A mohácsi Szabó-Varga Autócentrumba szinte megállás nélkül érkezik hol egy javításra váró személyautó, vagy éppen egy defektet kapó kisteherautós. Az irodába pedig, hol egy ügyfél tér be, hogy rendezze a számláját, hol egy szerelő kér segítséget abban, hogyan javítsa ki a gumihibát, egyáltalán javítható-e, vagy javasolja az ügyfélnek, vásároljon újakat. Varga Zoltán autószerelő-mesterrel a szerviz egyik tulajdonosával keresünk egy nyugodtabb helyet, ahol beszélgetni tudunk.
Az autócentrum 2009-ben kezdte meg tevékenységét, a jelenlegi műhelyére 2011-ben kapott működési engedélyt. Az azóta eltelt időben egyre csak erősödött, bővült, amihez az elhelyezkedése is nagyban hozzájárult ugyanis az 57-es és 56-os út találkozásánál, a mohácsi ipari park és a körforgalom közelében található, ahol nagy az átmenő forgalom.
– A szerviz bővítését követően – amikor közel 18 millió forintos pályázati támogatás segítségével 200 négyzetméterről a duplájára növeltük az alapterületét szerviznek – ennek már hat éve, állandó a szerelőgárdánk – kezdi beszélgetésünket Varga Zoltán autószerelő-mester, a Szabó-Varga Autócentrum egyik tulajdonosa, ügyvezetője. – Ekkor vettünk fel ugyanis olyanokat a tanulóink közül, akik megfeleltek az elvárásainknak. A Mentor program keretében kezdtük el őket foglalkoztatni. Az elmúlt években azonban nem volt lehetőségünk arra, hogy közülük bárkit is továbbfoglalkoztassunk, de segítettünk nekik elhelyezkedni. A tavaly végzett tanulónk például egy ismerős autószerelőhöz került, mert az egyik munkatárs nyugdíjba ment és megüresedett nála egy hely. Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy elégedettek velük, sőt az egykori tanulóink közül többen is sikerrel szerepeltek a szakmai versenyeken, vannak, akik ma már az új duális képzés keretében oktatják a tanulókat. – Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy az egykori tanulóink közül többen is sikerrel szerepeltek szakmai versenyeken, és vannak, akik ma már az új duális képzés keretében oktatnak tanulókat.
Mint mondja, tanulókkal egy véletlennek köszönhetően kezdtek el évekkel ezelőtt foglalkozni. Miután hiába hirdettek és nem találtak a jelentkezők között egyetlent sem, aki megfelelt volna az elvárásaiknak, ekkor döntöttek úgy maguk nevelik ki a szakember-utánpótlásunkat. Még abban az évben egy ismerősük ajánlott is nekik egyet, aki gyakorlati képzőhelyet keresett.
Szólt arról is, a tanulók képzése egyre több ismeretet követel meg tőlük is, mert jelentősen megnőtt a hibrid és az elektromos autók száma, ezek javítását pedig nehéz a márka-független szervizekben megtanítani. Az iskolai tananyagban ugyanis már szerepelnek az ezekben alkalmazott technikai változások, annak érdekében, hogy maguk is megismerkedjenek ezekkel a technológiákkal, azok javításával, a szerviz munkatársai is részt vettek már számos tanfolyamon, de ezeknek a gyakorlatban történő alkalmazásához szükséges feltételek megteremtése nem egyszerű feladat.
Nemcsak a saját tudásukat, de a műhelyüket is folyamatosan fejleszteniük kell, ugyanis hetente szembe találják magunkat valamilyen új kihívással, amire megoldást kell keresniük és csak így tudnak versenyben maradni a márka szervizekkel. A hozzájuk hozott személyautók életkora négy és tizenhat év közötti. A fiatalabbakat, a hibrid- és elektromos autókat a márkaszervizekbe viszik, az ennél idősebbeknek a javítását más módon oldják meg. A COVID pedig megtanította őket arra, hogy, ami régen volt nem tér vissza, hatására például a műszaki vizsgáztatásuk jelentősen visszaesett, mert aki megtehette, későbbre halasztotta azt.
– A járvány idején is arra kértük a tanulóinkat, hogy jöjjenek be a műhelybe és gyakoroljanak, ugyanis az autószerelést online nem lehet elsajátítani. A szervizünk komplex szolgáltatást nyújt, műszaki vizsgáztatással is foglalkozunk, ami lehetőséget teremt arra, hogy a tanulók fékhatást mérjenek a fékpadon, vagy emissziót mérjenek, esetleg a lengéscsillapító műszaki állapotát mérőműszer segítségével határozzák meg. Igyekszünk rávezetni őket arra is, hogy az autószerelő szakma szépsége a sok kihívásban van, hiszen naponta kell számos problémát megoldani, a hibák okát kideríteni. Mindig olyan szerelő mellé osztjuk be őket, aki éppen olyan javítást végez, ami a szakmai fejlődésüket segíti – zárja beszélgetésünket, mert mennie kell, várják a műhelyben.
Sz.K.