Egykori diákjaik ma alvállalkozói a cégnek

Nem minden cég van olyan kedvező helyzetben, mint a HelixLab Kft., amelyik nemcsak oktatással, de szoftver-fejlesztéssel és munkaerő közvetítéssel is foglalkozik. Ezek teszik lehetővé azt is, hogy kineveljék a szakember-utánpótlásukat. Elsődleges célként tűzték ki maguk elé, hogy olyan képzett informatikusok lépjenek ki tőlük a munkaerőpiacra, akik növelik partnereik versenyképességét, akiktől ennek fejében elvárják, hogy korrekt módon foglalkoztassák őket.

 

– Egyéni vállalkozóként kezdtem el oktatással foglalkozni, mert azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb az igény az informatikusokra, a programozással foglalkozó szakemberekre – kezdi beszélgetésünket Zsenák István, a HelixLab Kft. ügyvezetője a tevékenységüknek helyet adó, képzések és egyéb rendezvények megtartására alkalmas székhelyükön, Pécsett a Hattyúház emeletén a több cég együttműködésével létrejött IT-HUB-ban.

– Ennek jegyében kezdtünk el piaci alapon 4-6 hónapos képzéseket szervezni. Eleinte csak felhasználók részére hirdettük meg a tanfolyamainkat, de egyre inkább azt tapasztaltuk, hogy mind nagyobb a kereslet a szoftverfejlesztőkre, valamint az olyan gyakorlatban is jártas oktatókra, akik valós ismeretekkel tudják felvértezni a hallgatókat. A cégünknél kivétel nélkül az oktatóink egyben szoftverfejlesztők is. Nem volt könnyű, míg eddig eljutottunk, ugyanis nem mindenki képes arra, hogy átadja a tudását, el tudja magyarázni az egyes folyamatokat. Annak érdekében, hogy minél több információval rendelkezzünk önkéntes tagjai lettünk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának és  beléptünk az I2K Klaszterbe.

A saját szakemberhátterüket is maguk teremtették meg. Jelenleg minden alvállalkozójuk egykoron a diákjuk volt. Ezen felül évente egy gyakornokot is foglalkoztatnak, aki amennyiben megfelel az elvárásaiknak, informatikusként alkalmazzák. A hallgatóik közül pedig mentorálják azokat, akik megkülönböztetett  érdeklődést mutatnak a szoftverfejlesztés iránt. Folyamatosan nyomon követik a tevékenységüket.

Mint mondja, a járvány ugyan súlyosan nem érintette őket, de az online tanfolyamaikra egyre kevesebben jelentkeztek, mert sorra indultak  az ingyenes tanfolyamok. Ekkor kapcsolódtak be  az Európai Unión kívüli országokból érkezők informatikai képzésébe. Miután munkaerő-közvetítéssel is foglalkoznak,  saját toborzó cégükön keresztül szervezik erre a hallgatókat. A folyamatosan induló, a megrendelők speciális elvárásai szerint  zajló  tanfolyamaik projekt függőek. A tevékenységük sem nem klasszikus szakképzési, valamint felsőoktatási rendszerű képzés, de még a hagyományos munkaerő-toborzás sem jellemző rájuk. Ezek a tevékenységi formák komplex, egymást átfedő rendszerben jelennek meg náluk.

– Minden egyes alkalommal előszűrjük a jelentkezőket, ezen a nyelvismeretükre, valamint az informatikában való jártasságukra vagyunk kíváncsiak. A képzés során pedig folyamatosan terelgetjük őket a nekik legjobban megfelelő speciális terület felé – emeli ki. –  A végzést követően folyamatosan monitorozzuk, mennyire állják meg a helyüket a mindennapokban, a munkahelyeiken, esetleg önálló szoftverfejlesztőként.

Az OKJ-s rendszer átalakításával, jelenlegi formájában folyó duális szakképzésben a diákokat a duális képzőhelyek alkalmazzák, tényleges munkát végeznek, fizetést kapnak.  A HelixLab Kft-nél és koordinálásában ebben a képzési rendszerben  jelenleg harmincan sajátítják el az informatika alapjait, ezek  között van, amelyik másfél, és van, amelyik három évig tart. Folyamatosan együttműködnek a munkáltatókkal és a jelöltekkel egyaránt, hogy olyan készségekre tegyenek szert, amelyekre a cégeknek szükségük van, valamint annyi tudással vértezik fel őket, hogy junior fejlesztővé váljanak. A kurzusok során nem csak soft skilleket sajátítanak el, hanem a megrendelő  elvárásainak megfelelő szakmai, technikai tudásra is szert tesznek. Ennek köszönhetően a képzés elvégzése után a cégek piaci, versenyképes áron tudják foglalkoztatni őket. Mindezen felül  lehetővé teszik számukra, hogy továbbképzések keretében gyarapíthassák tudásukat.

A céget hárman alapították és vezetik, a felesége, ő és egy volt munkatársa. Négy fejlesztő-oktatót és egy adminisztrátort is alkalmaznak. Hét állandó alvállalkozó is segíti a munkájukat, ők speciális tudásukkal egészítik ki a tevékenységüket. A megrendelőik köre folyamatosan bővül. A helyi kis-és közepes méretű vállalkozások veszik igénybe a szolgáltatásainkat, elsősorban  IT cégek, részükre készítenek többek között egyedi szoftvereket, valamint képezik ki a szakembereiket. A piaci igényeknek megfelelő oktatást nyújtanak ezen felül a fejlesztőknek, akiket igény szerint összehozzák IT-szakembert kereső cégekkel, vállalkozásokkal.

SZ.K.