Amikor a marketing új értelmet nyer

„Nagyon sokat kaptunk a három nap alatt, elképesztően hasznos volt a képzés.” „Örülök, hogy eljöttem, mert nagy inspirációt, löketet kaptam, és már más szemlélettel nézem a cégemet. Megérte részt venni.” Ez két visszajelzés a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Központja által májusban tartott háromnapos Hatékony marketingmegoldások kkv-k számára képzéssel kapcsolatban, de a korábbi tanfolyamokról is hasonlóképpen vélekednek a résztvevők. A tematika három marketingszakember tudására és tapasztalatára épül, a sok gyakorlati feladat megoldása mellett a résztvevők saját vállalkozásuk marketingjére vonatkozóan is kapnak ötleteket, tanácsokat.

Piacsek László: 5-ös skálán 4,7-re értékelték a képzést

– A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Oktatási Központjának működését megelőzően, 2017 őszén indította útjára a KamarAAkadémia workshop-sorozatot, amelynek célja a megyében és a dél-dunántúli régióban működő kkv-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész információk biztosítása volt. A KamarAAkadémia több tudásterületen kínált a kkv-k vezetői, munkatársai, alkalmazottai számára 4–6 órás workshopokat, fórumokat. Ennek a sorozatnak az első epizódja volt 2017 novemberében Szilágyi Tímea Vevőszerző reklámszövegek és a sikeres honlap titka elnevezésű műhelymunkája, mely 2018-ban és 2019-ben is sikeresen megvalósult. A KamarAAkadémia rendezvényei között. Czirják Tamás is két alkalommal tartott online marketing témában workshopot 2019-ben és 2020-ban – mondja Piacsek László, a képzést szervező PBKIK projektirodájának vezetője, felnőttképzési szakmai vezető. – Elmondható tehát, hogy marketingoktatóként, szakértőként a PBKIK több éve együttműködik a Hatékony marketingmegoldások kkv-k számára képzés két előadójával is. A workshopok először 2020-ban álltak össze képzéssé, amikor is a Kamarai Oktatási Központ először tartott tanfolyamot kkv-marketing témában az Alkalmazott Földtudományi Klaszter felkérésére a klaszter tagvállalatai munkatársai számára. 2021 szeptemberétől szervezi a kamara az ismert névvel és tematikával a képzést bejelentésköteles (önköltséges) és engedélyköteles (támogatott) formában is, igény szerint. A tanfolyamokon elsősorban kkv-k munkatársai vesznek részt, olyanok, akik az interneten folytatnak marketingtevékenységet és/vagy webáruházat üzemeltetnek. Az elmúlt két évben több résztvevő is támogatott formában vett részt a tanfolyamokon.

– Miként áll össze a tematika?

– A tematika a három oktató köré épül. A 21 órás képzés 7–7–7 óráját egy-egy oktató tartja az alábbi témakörök mentén: Tudatos online marketing – Czirják Tamás, Hatékony marketingeszközök – Szilágyi Tímea, Magabiztos fellépés, sikeresebb marketing – Kis Tünde.

– Milyen visszajelzéseket kapnak a képzések résztvevőitől?

– A résztvevői visszajelzések egytől egyig kiválóak úgy a képzés szakmai, mint a szervezési részével kapcsolatban. Elmondható, hogy a képzés gyakorlatorientált, a megadott tematika mentén a résztvevők igényeire, kérdéseire, kéréseire épül, akik úgy mennek haza a 3. nap végén, hogy a saját kérdéseikre kaptak választ, az őket érintő problémákra találtak megoldásokat. Fontos, hogy az oktatók gyakorló szakemberek, így a résztvevők a képzéseket követően is fordulhatnak hozzájuk szakmai kérdésekben, illetve megbízhatják őket szakmai feladatokkal. A képzési program és szakmai tartalma megfelelő alapot biztosít a résztvevőknek arra, hogy akár önállóan is elmélyedjenek a marketing tárgyköreiben. Összességében az eddig megtartott képzéseket a résztvevők az 5-ös skálán 4,7-re értékelték.

 

Czirják Tamás: „Csak a tettek változtatnak, a tudás csak fél siker”

– 14 éves vállalkozói tapasztalatom alapján azt látom, hogy a vállalkozások leggyengébb láncszeme a tudatosság, ami azt takarja, hogy sokszor tapasztalom: a vállalkozás szeretne előrelépni, fejlődni, több értéket szolgáltatni, de a folyamatosan változó körülmények között leggyakrabban csak tűzoltásra van lehetőség. Ezért minden előadásom legfontosabb része az alapozás, ahol tűpontosan szeretném meghatározni, hogy mi a legfontosabb feladat a vállalkozás életében. Ha ez helyre kerül, akkor bármilyen feladat (legyen az marketing, honlap, vevőszerzés) a helyére kerül és megfelelő hatékonysággal végezhető el – mondja a képzés 1. napjának mentora, Czirják Tamás vállalkozófejlesztő, marketinges.
– Gyakorló marketingesként mit tapasztal, leginkább miben szorulnak támogatásra a kkv-k? Mit tükröznek a hallgatói visszajelzések?
– Azt tapasztaltam, ha tudatosan, a céljukat tudva kommunikálnak, akkor megváltozik az árbevételük. Ehhez egy külső szemlélő mindig óriási segítséget tud nyújtani, mivel ő nincs benne a napi folyamatokban, rá tud látni a felesleges és veszteséges tevékenységekre. Ha egy dolgot javasolhatnék a cégeknek, akkor mindenképpen az lenne, hogy válasszanak egy jó külsős mentort és vágjanak bele a közös munkába.

