„A legfontosabb, hogy pontosan, jó minőségben kell dolgozni”

Id. Csorbai Ferenc 1990-ben kezdett vállalkozni: egy kollégájával és két osztrák hűtőgép-szerelővel együtt kezdték az Élker boltok hűtőrendszerének átalakítását, az ott elsajátított magas szintű szerelési tudás segített a későbbiekben a vállalkozása sikerre vitelében. A mohácsi Korrekt Kft. az elmúlt évtizedek alatt a régió számos nagyáruházában, ipari létesítményekben végzett hűtéstechnikai kivitelezést, hűtő- és klímaberendezések szerelését, karbantartását. Csorbai Ferenc szerint csak precíz, pontos munkával lehet elnyerni megrendelőik, üzleti partnereik bizalmát, illetve megtartani a már megszerzett bizalmat.

– Amikor ön indította a vállalkozást, kellett egyfajta merészség is hozzá. Honnan tudta, hogy miként kell működtetni egy vállalkozást?

– Nem tudtam. Legelőször azt néztem meg, hogy a munkánkkal mennyi bevételt tudunk szerezni és ezzel szemben mennyi a kiadásunk. És mivel jóval több volt a bevételünk, bele mertem vágni. Már a kezdetekkor beléptünk a kamarába, ahonnan mindig nagyon sok segítséget kaptunk. Persze, ehhez az is kellett, hogy legyenek kérdéseink.

– A vállalkozás nagy fejlődésen ment keresztül. Hogyan jött, hogy még mivel lenne érdemes foglalkozni?

– Sokszor az élet hozta elénk, de meg kellett látni a lehetőséget. Működött Mohácson egy háztartási gépek, hűtők szerelésével foglalkozó kisvállalat, ami tönkrement, de az egyik szerelőt és egy adminisztrátort elhoztam a cégünkhöz. Ők már gyakorlott emberek voltak, a jelenlétük nagyon megkönnyítette a munkámat. Az új tevékenységek elindításánál mindig megvizsgáltuk, hogy mennyi bevételt tudunk termelni, ha láttuk, hogy az jó, akkor belevágtunk. Olyan nagyon nagy kockázatot sosem vállaltunk. Ahogy gyarapodtunk, úgy vásároltunk gépkocsit, szerszámokat, mindig azt és éppen annyit, ami a munkánkhoz hiányzott.

– Vannak-e olyan alapvetések, amiket saját maga, illetve a kollégái számára meghatározott, hogy azokat mindenképpen szem előtt kell tartani?

– Csak olyan munkát szabad kiadni a kezünkből, amit vállalni lehet. Nem szabad hibásan dolgozni, mert utána úgyis vissza kell menni kijavítani, és az dupla munkát, viszont kevés pénzt jelent. Mi ipari gázokkal dolgozunk, egy-egy üzlet hűtőrendszerének kialakításához kb. 400–600 forrasztás szükséges. Ha 1-2 forrasztás nem sikerül jól, és elhasználunk mintegy 100 kiló gázt, az félmillió forintba kerül, nem beszélve a környezetvédelmi vonatkozásairól. Az is fontos, hogy tartsuk be az ígéreteinket, de a munkatársainktól is elvártuk ugyanezt.

– Milyen tapasztalatokat, tanulságokat gyűjtött az elmúlt évtizedekben vállalkozóként?

– Főleg az emberekkel kapcsolatban fordultak elő megoldandó helyzetek, például amikor a legjobban lett volna szükségünk emberekre, akkor otthagytak bennünket. A nálunk megszerzett tapasztalatokra építve külön céget alapítottak, és elvittek előlünk egy csomó munkát. Ez eleinte megrázott bennünket, de aztán kiegyenlítődött, mert lettek másik munkáink.

– Ilyenkor hogyan tudja kezelni ezeket a helyzeteket az ember?

– Nem tilthatom meg, hogy elhagyják a céget, mint ahogy azt sem, hogy ne foglalkozzanak azzal, amivel én foglalkozom. Két napig mérgelődtünk, hogy ez a helyzet állt elő, főleg azért, mert hiányozott a munkaerő, de aztán föltöltöttük az állományunkat és dolgoztunk tovább. Mindig előre kell nézni.

– Ha egy kezdő vállalkozó tanácsot kérne öntől, mit mondana neki, mire érdemes figyelnie?

– Hogy kellő piac legyen a tevékenységéhez, és kellő bevétel. Ezért előzetesen mindenképpen föl kell mérni a piacot, a lehetőségeket. Ha nem jó a munkához való hozzáállás, abból is baj lehet. Illetve figyelemmel kell kísérni a munkatársakat, mert nálunk bizony előfordult, hogy a kollégánk azt mondta egy megrendelőnek, hogy maszekban olcsóbban megcsinálja a munkát, mint mi. És akkor az én anyagomból, az én szerszámommal teljesítette is a megrendelést, csak a bevétel nem volt az enyém. Ez nagyon hamar kiderült, úgyhogy már másnap megváltunk a kollégától. A legfontosabb, hogy pontosan, jó minőségben kell dolgozni, a fizetéseket és a fizetni valókat időben ki kell fizetni.

– Ma már nem aktív a vállalkozásban, azt a fia viszi tovább. Hogyan érdemes átadni a vezetést?

– Nagy szerencsém, hogy volt kinek továbbadni a céget. Nagyon fontos, hogy a cégvezető kitermelje az utódját, akár a családból, akár külsős személyt. Nálunk szerencsére a nagyobbik fiam hasonló szakmában dolgozott, mint én, és szép lassan átvette tőlem a cégvezetést is. A generációváltásnál a folyamatosságot tartottam elsődlegesnek, hogy nem szabad megérezni, hogy más lett a főnök. Jöttek a fiatalok, lassan megszűnt az ismeretségi köröm, az új generációval pedig sokkal jobban szót tudott érteni a fiam. Hagytam, hogy ő érvényesüljön, azt mondtam neki, hogy csinálja jobban, mint én. Azt hiszem, sikerült.

K.T.