A koronavírussal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírek 2020.04.27.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara folyamatosan nyújt információt mind saját mind partnerei elemzései alapján a koronavírus helyzet okozta változásokról az export, logisztika, nemzetközi vállalkozói partnerség témában. Közreadjuk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2020.04.27-én készített hírösszefoglaló elemzést, mely a vállalkozások számára nyújt naprakész információt a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő, legfontosabb intézkedésekről és az esetleges áruforgalmi korlátozásokról.

 

ALBÁNIA

Magyarország egészségügyi védőfelszerelésekkel segíti Albániát is

A Nyugat-Balkán békéje és fejlődése Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is, ezért Budapest minden lehető segítséget megad a térség országainak, így Albániának is az európai integráció terén, de az új típusú koronavírus-járvány elleni harcban is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tiranában Gent Cakaj albán külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. A védekezési kapacitás megerősítése érdekében Magyarország százezer maszkot és ötezer orvosi védőruhát adott Albániának

 

Az albán kormány április 20-tól több száz szakmában engedi a munka újraindítását

Albániában április 20-tólújraindula munka többek között a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a halászatban, az élelmiszer-feldolgozásban, a bányászatban és a textiliparban, és kinyithatnak a szépségipari termékeket árusító üzletek, valamint a járványügyi óvintézkedéseket betartva, a szállodák is. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozások következtében 50 ezer munkahely szűnt meg. A gazdasági minisztérium becslése szerint a termelés-és szolgáltatás kiesés júniusig 540 millió eurós hiányt fog okozni az állami költségvetésnek, és idén legfeljebb 2%-os gazdasági növekedésre számítanak.

 

Járványügyi helyzet és kapcsolódó intézkedések

Albániában 2020. június 23-ig meghosszabbították a természeti katasztrófa-helyzetet. Tiranában április 21-énnem regisztráltak újabb fertőzést, és a halálos áldozatok száma április 17-óta stagnál. Albániában a munkanapokon továbbra is részleges, a hétvégén teljes kijárási tilalom van érvényben. Április 27-én újra megnyithatnak a járványügyi szempontból alacsony kockázati besorolásba tartozó kiskereskedelmi üzletek (bútorbolt, ékszerbolt stb.), valamint megindulhat a taxi szolgáltatás. Az intézkedéssel mintegy 27000 munkavállaló térhet vissza dolgozni. Humanitárius támogatás keretében Albánia egy újabb, 60 önkéntesből álló egészségügyi csapatot (ápolók, nővérek) küldött Olaszországba. Az EUDEL tiranai küldöttségének vezetője, Luigi Soreca bejelentése szerint az Európai Unió 20000 koronavírus-tesztet adományoz Albániának.

 

AUSZTRIA

Aktuális információk a koronavírussal kapcsolatos tudnivalókról Ausztriában – frissítve

Fontos információk a koronavírus kapcsán hozott rendelkezésekről, utazási korlátozások tekintetében, az osztrák vírus-helyzettel kapcsolatos hivatalos információk (közúti személy és teherforgalmat, vasúti személyforgalmat, légi forgalmat érintő intézkedések, határinfó)

 

Szijjártó: Még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között

Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapítása és a gazdaság mielőbbi újraindítása érdekében –közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül. A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi nyolc mellé szerdán újabb határátkelőt nyit meg a két ország, a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit.

 

Ausztria a követendő példa a kormány szerint a járványkezelésben, de mit tudnak ott?

Ausztria fokozatosan lazít a korlátozásokon, de nem engedi el a gyeplőt: szigorú maszkviselést ír elő, és most akar rövid idő alatt letesztelni 130 ezer embert. Nekik a járvány csúcspontján sem kellett 300 lélegeztetőgép. Mit tanulhatunk nyugati szomszédunktól, amelyre a kormányfő példaként tekint, és ahonnan átveszi az ott beváló gyakorlatokat?

 

Pleximaszk a fodrászokon, 12 fős osztályok az iskolákban Ausztriában, ránk is ez vár?

Fokozatosan hozzák újra működésbe a gazdaságot Ausztriában, egymás után nyithatnak az iskolák, óvodák, éttermek, bárok,  fodrászatok,  és  tarthatnak  újra  istentiszteleteket  a  templomokban.  Persze  csak  speciális szabályoknak megfelelve, a fodrászoknak például a szépészeti beavatkozásoknál pleximaszkot kell viselniük, az iskolai osztálytermekben pedig nem lehet 12-nél több diák. Megnéztük, hogyan készülnek a szomszédban az újranyitásra.

 

Perek tucatjaival nézhet szembe Ausztria a megkésett intézkedések miatt

Ahogy  arról  Halkó  Petra,  a  Századvég  Alapítvány  vezető  elemzője  március  végi  írásában  is rámutatott, Ausztria megkésve hozta meg a koronavírus terjedését fékező intézkedéseit, amelynek gazdasági háttere is lehetett. Atiroli Ischgl városából már február végén távoztak igazoltan koronavírussal fertőzött európai állampolgárok, akik aztán mit sem sejtve terjesztették tovább a kórt. Hollandiában már majdnem négyszázan jelezték, hogy kártérítési igénnyel fognak fellépni a tiroli hatóságokkal szemben, amiért késve hozták meg a síközpontok lezárását elrendelő intézkedéseket.

 

Hóágyúkkal is küzdenek a járvány ellen Ausztriában

Bár a hóágyút általában a síparadicsomokban alkalmazzák, új feladatkörében először egy fafeldolgozó üzem raktárában vetették be Schwaz városban -mondta  el  Matthias  Zitterbart,  a  DAKA  projektmenedzsere.  A  DAKA reményei szerint a hóágyú és öt kisebb gép hatékonyan tudja szétoszlatni a fertőtlenítőszert olyan helyszíneken, ahol fennáll a koronavírus-fertőzés veszélye, például idősotthonokban, vasútállomásokon vagy gyógyszertárakban.

 

Gyógyult beteg vérplazmájával épült fel a COVID-19-ből egy osztrák férfi

Meggyógyult az első, vérplazmával kezelt COVID-19-es beteg. Egy 39 éves, stájerországi férfi a páciens, aki egy hónapot töltött a grazi egyetemi klinika intenzív osztályán, mostanra viszont már nincs szüksége intenzív terápiás kezelésre, és már három koronavírus-tesztje is negatív lett. A férfi szervezete egy veleszületett immunhiba miatt nem volt képes antitestet termelni, így egy már gyógyult beteg vérplazmáját kapta, és ez a terápia sikeresnek bizonyult. Hasonló módon kezelnek betegeket Salzburgban és Tirolban is, de egyelőre a Graz-ban ápolt férfi az első, akinél működött ez a módszer.

 

Látogató-boxokat építenek hat salzburgi idősotthonba

Hathetes abszolút látogatási tilalom után számos ausztriai idősotthon vezetése enyhítene a szigoron mondván, a teljes izoláció pszichésen lehet pusztító lakóikra nézve. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter a hétfő este tartott videokonferencián azt közölte: a következő napokban várja az ajánlásokat, a lazítások lehetséges forgatókönyveinek beterjesztését, amelyeket megfontolnak majd.

 

Egyhavi fizetésről mondtak le az osztrák kormánytagok

Az osztrák kormány tagjai felajánlották egyhavi nettó jövedelmüket jótékonysági célra egy általuk meghatározott szervezetnek az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A Néppárt (ÖVP), illetve a Zöldek politikusa hozzátette, hogy a felajánlás a társadalmi összefogás jele, a részleteket pedig a következő napokban ismertetik – idézi az APA hírügynökség nyomán Sebastian Kurz kancellár és Werner Kogler alkancellár nyilatkozatát az MTI.

