Kisebb megszakításokkal nyolcéves kora óta futballozik, egy rövid ideig a profi sportban is jelen volt Tímár Krisztián, a grafikai, dekorációs és nyomdai megoldásokat kínáló Dovida Kft. ügyvezetője. Mint mondja, mivel elmúlt 40 éves, már csak az öregfiúk kis- és nagypályás bajnokságában vesz részt, illetve baráti focikon rúgja a labdát. De ha bizonyos ideig nincs módja lemenni a pályára, minden porcikájában érzi a sport hiányát.
– Annak idején a PMSC utánpótláscsapatában játszottam, és sikerült felküzdenem magamat addig, hogy a felnőtt csapattal edzhettem ifistaként. Egy ideig még az első osztályban is ott szerepeltem, később azonban az alsóbb osztályokban folytattam.
– Miért a versenysport felé ment el?
– Számomra kizárólag a foci volt „a sport”. Azt mondták, hogy nem vagyok ügyetlen, folyamatosan voltak sikerélményeim, tehát adta magát, hogy minél feljebb küzdjem magamat.
– Miért a foci mellett kötött ki?
– Nem is tudom, gyerekkoromban, amikor a haverokkal lementünk a grundra, akkor ott a foci volt az elsődleges. Ahogy visszaemlékszem, mindenki focizott, aki tudott, az is, aki nem, az is. Mindannyian szerettük ezt a sportot, így én is ebben találtam meg az örömömet.
– Mit ad a csapatsport, miért nem vonzotta az egyéni sport?
– A foci segít abban, hogy megtanuljunk csapatban dolgozni, hogy elfogadjuk azt: nem feltétlenül kell mindent egyedül csinálni, hanem megbízhatunk a társainkban, mert az ő segítségükkel is előrébb tudunk jutni. Az egyéni sportban csak magunkra számíthatunk, míg a fociban vannak, akik kisegítenek adott helyzetekben. A játékostársi kapcsolatok aztán megmaradnak a pályán kívül is.
– Az üzleti létezését miként határozza meg a sport? Mit tanul meg az ember a sporttevékenység által?
– Arra megtanított, hogy ha csinálunk valamit, akkor azt jól kell csinálni, teljes erőbedobással és a legjobb tudásunk szerint, különben nincs értelme. Ez az üzleti életben is így van, hogy ha valamit nem csinálunk tökéletesen, minden energiánkkal, akkor az egy idő után visszaüt. Mindenképpen a maximumot kell nyújtani. A sport emellett a kitartásra is megtanít, ott is az elejétől kezdve küzdeni kell, és ha ezt képes vagy megvalósítani, el is tudod érni a célodat. Ez a vállalkozói életben is ugyanilyen fontos.
– Az üzleti kapcsolatok építését miként befolyásolja a foci?
– A focis ismeretségek mindenképpen segítik az üzletépítést, az új ügyfelek megtalálását. Régi kapcsolatok is előkerültek, illetve újak is alakultak a sport miatt. Cégünk sok környékbeli – és nem csak focis – sportegyesülettel áll üzleti viszonyban, erre nézve is pozitív hatása van a sportolásomnak. Ha annak idején valakivel együtt rúgta a labdát az ember, netán még sikereket is értek el, akkor ha később találkoznak az üzleti életben, sokkal szívesebben dolgoznak együtt, mivel már korábban megalapozták a bizalmat, felépítettek egy pozitív kapcsolatot. Ez mindenképpen működik a hétköznapokban is.
– Most éppen reggel hét órakor beszélgetünk, úgy érzékelem, hogy az ön ideje is be van osztva. Miként lehet időt szakítani a rendszeres sportra?
-Hétköznap szinte kizárólag csak este, általában este 8 után tudok ennek a szenvedélyemnek hódolni. Illetve ott van még a hétvége. Mivel az öregfiúk nagypályás bajnokságában játszom, annak a meccsei szombat délutánra esnek, így aznap délelőtt még dolgozom, de az ebédet követően jöhet a foci. Három gyermekem van, mindannyian sportolnak: a két fiam focizik, a lányom pedig aerobikozik. Előfordul, hogy azért mondok le a saját focizásomról, hogy az ő sporteseményükre el tudjak menni, mert igénylik, hogy ott legyek a meccseken, versenyeken. Amikor sikerült letenni a munkát, onnantól kezdve általában az egész hétvégénk a sportról szól. Sajnos előfordul, amikor a munka nem teszi lehetővé, hogy elmenjek focizni, akkor a sport sérül. Tehát a sportra csak akkor tudok időt szakítani, amikor a munka, a vállalkozás lehetővé teszi.
– Ön szerettette meg a gyerekeivel a sportot?
– Amikor a fiaim elkezdték a focit, akkor én éppen nem jártam edzésekre. Az idő tájt indult a vállalkozás, minden időmet és energiámat felemésztette a mindennapi tevékenység. A fiaim tudták, hogy korábban fociztam, a tévében rendszeresen néztünk meccseket, ennek is köszönhető, hogy ezt a sportot választották. A nagyobbik fiam megpróbált más sportokat is, kézilabdázott, tollaslabdázott, de végül ő is a labdarúgásnál kötött ki. Neki is, mint nekem ez adja a legtöbb örömöt.
Kis Tünde