Példás összefogással érvényesülnek a villányi borosgazdák

A Villányi-hegység körül elterülő 2.300 hektáros terület hazánk legdélebben fekvő borvidéke, melyből 2.250 hektár termőterület. További mintegy 50 hektár az elkövetkező 4 év során fordul termőre. A borvidék országos viszonylatban igen jól szerepel, ebben jelentős szerepe van a gazdasági tevékenységét összefogó Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft.-nek, amelynek munkáját a kamara Than Károly Díjjal ismerte el.

– A Tenkes Borvidékfejlesztő Nkft. feladata, hogy minél jobb versenyhelyzetbe hozza a helyi szőlő- és bortermelőket. Jelenleg két fő tevékenységet végzünk: az egyik főleg a hegyi utakra vonatkozó útépítés, hogy minél jobban meg lehessen közelíteni a szőlőterületeket, a másik pedig a borvidéki marketing, ami a működésünk mintegy 70–80%-át teszi ki – tájékoztat Nagy Gergely, a kft. ügyvezetője.

– Mitől olyan eredményes a munkájuk, hogy országos, de nemzetközi szinten is egyre ismertebb a Villányi Borvidék?

– A kft. 2000-es megalapításakor már szerepelt a turisták térképén a borvidék, így a mi feladatunk, hogy egy már működő rendszert működésben tartsunk és fejlesszünk. Nem lehetne ennyire sikeres a cégünk, ha nem lenne kiváló a kommunikáció és az együttműködés a termelőkkel. Ugyan nem mindig ért mindenki egyet az adott iránnyal, viszont minden alkalommal a többség akarata érvényesül. Minden fő stratégiai döntést megvitatunk a termelőinkkel, függetlenül attól, hogy marketing-, gazdasági vagy szakmai témáról van-e szó. Csak együttműködéssel mehet előre a szekér, és ezt minden termelőnk így látja, a vállalkozás nagyságától függetlenül. Az is nagyon fontos, hogy a munkánkhoz rendelkezésre áll a megfelelő forrás. Talán az országban egyedülálló módon Villányban valósul meg az, hogy minden egyes forgalomba hozott palack után eredetvédelmi díjat fizetnek a termelők, amit borvidéki marketingre fordítunk. Az esetleges pályázatokhoz is ez biztosítja az önrészt.

– Minek köszönhető ez a példás egyetértés a termelők között?

– Ennek hagyománya van Villányban. Még a nagyobb cégek – amelyek esetleg komolyabb büdzsével rendelkeznek – is rájöttek arra, hogy egyedül nem megy, nekik sem sikerül egyedül piacot nyerni külföldön. Sokkal átütőbb lehet a siker, ha közösen jelennek meg a termelők. Most éppen a külföldi piacokat célozzuk meg, hosszú távon a prémium borokkal ott lehet fizetőképes közönséget találni. Természetesen a hazai piacra is koncentrálunk, hiszen a borturizmushoz köthetően az országban az egyik legtöbb vendégéjszakát nyújtó térség éppen Villány. Azért dolgozunk, hogy ez továbbra is így legyen.

K.T.