Várszegi Gyula épületgépész mérnök, vállalkozó 2004 óta látja el a kamara szakképzési alelnöki tisztségét. Az elmúlt 20 évben mindvégig elkötelezett volt a minőségi vármegyei szakember-utánpótlás és a duális szakképzés mellett, melyet szakképzési bizottsági elnökként is segít. Szívügyének tekinti a kézműves szakmák népszerűsítését, a mester cím elismertségének folyamatos növelését, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek szakmához juttatását. Az évek során aktívan támogatta a kamara pályaorientációs tevékenységét. Üzletiközösség-építő szerepe is jelentős. Pályatársai és kollégái mellett mindig kiemelt figyelmet szentelt a fiatal vállalkozók és szakemberek támogatásának is. Várszegi Gyula munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díjjal ismerte el.
– Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem az elismerést, az pedig különlegesen sokat jelent számomra, hogy attól a közösségtől kaptam, amellyel több mint negyed évszázada együtt dolgozom. A díjnak számomra az az üzenete, hogy volt értelme annak, amit csináltam. Mindig igyekeztem a kicsiket, az egyéni és a mikrovállalkozásokat, a hagyományos kézműveseket képviselni, akik tényleg a teljes egzisztenciájukat, a családjukat teszik kockára, és nem mindig járnak sikerrel. Talán ez a réteg kapja a legkevesebb támogatást és segítséget. Mindig elkeserített, hogy a legjobb szakemberek elmentek vállalkozónak, és szenvednek, mert nem igazán megy az üzlet. A szakma elvesztett egy jó szakembert, ugyanakkor nem biztos, hogy a vállalkozói szféra nyert egyet. Nagyon fontosnak tartom a gyerekekkel való foglalkozást, a szakmák megismertetését, hogy ők már magabiztosabban tudjanak választani, a jövőjüket építeni.
– Ha visszatekint erre a hosszú kamarai pályafutásra, mi tölti el elégedettséggel?
– Az, hogy mindig és mindenhol büszkén vállalhattam magamat, és partnerként kezeltek. A vállalkozásomban is mindig kifizettünk mindenkit, és amikor csődbe vittek minket, akkor is emberi módon tudtuk rendezni az ügyeinket. A kamarában a mai napig megbecsülnek, aki megkeres, hogy segítsek, méltónak talál erre. Sok mindenkivel együtt dolgozhattam, tanultunk egymástól, ezek is megerősítenek abban, hogy volt értelme a kamarai munkámnak.
– Életműdíjat a sok tapasztalattal bíró emberek kapják. Milyen útmutatást adna a fiatalabb vállalkozóknak?
– Mindenekelőtt legyenek tisztességesek, és folyamatosan fejlesszék a szakmai tudásukat. Ha valaki tisztességes és emberségesen áll mindenhez, nem lehet gond. A naprakész tudás szakmai párbeszédre is lehetőséget teremt, fontos, hogy el tudjam mondani a véleményemet, de a másikét is hallgassam meg, mert abból is lehet tanulni. Azt tartom, hogy a vállalkozók többsége a társadalom szürke hőse, aki reggeltől estig, de még éjjel is a vállalkozásán dolgozik, ehhez pedig erő kell, tisztesség, hit és szakmai tudás. Fontos, hogy megtalálja a megfelelő társakat, kollégákat, amihez a szerencsén kívül komoly emberismeretre is szükség van.
– Ön miért lett annak idején vállalkozó?
– Mivel a családom anyagi körülményei nem voltak a legjobbak, korán munkába álltam. Mindig közlekedésmérnök szerettem volna lenni, egy építőipari cégnél dolgoztam, amikor levelezőn elkezdtem az egyetemet Budapesten. Három műszakba jártam, közben családom is lett, így nehéz volt mindenhol helyt állni. Ekkor megkerestek, hogy nem szeretnék-e a pécsi Pollackra jönni épületgépészetet tanulni, ami jó karriert is jelenthet. Nem sokáig gondolkodtam. Ahhoz, hogy egy épület működjön, komplex folyamatokra és rendszerekre van szükség. Nagyon megszerettem ezt a területet. Már ’80-ban benne voltam a vállalati gmk-ban, a főállásunk mellett is rengeteget dolgoztunk. Aztán megszűnt a munkahelyünk, az építőipari vállalat, és azt mondták, hogy itt van kétszáz ember, menjetek ki vállalkozásba. Ha ennyi emberrel nem is, de tizedmagammal megalakítottuk a Csővár Bt.-t. Ez szépen felfejlődött, gázosokkal kooperáltunk, villanyszerelőt is fölvettünk, hogy komplett munkákat végezhessünk. Mivel más nem vállalta, én lettem az ügyvezető, így maradtam vállalkozó. Sokat dolgoztunk Németországban, Budapesten, olyan hírünk volt, hogy több helyről megkerestek minket. Sajnos a Zsolnay Negyed építésénél nem fizettek ki bennünket, akkor teljesen újjá kellett építeni a céget.
– Mit tanult meg vállalkozóként?
– Hogy csak egyenesen szabad beszélni, ha valakivel tárgyalok és valamit mondok, annak úgy kell lennie. Sosem szabad mindent föltenni egy lapra és mindig több lábon kell állni. Emellett meg kell tanulni nemet mondani, ha látom, hogy az adott feltételekkel nem tudok minőségi munkát végezni. Az emberismeret, a tapasztalat is nagyon fontos, illetve az empátia, hogy a velünk együtt dolgozó alvállalkozók is eredménnyel zárják a közös munkát. Tisztesség, szakmai tudás, felkészültség és a másik ember tisztelete, megbecsülése – ezek nélkül nem érdemes vállalkozni.
K.T.