 

BENELUX ÁLLAMOK

 

Hollandiában május 20-ig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat, de május 11-től „félidőben” megkezdődik az oktatás

Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke az április 21-i, a koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az oktatás újraindul, de sok más intézkedést május 20-ig meghosszabbítanak. A miniszterelnök egy „ördögi dilemmáról” beszélt, amellyel hosszú ideje küzdött.

Az új ill. kiigazított intézkedések a következők:

  • A tizenkét éves kor alatti gyermekek május 11-től félnapos időszakban járhatnak az iskolába, az értelmezés az iskolák feladata. A szülőknek lehetőleg gyalog vagy kerékpáron kell vinni a gyerekeket az iskolába,
  • A speciális oktatás általános iskoláskorú gyermekek számára 100% -ban újraindul,
  • A középfokú oktatás óvatosan felkészülhet a (részleges) újraindításra június 2-től,
  • Tizenkét éves kor alatti gyermekek ismét edzhetnek (csak edzés, verseny nélkül),
  • Tizenkét és tizennyolc év közötti gyermekeknek csak 1,5 méteres távolságban szabad sportolni (csak edzés, verseny nélkül).

A holland miniszterelnök külön megjegyezte, hogy a kórházi intenzív ápolásra szoruló COVID-19 betegek számának csökkenésében  reménykednek. “De az  egészségügyre  nehezedő  nyomás  továbbra  is  hatalmas.  Szeretnénk újraindítani a rendszeres ápolás intézményeit, de ehhez helyre van szükség, és az ápolási otthonok helyzete továbbra is aggasztó”.

 

Mélyponton a fogyasztói bizalom Hollandiában

A Holland Statisztikai Hivatal (CBS: Centraal Bureau voor Statistiek) április végén közzétett adatai szerint a koronavírus következtében a fogyasztói bizalmi index eddigi legnagyobb esése következett be az országban. A fogyasztói bizalmi index márciusban -2-ről áprilisra -22-re esett vissza. Ez az eddig látott legnagyobb visszaesés a CBS adatai szerint. Mind a gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozások, mind pedig a vásárlási hajlandóság hirtelen romlott, ill. csökkent.

A holland fogyasztók soha nem voltak annyira negatívak a gazdasági várakozásaikat illetően a következő egy évet tekintve, mint 2020 áprilisában. Az előző mélypontot 2011 novemberében érte el a mutató, akkor az euróválság miatt. A munkalehetőségekkel és a munkanélküliséggel kapcsolatos várakozások is rendkívül negatívak, a válaszadók mintegy 85 %-a azt várja, hogy a munkanélküliség növekedni fog a következő 12 hónapban, 8 % pedig a csökkenés előrejelzésére számít. Ha a pozitív és a negatív válaszok egyensúlyát -78-ra átlagoljuk, úgy nem esik messze a mutató az elmúlt 3 évtizedben mért mélyponttól, ami  -88 volt 1993 márciusában.

 

Hollandiában szeptemberig elmaradnak a tömegrendezvények

Mark Rutte holland miniszterelnök kedd esti tájékoztatása szerint a kormány szeptember 1-ig meghosszabbította a nagyszabású,  tömegeket  vonzó  nyilvános  rendezvényekre,  köztük  a  sportesemények  és  a  zenei  fesztiválok megrendezésére vonatkozó tilalmat. A koronavírus terjedésének lassulása azonban lehetővé teszi az általános iskolák és a napközi otthonok újbóli megnyitását május 11-től – írja az MTI. Rutte a rendkívüli kormányülést követően tartott online sajtótájékoztatóján bejelentette, a felsőoktatási intézmények a tervek szerint június 1-től kezdhetik meg az oktatást. A tanulók kezdetben csak kis csoportokban vehetnek részt órákon. A sportklubok a diákok számára szintén kinyithatnak. Az összes többi intézkedés, például a fodrászüzletek, az éttermek és bárok zárva tartására vonatkozó tilalom, illetve az idősotthonok látogatásának tilalma további három hétig, május 19-ig érvényben marad.

 

Luxemburg pénzügyi szektorában legalább május 25-ig marad a távmunka rendszer

Luxemburg gazdaságának legfontosabb ágazata a bank-és pénzügyi szektor, amelynek felügyeleti szerve a Pénzügyi Ágazati Felügyeleti Bizottság (CSSF: Commission de Surveillance du Secteur Financier) közleményben kérte az ágazati szereplőket, hogy május 25-ig maradjon érvényben a távmunka rendszer, azaz, hogy az ágazatában dolgozók nagy többsége otthonról folytathassa a munkát. Ez meghosszabbítaná a korlátozási intézkedések hatályát a bankok, hitelintézetek, befektetési alapok és más alapkezelő társaságok körülbelül 47 500 alkalmazottja számára. A helyzet legközelebb május 11. után kerül felülvizsgálatra, mihelyt a kormány újraértékelte a helyzetet.

 

Belgiumban meghaladta a 6.000 -et a koronavírus halálos áldozatainak a száma

Április  22-én  a  belga egészségügyi  hatóságok  közleménye  szerint  már  6.262  halálesetet  tartottak  nyilván a koronavírus következtében Belgiumban. A kimagaslóan magas halálozási adat 46%-a kórházi eset, míg 54%-a  az országban működő különböző idősotthonokhoz köthető. A belga hatóságok egybehangzó véleménye szerint az ország már túljutott a járvány tetőpontján, ami a statisztikák szerint április 12-én volt. A bíztató számadatok ellenére a kormány kijárási korlátozással kapcsolatos szigorú intézkedései május 3-ig érvényben lesznek Belgiumban.

 

A belga csokoládéipar 13 millió csokoládétojással támogatta a belgiumi egészségügyi dolgozókat

Belgium hagyományosan fontos iparága, a csokoládégyártás is drasztikus forgalomkiesést könyvel el a koronavírus-válság következtében. Míg a normális üzletmenetben a húsvéti időszak az éves forgalom 15-30%-át jelenti, addig jelenleg a kormányzati szigorítások következtében a nagy gyártók üzleteiket kénytelenek voltak bezárni. Az egyedüli reménysugár az online forgalom robbanásszerű növekedése, ugyanakkor ez sem tudja ellensúlyozni az elszenvedett veszteségeket.

Különösen érintett a nagy turisztikai bázisok, mint pl. a repülőterek értékesítése. A brüsszeli repülőtéren,  amely büszke arra, hogy “a világ legnagyobb csokoládéértékesítő üzlete”, évente több mint 800 tonnával “, az utasforgalom a minimálisra csökkent. Húsvét alkalmából a belga csokoládé gyártók több tagja gesztus értékű felajánlást tett a belgiumi egészségügyi dolgozók fel: 13 millió csokoládétojást ajándékozott a számukra.

 

A belgiumi székhelyű AB INBEV 9 Md dollárt hitelre szorul a koronavírus elleni küzdelemben

A belga-brazil söripari óriás, a Leuven-i székhelyű AB Inbev komoly forgalomcsökkenést és bevételkiesést követően a tőzsdei zuhanástól is szenved.  Amíg az év elején még 74 EUR körül mozgott egy részvény ára, addig áprilisra 50%-kal kevesebbet értek az INBEV részvények. A belga szakmai hírportál – a www.beer.be – értesülései szerint a világ egyik vezető  sörgyártója  így  több  nagybanktól,  összesen  mintegy  9  md  eurós  hitelt  kénytelen  felvenni  pénzügyi helyzetének stabilizálására. A belga söriparosok nehéz év előtt állnak, míg a kisebb sörfőzdék rugalmasabban tudnak reagálni a válságra (pl. a brüsszeli En Stoemelings sörfőzde, aki kerékpáros házhozszállítást vállal, közösségi médiákon keresztül értékesít), addig a nagyok csak a nagyközönség vásárlói „rohamaira” számíthatnak a szupermarketekben.

