A koronavírus-járvány hatása a vendéglátásban és a turizmusban címmel, online jógyakorlat workshopot szervezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a Szigetvári CsakPONT projekt keretében április 23-án. A virtuális rendezvényen azok a baranyai felelős munkáltatók vettek részt, akik számára fontos a vállalkozásuk talpon maradása mellett saját munkavállalóik megtartása is.
A szakmai fórum keretében a vállalkozók megfogalmazták egyéni problémáikat, dilemmáikat, kérdéseiket. Ezekre Schmidt Enikő a kamara kereskedelemfejlesztésért felelős osztályvezetője az eddig összegyűlt hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján hasznos szakmai együttműködési mintákat tudott bemutatni. Továbbá a vállalkozók is megosztották egymással az eddig kialakított saját jó gyakorlataikat és ötleteikkel támogatták egymást.
Abban mindenki egyetértett, hogy a turizmus elsősorban a hazai keretek között fog újraindulni, melyben a gasztronómia és ezen belül a helyi vendéglátó egységek és helyi termelők együttműködése elsődleges fontosságú lesz. Ezeket az összefogásokat már el lehet kezdeni kialakítani, melyben a kamara számos fórumon ad segítséget.
A rendezvényt követően a résztvevőktől nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett.
Ilyen és ehhez hasonló konzultációkra a kamara továbbra is biztosít lehetőséget a Baranyában működő vállalkozások részére. Bővebb információ: e-mail címen.