“Versenyképesség. Bűvös szó. különösen a gyorsuló globális folyamatok közepette. Soha ilyen gyors technikai, technológiai fejlődés nem volt az emberiség történelmében. Soha ekkora vagyoni, jövedelmi különbséget nem élt meg az emberiség. Soha ilyen mértékű és exponenciálisan erősödő urbanizációt nem tapasztalhattunk a múltban. Mára a pénz és az erőforrások, közte a legképzettebb humán erőforrás egyrészt a világ pénzügyi irányításából élő globális cégekhez és városaikba áramlik, másrészt a műszaki fejlődés, a K+F és innováció élén haladó városokba, térségekbe.
Természetesen mind a pénzügyi központok, mind a technológiai központok esetében számos síkon, dimenzióban figyelhetünk meg fejlődő központokat.
A pénzügyi „ellenőrzésből” megélni számunkra illúzió, és amúgy is erkölcsileg kifogásolható.
A műszaki fejlődés legfontosabb áramaiba történő bekapcsolódás viszont talán nem csak az álmok világába tartozik.
A tét nagy. Szakértők szerint röpke évtizedeken belül Európára is a 20 milliós megapoliszok lesznek jellemzők, míg folyamatosan csökkenő jövedelmekkel a népességüket vesztő perifériák gyakorlatilag kiürülnek. A kérdés az, adjuk fel, és keressünk új hazát, vagy érzünk magunkban annyi alkotóerőt, tudást, hogy közös kísérletet tegyünk arra: Pécs technológiai decentrummá váljon?
Fel kell hagynunk a múltba révedő, egykori kulturális nagyságunkra alapozó városfejlesztéssel. Ez mára csak az adópénzeket felemésztő újraelosztási rendszereket doppingolja, míg az „ezek eltartására hivatott” reálgazdaság pozíciói egyre gyengébbek e globális versenyben.
Félreértés ne essék. A kultúra értékalkotó, sőt versenyképesség növelő tényező lehet, …csak nem a mai intézményi és teljesítményorientációs formájában, a gazdaság iránti ellenséges felfogásában. (Tisztelet a néhány kivételnek.) A kultúra képviselőinek, intézményeinek meg kell tanulniuk együttműködni az értékteremtő, adófizető reálgazdasággal, meg kell ismerniük e korszak törvényeit, szabályait, munkamódszereit. Még akkor is, ha a divatos globalizációs klisék vallása mellett a globalizáció pőre, napi gyakorlatát az egyre nagyobb vesztes tömegekkel együtt ők is megszenvedik.
Itt az ideje váltani. A város és térsége csak új, magasan képzett, zömmel műszaki értelmiség és szakembergárda vissza- és bevándorlásával indulhat meg a fejlődési pályán, fordíthat a katasztrofális demográfiai és értékteremtési, jövedelmezőségi folyamatain. Ők viszont kizárólag olyan városba mennek, amelynek van versenyképes jövőképe, amelyben a műszaki tudományok fejlődése a reálgazdasággal szimbiózisban egyre magasabb jövedelmeket tud biztosítani.
Nem kis kihívás megfelelni ennek. De talán közösen sikerül.” #ajelenajövőd
/megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság júliusi számában/