A legnagyobb kihívás még mindig a gőztechnológia elfogadtatása

Környezetbarát technológiával, 5 liter vízből előállított gőzzel tisztították ki a Prosis autómosóiban a gépkocsik belsejét néhány éve. Ilyen üzletből többet is működtetett a vállalkozás, és ahogy annak idején az ügyvezető, Varsányi Szilárd szinte jelszavaként fogalmazta meg: „Legyünk nyitottak a világra és merjünk kockázatot vállalni!”, úgy mentek tovább egy új irányba. A vállalkozás ugyan profilt váltott, de maradtak a korábbi környezetkímélő vonalon: ma gőztechnológiás berendezéseket forgalmaznak, amelyek az autókárpittól a napelemek tisztításáig rengeteg helyen bevethetők.

– Nagyon jó tapasztalatot szereztünk a gőztechnológia használatával, így kértek fel egy olyan technológia elterjesztésére, ami még nem volt jelen Magyarországon. Önkiszolgáló gőzös kárpittisztító berendezéseket kezdtünk forgalmazni 2017-ben. Egy évig készültünk fel a termék bevezetésére, megismertetésére, a technológia megtanulására, arra, hogy miként kell eladni, használni. Négy év alatt sikerült piacvezetővé válnunk itthon ezen a területen.

– Hogyan építették fel az üzleti modellt?

– Az Európai Unióban egy évvel korábban kezdték forgalmazni ezeket a gépeket, ott benzinkutakat, autómosókat és bevásárlóközpontokat céloztak meg. Nekünk kicsit más volt az elképzelésünk. Mivel ezeknek a berendezéseknek kicsi a munkaigényük, és azt láttuk, hogy sokan szeretnének egy második lábat is a vállalkozásuknak, így a vállalkozók felé is nyitottunk. Már azt látjuk, hogy több országban is a mi modellünket vették át. Hivatalos, kizárólagos forgalmazók vagyunk, ugyanúgy, mint más technológiánál vagy gépnél eladjuk a terméket, és biztosítjuk a szervizt, illetve a garanciális feltételeket.

– Hogy jön egy olyan elhatározás, hogy profilt vált a vállalkozás? Hiszen az autómosók is jól működtek.

– Szerintem ez személyiségtípus és hozzáállás kérdése. A mai napig is úgy működik a vállalkozásunk, hogy állandóan ötletelünk a tulajdonostársammal Hrecska Attilával. Rengeteget utazunk, nem csak az országban, és nyitott szemmel járunk. Keresünk is, de ha csak meglátunk valamit, átbeszéljük az új lehetőségeket. Aztán elkezdjük körültekintően felépíteni. Beleássuk magunkat, rengeteget tanulunk, ez mindkettőnk elvárása, hogy a lehető legjobbak legyünk adott témában. Vonz bennünket az izgalom, az új kihívás. Persze üzletről van szó, ezért hajlandók vagyunk mindent megtenni a siker érdekében. Bár nem feltétlenül minden esetben befolyásol bennünket a pénz, hanem maga a lehetőség, a kihívás, az önmegvalósítás.

– A gőztisztítással maradtak az autó bűvkörében vagy elindultak más irányba is?

– Az első lépés az önkiszolgáló kárpittisztító automata volt, azóta már az egész technológiai családot forgalmazzuk. A gőztisztítást számos szegmensben érdemes használni, a vizes-vegyszeres tisztítást le lehet cserélni egy környezettudatos, modern és gazdaságos technológiára. Szeretnénk elültetni a fejekben, hogy ezekkel a gépekkel például a szállodákban a fürdőszobától a kárpiton, a padlón át az ablakig mindent lehet tisztítani, mint ahogy a borászatokban a boroshordókat vagy a napelemparkokban a napelemeket. A világ a környezettudatosság felé megy, hogy minél kevesebb vegyszer és energia felhasználásával lehessen tisztítani, mi is ezt képviseljük.

– Mi jelenti ma a legnagyobb feladatot az önök számára?

– Továbbra is a a technológia megismertetése és elfogadtatása. Nagyon nehéz bevezetni egy teljesen új dolgot, kiépíteni a bizalmat, de ez a jövő, efelé kell menni. Ott fordul át a dolog, amikor leendő partnereink kipróbálják a technológiát, rájönnek, hogy mennyivel egyszerűbb és hosszú távon olcsóbb a takarítás. Emellett a munkánk legnehezebb része az időgazdálkodás.

– Mik a további lépések vagy tervek a jövőre nézve?

– Folyamatosan azon dolgozunk, hogy itthon egyre jobban működjön az általunk felépített rendszer. Közben egy felkérésre elkezdtünk a délszláv országok, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia felé is üzleteket építeni. Azt már látjuk, hogy egy az egyben nem lehet lemásolni a koncepciónkat, hiszen másként működik a horvát piac, más a mentalitás, és ahhoz kell igazodnunk.

– Előnyt jelent-e az üzletben az, hogy környezetkímélő technológiát értékesítenek? Van-e ilyenre esetleg pályázati lehetőség?

– Sajnos nem. Persze az EU-s pályázatokban előny, ha valaki környezettudatos technológiát használ, de mi nem érezzük, hogy ez nálunk lecsapódna. Most 100%-os támogatottsággal lehet napelemhez jutni, hiszünk a szélenergiában, az atomenergiában, közben elfeledkezünk arról, hogy egy autó belsejét néhány deciliter vízzel ki lehet tisztítani. Hány autó fut az utakon, ha ezeket összeadjuk, láthatjuk, hogy egy ilyen „kicsi” dolognak is mekkora a jelentősége és a haszna a világ számára.

Kis Tünde