 

A koronavírus okozta válság súlyos gazdasági következményei Belgiumban

A  koronavírus okozta gazdasági válság súlyos következményeit viselik a beruházások Belgiumban is, amelyek jelentős halasztásokat szenvednek el, ezzel további ágazatok kerülnek nehéz helyzetbe, mint pl. az építőipar. A nagy belga gazdasági társaságok kénytelenek újragondolni a tervezett nagyobb beruházásaikat és nagy többségük későbbre halasztja azokat. Ez derül ki a BNB (Banque Nationale Belge / Belga Nemzeti Bank) felméréséből, amelyben a megkérdezett vállalatok jelezték, hogy a forgalom csökkenése, a fizetőképesség és a likviditási problémák nagyjából azonos szinten vannak hetek óta. A csődkockázat veszélyének tekintetében azonban egyre erősödnek az ágazati különbségek (például a művészeti, a szórakoztató és szabadidős szolgáltatások esetében jóval magasabb a kockázat, mint az előző hetekben).

 

BOSZNIA-HERCEGOVINA

 

Tovább enyhítenek az elővigyázatossági intézkedéseken a nyugat-balkáni országokban

Tovább rövidül a koronavírus-fertőzés terjedésének lassítását célzó éjszakai kijárási tilalom a nyugat-balkáni országokban, és sok helyen a tömegközlekedés is újraindul. Bosznia-Hercegovinában április 22-én1309-ről1342-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni országban a külföldről érkezők számára kijelölt, sokat bírált és szigorú 28 napos kötelező karantént 14 napra rövidítették le.

 

Kétszázezer maszkot és tízezer védőruhát ajándékozott Magyarország Boszniának

Kétszázezer maszkot és tízezer orvosi védőruhát ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni ország meg tudja őrizni védekezési kapacitását. A védőfelszerelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Szarajevóban és Banja Lukában. A tárcavezető a helyszínen kiemelte: Magyarország a Nyugat-Balkán szomszédságában él, ezért az az érdeke, hogy ott béke, nyugalom, stabilitás és fejlődés legyen.

 

Továbbra is segíti az EU az olaszokat és a nyugat-balkáni államokat

A polgárvédelmi mechanizmus keretében Ausztria gumikesztyűket és fertőtlenítőszert küld Bosznia-Hercegovinába, Észak-Macedóniába,  Montenegróba  és  Moldovába,  míg  Szlovákia  fertőtlenítőszereket  szállít  az  olaszországi fertőzött területekre.

 

BULGÁRIA

Koronavírus: Bolgár intézkedések

Az üzletközpontok, éttermek, kávéházak az országos szükségállapot miatt zárva vannak, a szálláshelyeken pedig rengeteg a lemondás, de a nem létfontosságú boltok lassan újra kinyitnak. A munkanélküliség az országban 2 százalékkal nőtt. Minden szigorításnak megvan a társadalmi és gazdasági következménye. Minél szigorúbbak az intézkedések, annál nehezebb helyzetbe kerülnek a vállalkozások. Ezért új ösztönző programot hirdet a kormány a 15 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztatók számára. Költségmentesen 5-10 ezer eurót kapnak a számláik kifizetésére, de másra is felhasználhatják.

 

CSEHORSZÁG

Csehország eddig 1200 milliárd koronát fordított a gazdaság megsegítésére

A cseh állam eddig összességében 1200 milliárd koronát (15,6 ezer milliárd HUF) fordított a gazdaság megsegítésére a koronavírus okozta károk miatt. Schillerová pénzügyminiszter asszony szerint ez a cseh GDP 20,7% és véleménye szerint az uniós tagállamok esetében ezzel az összeggel Csehország az elsők között van. Schillerová szerint az összegből 216 milliárd koronát (2808 Mrd. HUF) tesznek ki a gazdaságot közvetlenül támogató intézkedések, míg a bankkölcsönökre nyújtott állami garanciák értéke 951,5 milliárd korona (12 369 Mrd. HUF). További 22 milliárd koronás (286 Mrd. HUF) támogatást az adóelőlegek elhalasztása és más hasonló intézkedések jelentenek.

 

Egy évig zárva tartaná a határokat a cseh elnök

Egy évig zárva kellene tartani a cseh államhatárokat, hogy megakadályozzák a koronavírus-járvány esetleges visszatérését -vélte Milos Zeman cseh államfő egy vasárnap esti rádióbeszélgetésben. „Tartósan az a véleményem, hogy a határokat egy évre, de nem kettőre, zárva kellene tartani. Erre azért van szükség, hogy a kiutazások ne okozzanak egy újabb járványhullámot, ami megtörténhet, főleg ha olyan országba utaznánk, ahol a járvány még nem ért véget” – jelentette ki Zeman a Frekvence 1 kereskedelmi rádió Press klub című vitaműsorában.

 

Csehország megemeli az egészségbiztosítóknak fizetett állami hozzájárulást

Csehországban júniustól megemelik az egészségbiztosítóknak fizetett állami hozzájárulást – közölte Andrej Babis miniszterelnök a kormány ülésének szünetében újságírókkal. A cseh állam jelenleg havonta 1067 koronát (14 405 forint) fizet az egészségbiztosítóknak minden olyan személyért, akinek az állam fedezi a biztosítását. Ezt az összeget júniustól 500 koronával (6750 forint), 2021 januárjától pedig további 200 koronával (2700 forint) megemelik. A kormány ezzel reagál a koronavírus-járvány következtében a cseh egészségügyben kialakult helyzetre.

 

Csehországban reprezentatív koronavírus-tesztelést végeznek

Csehországban több mint 27 ezer személyt tesztelnek le csütörtöktől kezdve, egy hét leforgása alatt, hogy megállapíthassák: a lakosság milyen része került eddig kapcsolatba az új koronavírussal. Adam Vojtech egészségügyi miniszter kedden prágai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tesztelést szakértők által összeállított országos mintán végzik el, és az eredmény május elejére várható.

 

Öt lépésben térnének vissza a csehek a régi kerékvágásba

A cseh kormány szeretné, ha az országban fokozatosan visszatérne minden a járvány előtti régi kerékvágásba, ezért egy öt lépésből álló tervet dolgozott ki, melynek keretében április 20-tól kezdve fokozatosan újra megnyílnak a korábban bezárt üzletek, szolgáltatások és piacok. A szájmaszk viselése ugyanakkor továbbra is kötelező lesz a közterületeken.

 

ÉSZAK-MACEDÓNIA

Enyhítenék a korlátozásokat Észak-Macedóniában is

Észak-Macedóniában április 22-én 1225-ről 1231-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A kormány április 22-i ülésén döntenek az elővigyázatossági intézkedések enyhítéséről. A tervek szerint a kijárási tilalom a jövőben nem 16 és 5, hanem 19 és 5 óra között lenne érvényben, fokozatosan visszaállítanák a tömegközlekedést, ám a járműveken kötelező lenne a maszk viselése.

 

HORVÁTORSZÁG

Horvátországban enyhítenek egyes korlátozásokon

Davor  Bozinovic  horvát  belügyminiszter,  a  válságstáb  vezetője  sajtótájékoztatóján  elmondta:  május   4-éig meghosszabbítják a gyülekezési tilalmat, továbbá az éttermek, a kávézók és nem élelmiszert értékesítő boltok zárva tartását. Enyhítenek azonban a lakhelyelhagyási korlátozásokon. Április 18-a éjféltől a megyéken belül nincs szükség többé engedélyre. Korábban azoknak, akik el akarták hagyni a járást vagy a várost, amelyben ideiglenes vagy állandó lakcímmel rendelkeztek, hatósági engedélyt kellett kérniük.