 

Szilágyi Tímea: „Hús-vér gyakorlati fogódzókat mutatok, amit akár másnap be tudnak vetni”

– Az én témáim a marketingszöveg-írás köré szerveződnek. A tréning elején megismerkedünk a marketingszemlélettel, megtanuljuk, hogyan kell a vevő szemszögéből és nem belülről, a cég oldaláról nézni a szolgáltatásunkat, valamint azt is, miként kell a vevő nyelvén megfogalmazni az üzenetet. Mindezt sok gyakorlati példán keresztül vesszük át közösen. Ezután gyakoroljuk a hirdetésírást, a figyelemfelkeltő címsor, a rövid bemutatkozó és a szlogen írását is, amit nagyon szoktak élvezni a résztvevők. Általában sok témakört szoktam vinni az oktatásra, és ott kérdezem meg, hogy melyik érdekli őket a leginkább, így az igények alapján megyünk tovább. Ilyen témák még a SEO-szövegírás, a kampánytervezés vagy a szolgáltatásmarketing is – foglalja össze a 2. napon oktatott témákat Szilágyi Tímea marketingszöveg-író.

– Leginkább miben szorulnak támogatásra a kkv-k?

– 2017 óta oktatok a kamarában. Akkoriban még azzal kezdtük, hogy mi is a marketing, miért van rá szükség, milyen tevékenységet takar. Azóta nagyon sok információ elérhető a neten a kisvállalati marketingről, és észrevehetően sokkal tájékozottabbak a résztvevők. A legutóbbi tréningen például már a mesterséges intelligencia használatáról is beszéltünk, ami pedig napjainkban a marketing evolúciójának csúcsát jelenti (persze csak okosan használva).

Az a tapasztalatom azonban, hogy a jól informáltság nem azt jelenti, hogy mindenki jól is használja a marketinget a gyakorlatban. Sőt! Lehet, hogy hallottak a legújabb trendekről, de az alapokkal még mindig nincsenek tisztában, vagy még nem használják aktívan a hétköznapokban. Például, ha a célcsoportot vagy az egyedi előnyöket, erősségeket kérdezem, a válaszokból kiderül, hogy még mindig nem beszélhetünk tudatos marketingről. Ezért is kezdjük alapozással az oktatást.

A tréningeken jól bevált mintákat, sablonokat, módszereket adok át, hogy megkönnyítsem, leegyszerűsítsem a résztvevőknek a mindennapi marketingfeladatok elvégzését. Semmiképpen nem elméleteket akarok tanítani, hanem olyan hús-vér gyakorlati fogódzókat mutatok, amit akár másnap be tudnak vetni az üzleti életben.

 

Kis Tünde: „Félénk marketinges nincs”

– Szilágyi Tímea témáját folytatva olyan eszközöket ismertetek meg a résztvevőkkel, amelyek az ügyfeleikkel való kapcsolódást, valamint a vállalkozás jó hírnevét erősítik. Méltatlanul kevés figyelmet fordítanak a cégük működésének bemutatására, legyen az egy cégbemutató prospektus, esetleg egy blog, vlog vagy podcast, pedig azáltal, hogy a vásárlók megismerik a vállalkozói filozófiát, a termék, szolgáltatás mögött állók működését, gondolkodását, megoldásait, közelebb kerülnek hozzájuk és szívesebben vásárolják a termékeiket. Annak ellenére, hogy a „nagy marketingguruk” időről időre kiadják a jelszót: csak a videókészítés, csak a podcast stb. hoz megfelelő figyelmet és vásárlót, ezek az eszközök nem illenek minden vállalkozáshoz. Meg kell találni az adott célcsoport számára legideálisabb csatornát, amely az eladó számára is komfortos. Hatalmas megkönnyebbülést jelent a képzés résztvevői számára, amikor rájönnek: nem kell minden marketingeszközt bevetniük, de ami mellett elköteleződtek, azt következetesen alkalmazni kell – összegzi a 3. képzési napot Kis Tünde szövegíró, kommunikációs mentor.

– Milyen támogatásra van szükségük a kkv-knak?

– Az egyik ilyen terület, amire talán nem is gondolunk, hogy milyen közel áll a marketinghez, az a magabiztos szereplés. Ha valamit nem belső meggyőződésből mondunk egy üzleti tárgyaláson vagy a testbeszédünk teljesen másról árulkodik, mint amiről éppen beszélünk, netán remegő kézzel tartjuk a mikrofont egy prezentáció közben, az az eladásunkra, de a vállalkozásunk megítélésére is negatív hatással van. Félénk marketinges nincs! A képzésen részletesen átvesszük, hogy mit tehetünk a magabiztos szereplésért, hogyan készüljünk fel ezekre a nyilvános alkalmakra. Rendkívüli élmény megtapasztalni, hogy néhány óra alatt leomlanak az évtizedekig táplált hitrendszerek, más perspektívából tekintve a helyzetre szemmel láthatóan magabiztosabban távoznak a képzés végén a résztvevők.

K.T.