Kemény János-díjjal ismerte el Lengvárszky Szabolcs, a VANNET Telekommunikációs Kft. ügyvezetőjének munkáját a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. A társaság 1968-as megalakulása óta intézményektől független szakmai fórumként segíti hazánkban az informatika alkalmazását, fejlesztését, az eredmények elterjesztését, az informatikai oktatást, a területen dolgozók szakmai érdekeinek érvényre jutását. Mint a díj indoklásában szerepel, „Lengvárszky Szabolcs az országban egyedülálló módon műholdas, regionálisan mikrohullámú technológiával és Pécsen vezetékes távközlési szolgáltatásokkal szolgálja ki előfizetőit. Megálmodója és elkötelezett vezéregyénisége egy új, pécsi innovációs központ létrehozásának, amelynek alapja a helyi innovatív vállalkozások szoros együttműködése. A kamara ICT Bizottságának alelnöke, 2021-ben a bizottsági munkája nyomán a távközlési szektorra vonatkozó törvénymódosításban működött közre, amelynek eredménye, hogy országosan több száz ICT kis- és középvállalkozás mentesül anyagi és adminisztrációs terhektől.”
– Nem tudom, hogy ki jelölt a díjra, egyszer csak érkezett egy e-mail, amiben gratuláltak, hogy elnyertem ezt az elismerést. Megtisztelő, hogy rám gondoltak – reagál a Kemény János-díjra Lengvárszky Szabolcs. – Ez visszajelzés a munkánk sikeréről, arról, amit az elmúlt 11 évben elértünk a VANNET-tel. Vállalkozásunk három technológiai alappilléren – a műholdas, a mikrohullámú és az optikai interneten – nyugszik, erre büszke vagyok, mert ez azt mutatja, hogy nem ragaszkodunk egyfajta szolgáltatáshoz, ami mindenki számára jó, hanem olyan portfólióval rendelkezünk, amiben meg tudjuk találni az ügyfél szempontjából a legideálisabb megoldást. Országosan több ezer erőfizetőt szolgálunk ki jelenleg 150 kivitelezőnkkel referenciáink között komoly flottákat is kezelünk, ügyfeleink az állami szektorban, a lakossági és az üzleti szektorban is megtalálhatók. Egyre több saját optikai hálózatot fejlesztünk, ami szintén a vállalat fejlődőképes mivoltát mutatja.
– Milyen impulzusra reagálnak a fejlesztések? Figyelik a piacot, hogy mire lenne szükség adott térségben, vagy az ügyfelek igényei generálják ezeket?
– Jobbára az ügyféligények mentén fejlesztünk, adott helyzetben a három technológia közül igyekszünk megtalálni a legideálisabb megoldást. Komoly partnerek is állnak mögöttünk ezekben a technológiai, infrastrukturális fejlesztésekben. Ha úgy látjuk, hogy egy területen, ahol vezeték nélkül szolgáltatunk, nagy igény lenne a vezetékes hálózatra, akkor kiépítjük. De például jelenleg egy privát hálózatot építünk egy nagy ügyfélnek, a városon keresztül összekötjük optikával az egyes telephelyeit.
– A díj indoklásában szerepel, hogy közreműködött a távközlési szektorra vonatkozó törvénymódosításban, így anyagi és adminisztrációs terhektől mentesült több száz ICT kis- és középvállalkozás. Miért tartja fontosnak, hogy a közért tegyen?
– Ez nálam belülről jön. Ha megteremtjük közösen azt a környezetet, amiben kényelmes és jó dolgozni, az mindenkinek jó, nekünk is és másnak is. Egy körkörös gazdaságról beszélünk, és ha összefogunk, akkor a következő mondás igazságtartalma érvényesül: egyedül gyorsan, együtt messzebb. Én ezzel tudok azonosulni. Úgy érzem, hogy amit meg tudok tenni, azt meg is teszem, amit vállalok, azt teljesítem. Ez egy elvárás a magam részéről is. Ha olyan dolgot veszek észre, ami kapcsolódik az adott vállalásomhoz, ez esetben a kamarai feladataimhoz, akkor abban kötelességem lépni.
– A következő ilyen feladat az innovációs központ létrehozása lesz. Erről mit érdemes tudni?
– Több mint öt évvel ezelőtt álmodtuk meg Herbály Istvánnal, a PBKIK Innovációs Bizottságának elnökével, hogy érdemes lenne létrehozni egy teret, ahol bemutathatjuk a régió innovációs potenciálját. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy van egy remek gazdasági erő a régióban, de a képviselői nemigen kapcsolódnak egymáshoz. Nem tudunk róluk, hogy milyen nagyszerű fejlesztéseket hoznak létre, ezért szükség lenne láttatni őket. Sok szempontból szükség van erre. Egyrészt, hogy tudjunk egymásról, vigyük egymás hírét. Másrészről, ha idejön egy befektető Pécsre, akkor ne csak a kultúrát lássa, hanem a gazdaságot, az innovációs erőt is. Ha mi nem tudjuk, akik itt élünk, akkor honnan tudnák mások, hogy milyen nagyszerű dolgok vannak a Dél-Dunántúlon? És fontos a fiatalok, az utánpótlás szempontjából is, mert a következő generációk Budapestben, külföldben gondolkodnak. Ha viszont látják a perspektívát, az sokat segíthet a jövőjük tervezésében. 2022 elején a megye, a PTE és a kamara közös finanszírozásában elindul egy kisebb projekt, egy mini innovációs központ, ahol mind fizikailag, mind pedig digitális platformokon VR-szemüveggel mutatjuk be a megye innovatív termékeit és szolgáltatásait. Ha ez működik, akkor tovább fogjuk álmodni.
Kis Tünde