 

Az IMF arra számít, hogy a horvát gazdaság kilenc százalékkal csökken

Az IMF legfrissebb becslései szerint a feltörekvő európai gazdaságok között a horvát gazdaság fog a legnagyobb mértékben visszaesni 2020-ban. Erőteljes fellendülésre lesz szükség 2021-ben, a becsült növekedés üteme 4,2% lehet. Az IMF most jelentősen magasabb munkanélküliségi rátát jelez előre idén Horvátországban: 11,5 %-ot, az őszi 8%-os becsléshez képest. Az IMF a folyó fizetési-mérleg egyenlegben is hiánnyal számol, ami idén a GDP 4 %-át is elérheti. Ez a hiány 2021-ben javulhat, várhatóan 1,5 %-ra fog csökkenni. A fogyasztói árindex előrejelzése ebben az évben 0,1 százalékponttal emelkedik, 1,3%-ot érve el. 2021-ben az árak várhatóan egyenletes ütemben, 1,2%-kal fognak nőni.

 

KOSZOVÓ

A koronavírus járvány hatása Koszovóra

Koszovóban április 22-én 598-ról 604-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Albin Kurti távozó miniszterelnök egy online  gazdasági  fórumon  kijelentette,  országa  gazdasági  válságba  süllyedése  elkerülhetetlen,  hiszen  az egészségügyi válságra, amelyet az új típusú koronavírus-járvány okozott, nem lehetett számítani, így Koszovó teljesen felkészületlen volt.

 

Szerbia teszteket ajándékozott Koszovónak

Szerbia ezer koronavírus-tesztet ajándékozott Koszovónak a két ország közötti fagyos viszony ellenére – számolt be az eseményről a szerb és a koszovói sajtó. Mindkét ország választás előtt áll, így a párbeszéd nyilvánvalóan csak az új típusú  koronavírus-járvány  lecsengése  és  az  új  kormányok  felállása  után  folytatódhat.  Faik  Hoti  koszovói egészségügyi miniszter a közösség médiában erősítette meg a tesztek megérkezését.

 

LENGYELORSZÁG

Levélben választ elnököt Lengyelország a koronavírus miatt

Facebookon  tartott  konferencián  erősítette  meg  a  kormányfő,  hogy  a  lengyel  elnökválasztást  megtartják Lengyelországban a koronavírus ellenére is. Mateusz Morewiecki szerint erre az alkotmány kötelez, a választásra májusban mindenképp sor kerül. Ez azonban nem hagyományos választás lesz: a koronavírus árnyékában elfogadott törvény alapján kizárólag levélben lehet majd szavazni. A jogi folyamat azonban még nem ért véget: az alsóház ugyan megszavazta április 6-án, de a felsőház kihasználja a saját jóváhagyására rendelkezésre álló 30 napot. Ezután az alsóház ismét szavaz, és az elfogadás után néhány nap marad, így május 23. lehet a választás valószínű időpontja.

 

545 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak vasárnap Lengyelországban

Lengyelországban 545 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak vasárnap, ami az eddigi legnagyobb napi növekedést jelentette. Lengyelország hétfőn tervezi enyhíteni a járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat, a parkokat és az erdőket újranyitják, és az üzletekben egyidőben tartózkodó vásárlók számával kapcsolatos korlátozásokon is enyhítenek majd a lengyel miniszterelnök csütörtökön tett bejelentése szerint. Más korlátozások, mint például az arc és az orr kötelező elfedése nyilvános helyeken, valamint az iskolák zárva tartása nem változik.

 

MONTENEGRÓ

Montenegróban is a korlátozások enyhítésére készülnek

Montenegróban április 22-én 312-ről 313-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az Adria-parti államban is lerövidítik a kijárási tilalmat, április 22-től 23 és 5 óra között tilos az utcára lépni az országban. Ezzel párhuzamosan a korábban  rövidített  munkaidővel  dolgozó  üzletek  is  visszaállhatnak  a  rendes  munkarendre.  Dusko  Markovic miniszterelnök elmondta, hogy keddtől kezdődően a következő 45 nap során a szigorító intézkedések fokozatos visszavonására vagy azok mértékének csökkenésére lehet számítani.

 

Montenegró költségvetési helyzete várhatóan romlani fog a koronavírus járvány következtében

Várhelyi  Olivér,  az  Európai  Bizottság  szomszédság-és  bővítéspolitikáért  felelős  biztosa  szerint  Montenegró költségvetési helyzete várhatóan jelentősen romlani fog a koronavírus járvány következtében, veszélyeztetve a montenegrói kormány adósság refinanszírozási terveit. Montenegró gazdasági minisztere, Dragica Sekulic arról tájékoztatott, hogy elképzelhető, hogy májusban újratárgyalják az ország 2020. évre tervezett költségvetését, mivel a járvány következtében a bevételek jóval elmaradnak a tervezettől.

 

NÉMETORSZÁG

A Nagykövetség Németországot érintő utazási tanácsai – frissítve 04.16-án

Németországban kb. 200.000 magyar állampolgár tartózkodik. A koronavírus okozta válsághelyzetben többen már hazatértek Magyarországra, míg másokat élet-és munkakörülményeik továbbra is itteni tartózkodási helyükhöz kötik. Az alábbiakban azon állampolgároknak kívánunk minél hitelesebb és aktuálisabb információkkal szolgálni és segíteni, akik útnak indulnak, vagy a hazaút gondolatával foglalkoznak.

 

Németország szövetségi, illetve tartományi szintű korlátozó rendelkezéseiről szóló jogszabályok, tájékoztatások

Németországban tartózkodók részére. Németország szövetségi, illetve tartományi szintű korlátozó rendelkezéseiről szóló jogszabályok, tájékoztatások linkgyűjteménye.

 

Nem hivatalos, magyar nyelvű összefoglaló a szövetségi kancellár és a tartományi miniszterelnökök határozatáról

A korábban bevezetett intézkedések május 3-ig érvényben maradnak. Továbbra is be kell tartani a személyes kontaktusra  vonatkozó  korlátozásokat.  A  fertőzés  terjedésének  megakadályozását  célozza  a  fertőzöttek kapcsolatainak  felderítése,  továbbá  informatikai  alkalmazások  (pl.  okostelefonon)  bevetése.  Németországban tovább bővítik a tesztkapacitásokat. Emellett nagy erőket fordítanak védőfelszerelések beszerzésére külföldön, valamint a gyártókapacitások kiépítésére belföldön.

 

Új koronavírus hullámoktól tartanak a németek, több tartományban kötelező lesz a maszk

Egyre több német tartományban vezetnek be maszkviselési kötelezettséget a koronavírus-járvány miatt, kedden Baden-Württemberg, Hamburg és Schleswig-Holstein is beállt a sorba. Ugyancsak kedden a Robert  Koch  (RKI) országos járványügyi intézet figyelmeztetett, hogy bármikor ismét elindulhat egy újabb fertőzéshullám, amely nagyobb és pusztítóbb lehet, mint az első.

 

Zöld jelzést kapott az első oltóanyag emberi tesztelése Németországban

Az anyag hatékonysága és biztonsága mellett azt is vizsgálják, hogy mekkora adag szükséges belőle.

 

Tömeges elbocsátás két nagy autóipari multinál

Már több járműipari multinál is úgy számolnak, hogy a héten bejelentett könnyítések ellenére sem fogják igénybe venni a kormány munkahelyvédelmi bértámogatását. Több száz fős létszámleépítést kezdeményeznek a Continental makói és váci telephelyén, míg a Hankook rácalmási üzemében szakaszosan, hónapról hónapra küldenek el százas nagyságrendben munkavállalókat -tudta meg a Napi.hu Székely Tamástól, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnökétől.

