Brexit tárgyalások: sajnálkozás és csalódottság

Egymást okolja a két fél amiatt, hogy nincs előrelépés az Egyesült Királyság   és   az   Európai   Unió   között,   a   brexit   utáni kapcsolatrendszerről  folyó  tárgyalásokon.  A  májusi  harmadik fordulón,  amely  videokonferencián  zajlott,  és  mindkét  oldalon szakértők százai segítették a delegációkat „nagyon kevés haladás történt  a  legnehezebb  ügyekben” –fogalmazott  a  brit  tárgyaló küldöttség vezetője, David Frost.

A britek a halászati jogok terén nem adnának annyit az uniónak, mint amennyit az szeretne, az EU pedig  abból  nem  enged,  hogy  a  gazdaság  minden  területén „egyenlő feltételeket” adjon a két fél a másiknak. Michel Barnier, az uniós  főtárgyaló  ennek  kapcsán  azt  mondta:  „minden  egyezménynek a tisztességes versenyfeltételeket kell meghatároznia”. A britek szerint az egyenlő feltételrendszer olyan mértékben kötné az uniós jogrendszerhez a most kilépett országot, mint egyetlen másik partnert  sem,  amellyel  az  EU  szabadkereskedelmi  egyezményt kötött. Ráadásul,  a  britek  álláspontja  az,  hogy  az  „egyenlő  feltételrendszer”  követelményét  nem  is  tartalmazza  a  január  végi Kilépési  Megállapodáshoz  csatolt,  a  jövőbeli  kapcsolat-rendszerrel  foglalkozó  politikai  nyilatkozat    sem.    Az    EU álláspontját képviselő Michel Barnier viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az egyenlő feltételrendszerről épp a Kilépési Megállapodás rendelkezik.  A  két  félnek  egy  éve  van  a  megállapodásra,  így kulcsfontosságú lesz a soron következő június eleji újabb forduló, majd  a  hónap  közepén  tartandó  találkozó  Boris  Johnson miniszterelnök és Ursula vonder Leyen, az Európai Bizottság elnöke között. Nekik kell dönteniük arról, hogy látnak-e esélyt az idei megállapodásra, vagy inkább a halasztásról kell egyezkedni. A  britek  előzetesen  azt  közölték  (persze  nem  tudni,  mennyi ebben a tárgyalási taktika), hogy nem kérnek halasztást, és nem is járulnának hozzá, ha azt az unió kérné. Helyette inkább azzal próbálkoznak, hogy nyilvánosságra hozzák saját szövegtervezet javaslataikat, és uniós kulcsországokat próbálnak maguk mellé állítani (ahogy az évszázados hagyományokkal rendelkező brit diplomáciai  hagyomány  alapelve –oszd  meg  és  uralkodj! –diktálja).

 

További információ:

EU-UK talks on the brink after both sides blame each other for ‘disappointing’ round

 

Forrás: MKIK EU Hírlevél