóló online szemináriumon, és tudja meg, hogyan vehet részt gyártóként, technológiai beszállítóként vagy ipari háttérrel rendelkező művészként a tudástranszfer programban. és a Baranya Megyei Szakképzési Centrum közös szervezésében szakképzési fórumot tart az építőipari ágazatban dolgozó gyakorlati képzőhelyek részére.
2021. június 10-11.
A nemzetközi üzletember találkozó Szlovákia legnagyobb IT tematikájú rendezvényének – ITAPA 2021 – keretében zajlik.
Az Enterprise Europe Network társszervezésében megrendezésre kerülő online rendezvény lehetőséget biztosít kétoldalú üzleti találkozók lebonyolítására, technológiai és szakmai együttműködések kialakítására, valamint befektetői lehetőségek és a szállítmányozáshoz kapcsolódó új technológiai, zöld, okos megoldások, trendek megismerésére.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.