 

Németország ideiglenesen több pénzt adna a közös EU-s kasszába

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére Németországnak átmenetileg jelentősen növelnie kell befizetéseit az Európai Unió költségvetésébe, ismertette álláspontját a német kancellár a szövetségi parlamentben a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előtt. A közös koronakötvény ötletéről úgy véli, nem hozná meg a várt sikert. “Feltételezzük, hogy az idő és a politikai akarat is eljött ahhoz, hogy megosszuk az adósságot, ám ebben az esetben az  EU-tagok nemzeti parlamentjeinek, a németnek is, döntést kell hoznia arról, hogyan módosítsák az EU-s szerződéseket.”

 

A német kormány emeli a bértámogatást és segíti a vendéglátóipart

Újabb válságkezelő intézkedésekről döntöttek  a német kormánypártok vezetői, a koalíciós egyeztető  tanács csütörtök hajnalban véget ért ülésén megállapodtak a többi között arról, hogy a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására: emelik a rövidített munkaidőre átállított alkalmazottak állami bértámogatását, meghosszabbítják a munkanélküli segély folyósítási időtartamát és csökkentik az étkezőhelyi vendéglátás általános forgalmi adóját (áfa).

 

Támogatási elképzelések a német autóipar ösztönzésére

A BMW, a Daimler és a Volkswagen csoport a következő hetekben újból megindítja a termelést a koronavírus miatti kényszerszünet után. Több tízezer munkavállaló fog rövidített munkaidőben dolgozni. Az autóipar szereplői további, a  kereslet  növelését  támogató  ösztönzőt  kérnek.  A  legnagyobb  problémát  a  túlkapacitás  mellett  a  krízis következtében várható kereslet csökkenése okozza.

 

Peter Altmaier (CDU) gazdasági szövetségek képviselőivel folytatott megbeszélést a válság EXIT stratégiájáról

Peter  Altmaier  (CDU)  szövetségi  gazdasági  miniszter  a  29  legnagyobb  gazdasági  szövetség  képviselőjével egyeztetett a koronavírus járvány kapcsán meghozottkormányzati intézkedésekről és az EXIT stratégiáról. Altmaier úgy látja és ezzel a szövetségek is egyetértenek, hogy a meghozott gazdasági védőernyő intézkedések jó irányba mutatnak, azok egyes szektorokat lefedő finomhangolására van most szükség.

 

Csaknem négy millióan dolgoznak rövidített munkaidőben Németországban

A  szakszervezetek  országos  szövetségéhez  (DGB)  közel  álló  Hans  Böckler  alapítvány  gazdaság-,  és társadalomtudományi kutatóintézetének (WSI) kutatásában megkérdezett 7600 alkalmazott 14 százalékát állították át rövidített munkaidőre, ami az intézet számítása szerint azt jelenti, hogy országszerte négymillióan dolgoznak a kieső bér egy részének állami támogatású pótlására épített foglalkoztatási formában. Az alacsony keresetűek nagyobb arányban kerülnek ilyen helyzetbe, mint a magas fizetésűek, és nagyobb arányban dolgoznak olyan cégnél, amely nem egészíti ki az állami bértámogatást.

 

Kártérítési megállapodást kötött 200 ezer ügyfelével a Volkswagen

A társaság azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy az eredeti tervek szerint hétfőig kellett eldönteniük a dízelbotrány miatt egy úgynevezett csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) révén bírósághoz forduló ügyfeleknek, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát a peren kívüli megegyezésről. A csoportos keresethez csatlakozó mintegy 260 ezer vásároló közül 200 ezren fogadták el az ajánlatot, így ők az autó modelljétől és korától függően 1350 és 6257 euró (470 ezer -2,2 millió forint) közötti kártérítést kapnak.

 

Tízezrével vándorolnak nyugatra a román idénymunkások

Mintegy százezer romániai vendégmunkás vállal mezőgazdasági idénymunkát Németországban a koronavírus-járvány közepette. A pandémia nyomában járó munkaerő-kiesés miatt Nyugaton óriási kereslet mutatkozik a kelet-európai dolgozók iránt. A világjárvány idején, külföldön munkát vállaló románok tábora alig csökken, legtöbbjüket a megélhetési kényszer viszi rá, hogy egészségüket kockáztatva útra keljenek.

 

Könnyen pórul járhatnak a vendégmunkások

Olyan magas szállásköltséget kell fizetniük azoknak, akik Németországban vállalnak mezőgazdasági idénymunkát, hogy amit hazavisznek, az nincs arányban a munkájukkal. Három hónapig tartó, napi 10 órás munka után alig 1850 eurót visznek haza a németországi spárgaültetvényeken dolgozó romániai vendégmunkások -adta hírüla Maszol. Keresetükből kell kifizetniük mintegy 1000 eurót a szállásukra és az ellátásukra.

 

Merkel dühös: újra gyorsulhat a járvány a lazítások körüli „vitaorgia” miatt

Élénk vita indult a német nyilvánosságban a koronavírus járvánnyal összefüggő lazításokról, amely  folyamatot sajtóértesülések  szerint  Angela  Merkel  kancellár  károsnak  és  veszélyesnek  tart.  A  politikus  pártja,  a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfői elnökségi ülésén – egy telefonkonferencián – kifejtette,  hogy  egyes tartományokban “vitaorgia” kezdődött a korlátozásokról, aminek hatására gyengülhet a lakosság fegyelmezettsége és óvatossága; így kárba veszhetnek az utóbbi hetek eredményei, és a fertőzések száma ismét emelkedésnek indulhat – figyelmeztetett a kancellár.

 

Koronavírus: megugrott a német kormánypártok támogatottsága

Megugrott a kormánypártok támogatottsága Németországban a koronavírus-járvány kezdete óta, és a lakosság többsége nem tartja túlságosan megterhelőnek a védekezést szolgáló korlátozásokat -mutatták ki közvélemény-kutatások. Az új típusú koronavírus tömeges németországi terjedésének kezdete, február 25. óta készített felmérések mind azt mutatják, hogy erősödnek a kormánypártok, és a lakosság túlnyomó többsége támogatja a járvány lassítására tett intézkedéseket.

 

Szolidaritásból ötösre vizsgázott Németország

Nem kell megtéríteni az új típusú koronavírus okozta betegségben (Covid-19) szenvedő külföldi EU-s állampolgárok németországi kezelésének költségét, a számlát a szövetségi kormány egyenlíti ki, és a tagállamok közötti szolidaritás jegyében további  betegeket  is  fogadnak –közölte hétfőn a berlini Egészségügyi Minisztérium. Ugyancsak hétfői adatok szerint havi mélypontra süllyedt az új regisztrált fertőzések száma, és tovább lassult a halálos áldozatok számának növekedése Németországban.

 

Koronavírus: hetente 4,5 millió ember tesztelését akarja a német kormány

A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény várhatóan júniusban életbe lépő módosítása szerint a 83 milliós lakosság 5,4 százalékának megfelelő 4,5 millióra kell emelni a hetente elvégzett koronavírus-tesztek számát, hogy Németország fokozatosan maga mögött hagyja a társadalom és a gazdaság működését fékező járványügyi vészhelyzetet.

 

OLASZORSZÁG

Olaszok milliói napokon belül munkába állnak

A kisiparosok és az építőipar ágazata lesz az első, amelyben újraindulhat a munka az olasz kormány tervei szerint, amelyekről Giuseppe Conte miniszterelnök és a korlátozó intézkedések feloldásának ütemezésével megbízott szakértői bizottság szerdán egyeztetett.

 

Teljesen átalakítja utcáit Milánó, így készülnek a koronavírus utáni időkre

Harmincöt kilométernyi új bicikliút és további gyalogosövezetek kialakításával venné elejét Milánó, hogy a járvány tetőzése után lassan újrainduló város életét a fertőzésveszély miatt a tömegközlekedést kerülő autósok áradata bénítsa meg.

 

Összeomlik az olasz gazdaság a koronavírus miatt: nagy esést vár a kormány

Nyolc százalékkörüli gazdasági teljesítménycsökkenésre számít az idén az olasz kormány a Reuters hírügynökség pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozó jelentése szerint.

