Szinte egész életében vezetőként dolgozott Szűcs István, először a komlói bányákban, majd a Carbon Könnyűipari Vállalat vezérigazgatója lett. Emellett az újraéledő kamarában is elnöki pozíciót töltött be, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke. Hogyan válik valaki vezetővé? Mi emeli ki őt a többiek közül? – tettük fel a kérdéseket a tapasztalt üzletembernek.
– Annak idején Robeson azt énekelte: „Ütik, verik a négereket…”, de 50-60 évvel később Barack Obama a Vakmerő remények (The audacity of hope) című könyvében méltán ír afroamerikai elnöki sikereiről. A szintén feketebőrű Jackson asszony a napokban várja, hogy Biden elnök legfőbb bíróvá jelölje… Van tehát a körülmények alakulása, a fejlődések ideje. Én a vezetővé válás útját a beosztott szemszögéből láttatom. Fiatal mérnökként tapasztalt gyakorlati vezetőkkel voltam körülvéve. Hagytak ismerkedni a bányával, dolgozni – hogy úgy mondjam –, felnőni. Elméleti kérdésekben támaszkodtak rám. Mindeközben észrevettem a hiányosságukat, amit majd nekem esetleg nem szabad vagy nem kell követni.
– Hogyan kell vezetni egy szervezetet, hogy az sikeres legyen és az ott dolgozók elkötelezetten, csapatként működjenek együtt?
– A rutinná vált munka 10-12 év után kitekintést indukált, elérkezett a váltási lehetőség a másik bányánál, a helyettesi munkakör, majd az egyszemélyi vezetés a Carbonnál. Közben a „vakmerő remények” rádöbbentettek a magam hiányosságaira, de látva a csapatmunka lehetőségét, belevágtam, és kb. fele-fele arányban próbáltam igazgatni. A munka másik ötven százalékát, megbízva bennük, a munkatársaimnak adtam. Láttam, hogy pénzügyileg hiányos a tudásom, ezért elvégeztem az egy éves pénzügyi elemző kurzust a közgazdasági egyetemem. A munkatársaimnak szárnyakat adott a bizalom és örömmel végezték a csapatmunkát. Nem akartam mindent tudni, de a társaimmal együtt már megvolt a siker lehetősége.
– A Carbon „fénykorában” 2600-an dolgoztak a vállalatnál. Melyek voltak a szervezetépítés alappillérei, milyen meggondolások alapján alakították ki a cégstruktúrát, hogy az a leghatékonyabb legyen?
– Az üzletkötés, az ár-, bér- és alapanyag-ellenőrzés az én reszortom volt, a készletek, a lebonyolítás, a napi apróbb dolgok és az egyéb alapanyagellátás azonban már nem. A pécsi bőrgyárban, ahonnan 300 ezer m2 bőrt vásároltunk, vagy a trapper (2 millió m2) beszerzése ügyében évente többször is voltam a gyárakban. Számos kisebb cégnek még a nevét és a címét sem kellett tudnom. A sikeres munka velejárója volt a törődés, a dicséret, az elismerés. Szokták mondani, hogy üres hassal nem lehet énekelni a Himnuszt… Szinte minden minisztériummal sikerült jó kapcsolatot teremtenem. Elértem, hogy áramoljon hozzánk az információ. Gyakran 2-3 héttel hamarabb megtudtunk egy esetleges változást, ez maga a főnyeremény.
– A pécsi kamara elnökeként rengeteg vállalkozással került kapcsolatba. Mit adott a sikerükhöz a gazdasági közösséghez tartozás?
– Elnökségem idején (1988–1994) a nagy bizonytalanság és az átalakulás volt a jellemző. Egy bizarr, de kor- és kórtörténeti jelenség volt, amikor a részvénytársasággá alakulás napján egy nap alatt tizenkétszer hívtuk a fel a pesti főembereket a „hogyan kell rt.-t alapítani” ügyében. Ilyen körülmények mellett nagyon megnőtt a kamara érdekérvényesítő és informáló szerepe. Sok minden újnak kellett (volna) megfelelni. Az Alpok-Adria Munkaközösség nemzetközi kitekintést adott. Mentünk és jöttek a partnerek. Hallattuk a hangunkat a kormánnyal szemben is. Erősödött a kamara, s noha az elnöki cím társadalmi megbízatás volt, Síkfői Tamás lendületes fiatalsága magával ragadott. A tegnap még nagy cégek apró utódai sok száz kérdést tettek fel: piacvesztés, tőkehiány, kamatterhek, termelés-visszaesés, recesszió lesz vagy fejlődés? Itt-ott tűnődésnek tűnő válaszok erősítették az együttműködést.
– Ha ma egy induló vállalkozás vezetője tanácsot kérne öntől, mit mondana neki, milyen területekre fókuszáljon, milyen elveket kövessen, mitől óvakodjon?
– Manapság más világ van. (Mindig is az volt.) Ezer új téma, sok száz veszély: pénzpiaci, banki, politikai, járványügyi helyzet, sőt háború. A mostani helyzet bizonytalanságai, tévedései sérülékennyé teszik a gazdasági életet. Egy új vezető ma csak alapos tárgyi, szellemi, informatikai ismerettel merjen vállalkozni. Legyen óvatos, ne vállaljon kétes kockázatokat, ne reméljen gyors sikert és nehogy megkísértse a korrupció veszélye. Ügyvezető igazgatónak mindenki nevezheti magát, de ennek az útja, hogy előbb jó ügyvezető beosztott legyen az esetleges buktatók kiiktatásával. A végkonklúzió: érdemes vállalkozni, mert hosszabb távon mindenképp siker koronázza.
Kis Tünde