A jövőnket építjük a szakképzéssel

A Harman Becker Kft. székesfehérvári gyárában már évek óta sikeresen zajlik a felső- és középfokú intézményekben tanuló diákok duális képzése.

– Hat évvel ezelőtt fogtunk bele a duális rendszerű tanulóképzésbe, a magyarországi felső-vezetés elképzelése alapján, mondja Németh Tibor, a Harman Becker Kft. tanműhely-vezetője. – Akkoriban jelentős fejlesztések zajlottak a cégnél, szükség volt szakemberekre, s úgy gondoltuk, a legjobb megoldás, ha magunk neveljük ki leendő kollégáinkat. Ketten egy villamosmérnök, mérnöktanár szakoktatóval, Birkás Károllyal közösen indítottuk el a szakképzést. A gyakorlati képzésünk eleinte a gyártással párhuzamosan történt. A tanulók számának növekedésével igény lett a fehérvári gyáregységünkben a tanműhely kialakítására, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk, bővítünk.

Jelenleg a HARMAN Magyarország gyáregységeiben összesen hatvankettő egyetemi hallgató és harminc – nagyrészt elektronikai műszerész és gépgyártó, mechatronikai szakmájú technikus – vesz részt a közép- és a felsőfokú duális szakképzési programban.

– Magasan képzett szakemberekre van szüksége a cégnek, mivel fejlett technológiák alkalmazásával gyártjuk magas színvonalú termékeinket, ami komoly elméleti tudást igényel, egyaránt rendelkezni kell automatizálási, pneumatikai, informatikai és gépészeti ismeretekkel. Kiemelt célunk, hogy  a nálunk tanuló diákoknak ne csak a gyakorlati tudást adjuk át, hanem egy jövőkép biztosítsunk részükre. A végzős tanulóink közül sokan a mai napig is a cégnél dolgoznak, illetve több korábbi technikus tanulónk tovább tanult, egyetemistaként is nálunk  vettek részt a duális felsőoktatási képzésben is – emeli ki Németh Tibor.

A pécsi gyárban 2015 óta a Professional üzletágban hang- és fénytechnikai berendezéseket, hangszórókat gyártunk televízió- és lemezstúdiók, koncerttermek, repterek, stadionok és egyéb szórakoztatóipari felhasználók részére. A 2018-ban indult autóipari elektronikai gyártás fő termékcsoportja a gépkocsikba épülő fejegységek és erősítők. A cél, hogy Pécs Székesfehérvár mellett elektronikai és erősítő gyártóközponttá váljon.  Vevőkörük jelentős részét a német nagy autóipari cégek teszik ki, mint az Audi, a BMW, a Mercedes, Porsche, de a vásárlóik között van a Ferrari, a Bentley, a Toyota is és folyamatosan bővül a soruk. A tervek között szerepel, hogy tovább szélesítik az elektronikához kapcsolódó termékeik körét, 2022-ben pedig szeretnék elérni, hogy a munkavállalóik száma meghaladja az ezret.

A magasan képzett munkaerő biztosítására a fehérvári tapasztalatok alapján a pécsi gyáregységükben is bekapcsolódtak a felsőfokú duális szakképzési rendszerbe 2019 szeptemberében. Az ország több egyeteméről, többek között a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatika Karáról is érkeznek hozzájuk villamos-, gépészmérnök és informatikus hallgatók. A szakember-utánpótlásunk kinevelése érdekében  pedig elektronikai, mechatronikai, automatizálási, valamint gépgyártás technikusok, gépészek és elektronikai műszerész tanulók képzésével is foglalkozunk. Jelenleg kilenc duális képzésben részt vevő  hallgatóval van együttműködésük.

– Duális képzésünket a középiskolás diákokra is szeretnénk kiterjeszteni 2021 szeptemberétől – hangsúlyozza Petrovics Eszter HR vezető. – Komplett képzőközpontot hozunk létre a gyár területén HIPÁ-s pályázati források felhasználásával. Az első középiskolás tanulók a Baranya Megyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikumából, valamint a Baranya Megyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolából érkeznek. A cél, olyan színvonalú képzés biztosítása, hogy mindenki nálunk akarja elsajátítani a szakma alapjait és a későbbiekben a cégnél akarjon dolgozni. A belső motiváltságukra vagyunk kíváncsiak, arra, hogy a szemükben megcsillan-e az a bizonyos fény, hogy igen ezt szeretném csinálni egy életen át.

– A jövőnket építjük a szakképzéssel – egészíti ki Somogyvári Lajos, a pécsi gyár igazgatója. – Annak idején, 2015-ben azért hoztuk Pécsett létre a gyárunkat, mert itt adott volt a képzett munkaerő, a szakemberbázis. Ma már szerepet vállalunk abban is, hogy képezzük, neveljük és karriert biztosítsunk a megye hallgatóinak, tanulóinak.

Szalai Kornélia