A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az 1. sz. mellékletben szereplő szakképesítésekben a Mestervizsga Elnökök Országos Névjegyzékébe történő felvételre. A pályázatokat benyújtani legkésőbb 2022. március 21. 16:00 óráig lehet elektronikusan a felterjesztő területi kamaráknak, Baranya megyében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának.
A pályázat feltételei a következők:
1. Mestervizsga bizottsági elnök az lehet, aki
• az adott szakmát (több szakma esetében mesterszakmánként értendően) legalább 10 éven keresztül gyakorolja, amelyből a pályázatának benyújtását megelőző legalább két évben folyamatosan, és a pályázat benyújtása idején is magas színvonalon aktívan, tevőlegesen végzi (a mestervizsga elnöki kinevezéshez a pályázónak a jelentkezéskor az aktív szakmai gyakorlatról hitelt érdemlő, 30 napnál nem régebbi igazolást kell benyújtania)
• büntetlen előéletű
• rendelkezik tanulóképzési vagy felnőttképzési területen, oktatási vagy vizsgáztatási gyakorlattal
• magára nézve kötelezően vállalja, hogy legalább 3 évenként részt vesz az MKIK által szervezett mesterelnöki tevékenységhez kapcsolódó ismeretmegújító továbbképzéseken (jogszabályi háttér) és az ott megszerzett tudásáról számot ad
• igazoltan részt vett a pályázat beadásának évében vagy azt megelőzően szakmai továbbképzésen, szakmai ismereteit megújító eseményen, (a részvétel igazolásának formái: bizonyítvány, tanúsítvány, jelenléti ív, részvételi igazolás)
• az általa képviselt vagy az őt alkalmazó vállalkozás a területi kamara önkéntes tagja, vagy saját személyében pártoló tag, valamint eleget tesz a kamarával szembeni tagdíjfizetési kötelezettségének
• Az adott szakmában mester cím használatára jogosult, − ez alól az MKIK Elnöke adhat felmentést, amennyiben a szakmához kapcsolódó szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik és szakmájában elismert szakember
2. Pályázni az MKIK MMSZ 2. számú melléklete szerinti adatlap kitöltésével, a 3. számú melléklet szerinti Nyilatkozattal és a kötelezően csatolandó mellékletek hiánytalan beadásával lehet, az alábbiak szerint:
1. Iskolai végzettségek, szakképesítést igazoló okiratok másolata
2. Szakmai önéletrajz
3. Kamarai tagság igazolása
4. Legalább egy gazdasági kamarai tagtól vagy gazdasági érdek-képviseleti szervezeti tagtól származó szakmai ajánlás (gazdasági kamarai igazolás nem fogadható el!)
5. Szakmai gyakorlat igazolása, TB igazolással vagy alapdokumentummal alátámasztott hivatalos munkáltatói igazolás, vagy EVNY nyilvántartási lekérdezéssel, vagy cégkivonat, mely dokumentum nem lehet 30 napnál régebbi.
6. Pályázó nyilatkozata arról, hogy büntetlen előéletű (MKIK MMSZ 3. sz. melléklete)
7. A pályázó nyilatkozata arról, hogy rendelkezik tanulóképzési, oktatási vagy vizsgáztatási gyakorlattal. (MKIK MMSZ 3. sz. melléklete)
8. A pályázó nyilatkozta arról, kötelezően vállalja, hogy legalább 3 évenként részt vesz az MKIK által szervezett ismeretmegújító továbbképzéseken, tréningeken és az ott megszerzett tudásáról számot ad. (MKIK MMSZ 3. sz. melléklete)
9. A pályázat beadásának évében és azt megelőzően (az előző 4 éves pályázati ciklus időtartama alatt) igazoltan elvégzett szakmai továbbképzések, tanfolyamok, tréningek listája (igazolni lehet tanúsítvánnyal, igazolással, bizonyítvánnyal, oklevéllel)
Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség az illetékes területi kamaránál, a pályázat kiértékelését követően a hiánypótlás jellegéről és lehetőségéről szóló tájékoztató e-mail megküldését követő 3 naptári napon belül.
A pályázatokat legkésőbb 2022. március 21. 16:00 óráig lehet benyújtani elektronikusan az alábbi lehetőségek egyikén:
- Piacsek László stratégiai koordinátor részére a e-mail címre vagy
- az epapir.gov.hu oldalon keresztül a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának címezve (Témacsoport: szakképzéssel összefüggő kamarai feladatokkal kapcsolatos ügyintézés. Ügytípus: egyéb szakképzéssel kapcsolatos megkeresés (PBKIK))
A pályázatok elbírálásának eredményéről írásbeli tájékoztatás útján kerül sor.
A pályázat benyújtásához kapcsolódó mellékletek:
1._sz._melleklet_-_szakkepesitesek_listaja
2. sz. melléklet – pályázati adatlap
3. sz. melléklet – Nyilatkozat
4. sz. melléklet ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÁS
MESTERVIZSGA ELNÖKI PÁLYÁZATI KIÍRÁS_2022