 

OROSZORSZÁG

Rekord számú gyógyultról számoltak be Oroszországban

Oroszországban még mindig naponta több ezer új koronavírus fertőzöttet regisztrálnak, azonban a legfrissebb adatok reményt adhatnak –országos szinten rekordszámú fertőzött gyógyult meg a betegségből a szerdai adatok alapján. Az orosz kormány hivatalos koronavírus-tájékoztató oldalán közölt szerdai adatok szerint, 547 ember gyógyult meg egy nap alatt. A korábbi rekord április 18-án volt, amikor 467 gyógyultról számoltak be. Oroszországban a legfrissebb csütörtöki adatok alapján összesen 4891 regisztrált fertőzött győzte le a vírus.

 

Eredménnyel jártak a kijárási korlátozások Moszkvában, országosan több mint 2 millió tesztet végeztek el

A 12,5 milliós lakosságú orosz fővárosban–amely a koronavírus világjárványa által leginkább sújtott település az országban –az azonosított fertőzöttek száma hétfőre 2026-tal  26  350-re, a halálos áldozatoké 28-cal  204-re,  a gyógyultaké pedig 75-tel 1838-ra nőtt. Az újonnan fertőzöttek csaknem fele 45 évnél fiatalabb. Anasztaszija  Rakova moszkvai polgármester-helyettes kijelentette, hogy a gyógyultakat vérplazmaadásra ösztönzik, mert az új koronavírus antitesteit tartalmazó Covrec-plazma a gyógyítás egyik leghatékonyabb eszköze a nemzetközi tapasztalat  szerint.  A donoroknak a főváros 150 milliliterenként 1250 rubelt fizet a plazmáért. (A rubel jelenleg mintegy 4,37 forintot ér.)

 

Putyin és Merkel a járvány elleni küzdelemről és az olajpiacról tárgyalt

A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár –közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata. A német kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek megállapodtak a két ország egészségügyi minisztériuma közötti kapcsolattartásról és  hangsúlyozták  a  járványellenes  nemzetközi  erőfeszítések  koordinálásának  fontosságát, az  Egészségügyi Világszervezet (WHO) aktív részvétele mellett.

 

Putyin elrendelte a május 9-i győzelmi díszszemle elhalasztását

Vlagyimir  Putyin orosz elnök elrendelte a náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából megtartani  tervezett  május  9-i  katonai  díszszemle  későbbre  halasztását. A  koronavírus-járvány  miatt  hozott döntésében Putyin úgy rendelkezett, hogy a Vörös téri díszszemlével együtt az évfordulóval kapcsolatos minden más eseményt is el kell halasztani. Az orosz veteránszövetségek kérték arra az elnököt, hogy a világháborús jubileumi megemlékezéseket egy későbbi időpontban tartsák meg.

 

Járványellenes együttműködésről állapodott meg Putyin és Róháni

Az orosz és az iráni egészségügyi tárca közötti közvetlen kapcsolatfelvételről állapodott  meg  telefonon  Vlagyimir Putyin orosz és Haszan Róháni iráni elnök a Covid-19-járvány elleni küzdelem jegyében –közölte kedden a Kreml sajtószolgálata. Róháni köszöntet mondott Putyinnak az új koronavírus terjedése elleni iráni erőfeszítésekhez nyújtott orosz támogatásért. A moszkvai iráni követség április 11-én közölte, hogy Oroszország humanitárius segélyként 500 tesztkészletet küldött Teheránnak, amelyet 50 ezer ember szűrésére lehet felhasználni. A képviselet méltatta, hogy Moszkva baráti álláspontra helyezkedett az amerikai szankciók ügyében, sürgetve, hogy a világjárvány idejére oldják fel azokat.

 

ROMÁNIA

Negatívra rontotta a román államadós-osztályzat kilátását a Fitch Ratings -a Maszol.ro portálról

A nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta a bejelentett lépést, hogy az új típusú koronavírus okozta járvány tovább rontja Románia máris meglehetősen gyenge költségvetési pozícióját, és emiatt rövidtávon várhatóan jelentősen romlik a román közfinanszírozási helyzet. A cég a kilátás rontásával egy időben megerősítette Románia hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek „BBB mínusz” osztályzatát. Ez a besorolás a befektetési ajánlású kategória alapszintje, és ha ezt az osztályzatot a Fitch leminősíti, Románia ennél a hitelminősítőnél átkerül a befektetésre nem ajánlott – vagyis magas hozamú, spekulatív – kategóriába.

 

Ismét egymillió fölé emelkedett Romániában a felfüggesztett munkaszerződések száma

A román munkaügyi minisztérium április 21-én frissített adatai szerint 1 millió 5508 felfüggesztett munkaszerződést tartottak nyilván, vagyis ennyi munkavállalót küldtek kényszerszabadságra a koronavírus-járvány következtében elrendelt kijárási tilalom és korlátozások miatt. Az adatok szerint 314 496 szerződést a feldolgozóiparban, 188 183-at a nagybani kereskedelemben, 109 861-et pedig a vendéglátóiparban függesztettek fel. A hatósági nyilvántartásban a megszüntetett  munkaszerződések  is  szerepelnek,  számuk  a  március  16-i  rendkívüli  állapot  bevezetése  óta folyamatosan nő, most elérte a 240 151-et.

 

Romániában május 15. után lehet szó a korlátozások fokozatos enyhítéséről

Romániában  május  15-ig  meghosszabbították  a  március  közepén  elrendelt  rendkívüli  állapotot.  Ha  a megbetegedések és a járvány halálos áldozatainak száma csökken, és a javul a járványügyi helyzet, akkor elkezdődhet a korlátozások fokozatos feloldása Klaus Johannis román elnök szerint. Az államfő hozzátette: a korlátozások enyhítésének menetrendjét az egészségügyi, gazdasági és belügyminisztérium illetékesei fogják bejelenteni.

 

SZERBIA

Április 21-től enyhítették a korlátozásokat Szerbiában

Szerbiában április 21-től rövidítették a kijárási tilalom óráit, a nyugdíjasok heti háromszor rövid sétát tehetnek a lakhelyük környékén, fokozatosan kinyithatnak a műhelyek, edzőtermek, fodrász-és kozmetikai szalonok, május közepétől pedig a szállodák és a vendéglátóhelyek is. Amennyiben nem tapasztalható hirtelen növekedés a fertőzöttek számában, úgy május második felében megindulhat a nemzetközi közúti és légi forgalom is. Ebben a tanévben a gyerekek már nem térnek vissza az iskolapadokba. Arról egyelőre nem beszélt államfő, hogy mikor szüntethetnék meg a március 15-én kihirdetett szükségállapotot.

 

Uniós segítség Szerbiának

Segélyszállítmány érkezett Belgrádba, amely főként az EU által Szerbiának adományozott egészségügyi felszerelést tartalmazza. Az eszközöket szállító repülőjárat költségeit is az Európai Unió finanszírozta. A 15-ből ez sorrendben a 11. segélyt szállító járat, amellyel az EU segíti az országot a koronavírus-járvány elleni harcban. Sem Fabrizi, az EU szerbiai küldöttségének vezetője elmondta, hogy a szállítmány a többi között 800 ezer védőmaszkot is tartalmaz. Ana Brnabić kormányfő köszönetet mondott a segítségért, és Várhelyi Olivér bővítési biztoshoz fordult azzal a kéréssel, hogy vegyék fontolóra további szállítmányok biztosítását.

 

Szerbiában megkezdődött a Klorokin előállítása

Szerbiában megkezdődött a klorokin nevű gyógyszer előállítása, amely hatékony lehet a koronavírus-fertőzöttek kezelése során –tette közzé közösségi oldalán Aleksandar Vučić szerb elnök. A klorokin olyan orvosság, amelyet már rég óta használnak maláriás megbetegedések gyógyítására, de szakértők szerint fontos gyógyszer a koronavírus elleni küzdelemben is. A szer előállítását Szerbiában a Galenika cég végzi.

 

SZLOVÁKIA

Orvosi igazolás, negatív koronavírus-teszt -új feltételekkel lehet átlépni Szlovákia határait

Pillanatnyilag kötelezően állami karanténba kell vonulnia annak, aki belép Szlovákia területére –vannak  azonban bizonyos kivételek. A külföldre munkavégzés céljából ingázókat érintő legfontosabb módosítás május 1-től lép életbe: a munkáltatói igazolás mellett a határon fel kell mutatniuk a negatív eredménnyel zárult koronavírus-tesztjüket, amely 30 napon belül készült. Ez tehát azt jelenti, hogy az ingázóknak 30 naponta teszteltetniük kell magukat. A kormány pontosította a határtól számított 30 km-es távolságot, amelyen belül az ingázók közlekedhetnek: a távolság a legközelebbi működő határátkelőhelytől számítva 30 km közúton (nem pedig légvonalban).

 

Bizonytalanság lengi körül a szlovák gazdaság beindulását

Április 20-tól újraindult a gyártás a pozsonyi Volkswagen-autógyárban. A zsolnai Kia ugyanakkor bejelentette, hogy a jövő héten újra leállítja a termelést, igaz, csak négy napra. A pénzügyminisztérium aktuális előrejelzése szerint a járvány miatt 88 ezer munkahely szűnik meg idén Szlovákiában, a munkanélküliség ezáltal 8,8 %-ra  emelkedik.  A gazdaság várhatóan 7,2 %-kal zsugorodik. Az  elemzésben az áll, hogy a gazdaság teljesítménye  a második negyedévben zuhan a legnagyobb mértékben, érintve a szolgáltatásokat, az ipart és az építőipart. A második félévben fokozatos élénkülést várnak az elemzők, habár nem egyenlően minden ágazatban.

 

Négy fázisban indulhat újra a gazdaság Szlovákiában

Igor Matovič miniszterelnök április 20-án bejelentette, hogy a gazdaság fokozatos újraindítását tervezi a szlovák kormány. Mindezt négy fázisban valósítanák meg, az első fázis április 22-én indul. Ennek keretében megnyitják a 300 négyzetméterig terjedő területen működő boltokat és újraindítanak bizonyos szolgáltatásokat. Megnyílnak a szabadtéri  piacok,  a  hosszútávú  szállást  nyújtó  szálláshelyek  (étkeztetés  nélkül),  az  autóbazárok,  a  kültéri sportlétesítmények (öltözők nélkül, a kontaktsportok kivételével) és a közétkeztetés kiadóablakokon keresztül igénybe vehető lesz. A további fázisok elindítása a szlovákiai lakosokon és viselkedésükön múlik, azonban alapvetően két hetes időintervallumokban gondolkodnak.

 

SZLOVÉNIA

Szlovénia április 20-tól enyhíti a korlátozásokat

A  szlovén  kormány  április  20-tól  enyhített  a  koronavírus-járvány  terjedésének megakadályozására  hozott korlátozásokon, újra kinyithattak az építőanyagot, háztartási gépeket értékesítő boltok, az autó-, motor-és kerékpár szaküzletek és szervizek, valamint a vegytisztítók, a 400 négyzetméternél nem nagyobb üzletek is – kivéve a bevásárlóközpontok üzleteit -, valamint a kutya-és macskaápoló szalonok, május 4-től pedig a fodrász és kozmetikai szalonok. A szlovén kabinet enyhítene a kijárási korlátozásokon is és a sport tevékenységek terén is lesznek könnyítések.

 

Szlovéniában a héten átfogó szűrést indítanak

Szlovénia április 20-tól átfogó szerológiai vizsgálatot indít az országban, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról. Miroslav Petrovec, a ljubljanai orvosi egyetem mikrobiológiai  és  immunológiai  intézetének  igazgatója  úgy  nyilatkozott:  a  tesztelésben  3000  fő  vesz  részt meghívásos alapon az ország egész területéről,minden korosztályból. Bár más európai országok is jelentettek be hasonló vizsgálatokat, Szlovénia lenne Európában az első olyan állam, amely elkészíti az első átfogó, nemzeti tesztelést.

 

UKRAJNA

Az ukrán kormány május 11-ig meghosszabbította a karantént

Az ukrán kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy május 11-ig meghosszabbítja az országos karantént – közölte Denisz Smihal miniszterelnök. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter az elfogadott  határozatból  kiemelte:a  kabinet  egyúttal  engedélyezi,  hogy  igénybe  vegyék  a  városi  közösségi közlekedési eszközöket azok, akik készek vért adni, mivel az országban hiány van vérkészletekből. Ezenfelül bizonyos munkavállalói kategóriák számára engedélyezik a munkavégzést úgy is, hogy a kötelező orvosi vizsgálatokat, amelyeknek az elvégzése a karantén miatt most nem megoldható, későbbre halasszák.

 

Az ukrán miniszterelnök szerint még két évig kötelező lesz a szájmaszk

Az ukránoknak meg kell tanulniuk a hétköznapjaikat huzamosabb ideig korlátozások között élni a koronavírus-járvány miatt, így például akár még két évig is érvényben maradhat az arcmaszk kötelező viselése – jelentette ki Denisz Smihal ukrán kormányfő az RBK-Ukrajina hírportálnak adott, szerdán megjelent interjújában. Közben az egészségügyi minisztérium közlése szerint szerdára egy nap alatt 467 új esettel 6592-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig 13 újabb halálos áldozattal 174-re nőtt.

 

Karantén alá helyeznek még egy kijevi monostort

A barlangkolostor után karantén alá helyezik a Moszkvai Patriarchátus egyik kijevi monostorát is, mert az elmúlt napon 12 szerzetes kapta el a koronavírus-fertőzést a rendházban. A hírt Vitalij Klicsko kijevi polgármester jelentette be egy sajtótájékoztatón – olvashatjuk a Karpat.in.ua hírportálon. Hozzátette, hogy a monostorban folyik a teljes fertőtlenítés. Korábban a Karpatinfo.net hírt adott arról, hogy még egy szerzetes meghalt a kijevi Pecserszka Lavrában. A kijevi Pecserszka Lavra kolostorban még egy szerzetes életét vesztette. Az információk szerint a férfi halálát koronavírus-fertőzés okozhatta.

 

Meghalt egy 20 éves koronavírus-gyanús fiú  Ukrajnában

Az ukrajnai Csernyivci megyében a kórházban meghalt egy koronavírus-gyanús 20 éves fiatal fiú. A helyi média szerint Andrej Frunza, Izsivci falu lakosa április 20-án, 5 órakor halt meg a Sztorozsineci Központi Kórházban. A 27 éves bátyja pedig nagyon súlyos állapotban van. A  COVID-19 vírus gyanúja miatt az elhunyt apját és nagyanyját is kórházba szállították – írja a Golos.ua információs hírügynökség a Csernyivci Megyei Államigazgatás sajtóosztályára hivatkozva. Andrej halálával kapcsolatos információkat barátai is megerősítették a közösségi oldalon.  A faluban ez a második koronavírus okozta haláleset. Április 12-én egy 75 éves nő halt bele a vírusba.

 

KAZAHSZTÁN

Aktobeban szigorították a karanténintézkedéseket

A legközelebbi boltokat és bevásárlóközpontokat csak egy családtag látogathatja háromnaponta. Betiltották a személygépjárművekkel való közlekedést, kivéve azoknak az embereknek, akik rendelkeznek speciális igazolvánnyal a munkahelyükről.

 

Aktubinszk régióban koronavírus fertőzést mutattak ki egy anyánál és az1 éves gyerekénél

A vírust az anyuka testvérétől kapták el, aki április 12-én látogatta meg őket. Április 17-én a nőt magas lázzal és légúti fájdalmakkal szállították kórházba. A gyerekénél is kimutatták a fertőzést.

 

Almatiban bemutatták az újraindult vállalkozások listáját

Almatiban április 20-tól megkezdhették munkájukat az ipari és építkezési vállalatok, valamint a jogi személyeket kiszolgáló központok. Az adott cégeket szigorúan ellenőrzik a hatóságok és szabálysértés esetén intézkedéseket hoznak meg, így akár a vállalat tevékenységét is felfüggeszthetik.

 

Nur-Sultanban befejeződött a mobilkórház építése

A 13 nap alatt felállított kórházban egyszerre 200 koronavírusos beteget tudnak ellátni. További mobilkórházak épülnek Almatiban és Simkentben.

 

KÍNA

170 ezer koronavírusteszt érkezett Kínából

Kedden négy repülőgép összesen 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt és 193ezer védőruhát, illetve170 ezer koronavírus-tesztet hozott Kínából Budapestre, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. Hozzátette, a védőeszközök kórházakba, rendelőintézetekbe és más egészségügyi intézményekbe kerülnek.

 

Kínában a koronavírus újabb hullámától tartanak, egy különös eset borzolja a kedélyeket

Pekingben bezárják az edzőtermeket, a külföldről hazaérkezők pedig egy erre kijelölt hotelbe kötelező karanténba vonulnak, Kína ugyanis a koronavírus járvány újabb hullámától tart. Egy különös eset is aggodalomra adott okot az országban.

 

Beperelték Kínát a koronavírus miatt

Eric Schmitt, az amerikai Missouri állam legfőbb ügyésze kedden keresetet nyújtott be Kínával szemben a koronavírus okozta emberi tragédiák és gazdasági következmények miatt, írja a CNN.

 

Kamatot vágott Kína a koronavírus-válság miatt

A kínai jegybank a várakozásokkal összhangban tovább csökkentette a referencia kamatlábakat hétfőn, hogy a vállalati költségek olcsóbb finanszírozásával támogassa  az  új  koronavírus-járvány  által  térdre  kényszerített gazdaságot, amely – évtizedek óta először – visszaeséssel zárt az első negyedévben.

 

Összeomlás a kínai tőzsdén, senki nem érti, mi történt

A kínai tőzsdék nyitása után pillanatokkal beszakadt a CSI 300 Health Care Index, az egészségügyi papírokat tömörítő részvényindex árfolyama, a legfurcsább az egészben pedig az, hogy senki sem tudja pontosan mi történt, hiszen az index komponensei közül egyik sem esett nagyobbat, mint 2 százalék.

 

TÖRÖKORSZÁG

Törökország ötezer lélegeztetőgépet akar gyártani május végéig

Törökország május végéig ötezer lélegeztetőgépet fog gyártani hazai és nemzetközi használatra az új típusú koronavírus okozta járvány elleni küzdelemben –jelentette be Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszter. A készülékekből eddig 100 darab készült el. Varank hangsúlyozta: ezeket az eszközöket nem kizárólag Törökország számára, „hanem a járvánnyal küzdő egész emberiség számára gyártják”.

 

Összefoglaló a törökországi gazdaságvédelmi intézkedésekről

Március 18-án a török kormány bejelentette a „Gazdasági Pajzs” 100 milliárd líra (hozzávetőlegesen 13 milliárd euró) értékű gazdaságélénkítő csomagját. Az intézkedések a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe került kis és középvállalkozások, exportőrök, hitelfelvevők és nyugdíjasok megsegítésére irányulnak. A program egyes elemei folyamatosan bővülnek és kerülnek nyilvánosságra.

 

Adóügyi változtatások

A kiskereskedelem, a fémipar, az autóipar, az élelmiszeripar, a textilipar, a turizmus, az egészségipar, a bútorgyártás, a bányászat, az építőipar, a nyomdaipar továbbá a színházak, mozik és bevásárlóközpontok április 1-től hat hónapos időtartamra mentesülnek mindennemű adó (ÁFA is) és járulék fizetése alól. Az intézkedés összege 53,6 milliárd líra (hozzávetőlegesen 7,26 milliárd euró összegű). Az idegenforgalmi adó befizetése –melynek mértéke 1,75% –, november 1-ig felfüggesztésre került. A belföldi légijáratok áfájának mértéke a korábbi 18%-os mértékről 1 %-ra lett csökkentve.

 

Munkaügyi intézkedések

Azok a vállalkozások, amelyek a járványügyi helyzet miatt működésüket kénytelenek voltak megszüntetni vagy korlátozni, bértámogatásban részesülnek. Munkavállalónként a nettó minimálbér költségének kétharmad része 1400 líra-185 euró kerül kifizetésre a munkáltatók számára három hónapos időtartamra.

 

A török exportőröket segítő intézkedések

A központi bank az exportot és külföldi áruforgalmat biztosító cégek számára 60 milliárd lírás hitelalapot hozott létre, melyből a Türk Eximbank 20 milliárd a kereskedelmi bankok pedig 40 milliárd líra összegben részesülnek. A Türk Eximbank a hitelfelvevő kérésének megfelelően a hitelvisszafizetést 3-6 hónapra felfüggesztheti. A kereskedelmi bankok hiteleik 70%-át csak kis-és középvállalkozások számára folyósíthatják, a hitelkeretösszeg maximum 25 millió líra, a maximum lejárati idő pedig 1 év.

 

AFRIKA ÉS KÖZEL-KELET

Iránban tovább enyhítenek a bevezetett járványügyi korlátozásokon

Az alacsony kockázatot jelentő munkahelyek vidéki újranyitását lehetővé tevő korábbi enyhítést a hatóságok április 18-tól kezdődően kiterjesztették a fővárosra, Teheránra is. A városban így újfent megkezdheti működését többek között számos bolt és vállalat. A döntés hátterében az azt megelőző napok hivatalos, a koronavírus miatti halálozási számainak tartós csökkenése áll (100 fő alatti).  Egyes intézkedések azonban továbbra is életben maradnak, köztük a bevásárlóközpontok, iskolák, egyetemek és mecsetek zárva tartása is.

 

26 Mrd USD értékű mentőcsomagot készít elő a Dél-Afrikai Köztársaság

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök bejelentése alapján az ország 26 milliárd USD értékű mentőcsomaggal kívánja enyhíteni a koronavírus járvány gazdasági hatásait. A csomag fő célja a bajbajutott vállalatok megsegítése és dolgozók millióinak védelme. Az ország GDP-jének közel 10%-át jelentő összeget a központi költségvetésből kívánják fedezni,  azonban  az  elnök  tájékoztatása  szerint  tárgyalásokat  is  kezdtek  a  Világbankkal  és  a  Nemzetközi Valutaalappal.   A   csomaggal  kapcsolatban  továbbá  kiderült,  vélhetően  tartalmazni  fog  adókönnyítéseket  és bértámogatásokat is.

 

Közel 1,4 Mrd USD pénzügyi támogatás szükséges a kuvaiti KKV-szektornak –előzetes becslés

Az Arab Times hivatalos forrásokból való értesülése szerint 500 M KD (1,4 Mrd USD) támogatás szükséges a koronavírus járvánnyal érintett KKV-k megsegítésére. Az  kis-és középvállalkozások támogatása előtti legnagyobb akadályt  azonban  a  Kuvaiti  KKV-k  fejlesztését  célzó  nemzeti  alapban  lévő  forráshiány  jelenti.  A  probléma megoldásához, mely további állami tőke az alap rendelkezésére való bocsátását jelentené, sürgősen szükséges az arra vonatkozó törvény módosítása is.

 

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara