A pécsi Gulácsi János villanyszerelő mester saját tervezésű és gyártású haranghajtóművei és toronyórái több mint 400 toronyban működnek hibátlanul hazánkban és a határokon túl, Európában például ő épített először kvarcórát tornyokba. A pécsi kézművesség jeles képviselője egy „véletlen” folytán lett vállalkozó, egyedi megoldásai és fejlesztései miatt mindig is a saját útját járta. Talán ennek is köszönhető, hogy különösen gazdag és sikeres szakmai pályát futott be.
– Hogyan és miért lett vállalkozó?
– Amikor dolgozni kezdtem, feljelentettek, hogy nem hivatalosan végzem a munkámat. Behívattak a tanácsra, és azt javasolták, hogy tegyek mestervizsgát, akkor beállhatok iparosnak. Nekem akkor már négy éve megvolt a mesterlevelem, ehhez már csak egy büntetlen előéletről szóló igazolást kellett beszereznem, és megkaptam egy teljes értékű ipari igazolványt, amivel az egész országban dolgozhattam. Először motortekercselést és mindenféle javítási munkákat vállaltam, aztán áttértem a villámhárítókra. A pécsi székesegyház, a református templom, a dohánygyár villámhárítója is az én munkám.
– Ön találta ki, hogy villámhárítóval foglalkozzon vagy kapott valakitől ilyen megbízást?
– Megbízásokat kaptam, mert felfigyeltek arra, hogy az én villámhárítóim nem rozsdásak, nem folyik le a falon a rozsdás lé. Én ugyanis kezdettől fogva tűzi horganyzásba vittem az alkatrészeimet, így azok nem rozsdásodtak. Egy alkalommal felhívtak, hogy nem tudnám-e elvállalni a tihanyi apátság villámhárítóját. Miért ne? Megcsináltam, és attól kezdve nem tudtam megszabadulni az apátságtól, mert tőlem kérték a világításfelújítást, a fűtéskorszerűsítést, majd a toronygépészetet. Az volt a nagy kihívás, mert a harangokat is rendbe kellett tenni. Az apát úrtól kaptam egy ajándékba egy kvarcórát, egy karórát, gondoltam, hogy ha ez ilyen kicsiben működik, akkor biztos nagyobban is fog. Elkezdtem otthon a műhelyben barkácsolni, fúrni-faragni, és elkészült az első kvarc toronyórám. Abban az időben selejtezték ki az egykori uránvárosi repülőtér raktárát, az onnan megmentett alkatrészeket is felhasználtam, még ma is működnek azok a toronyórák, amikbe azokat a repülőgép-alkatrészeket beépítettem.
– Honnan volt meg önben az újítókészség és a merészség, hiszen olyan munkát is elvállalt, amit addig nem csinált?
– Ha valakinek első próbálkozásra sikerül valami, akkor az olyan lökést jelent, hogy végig akar menni azon az úton. Úgy látszik, hogy szerencsés voltam, mert az első próbálkozásaim mind sikerrel jártak. Már fiatal tanuló koromban többszörös újító voltam a bányánál. Ott nőttem föl a legrobusztusabb gépek, a legfinomabb műszerek mellett, a szakemberekre úgy néztem fel, mint az istenekre, mert mindent tudtak, és én mindent meg tudtam kérdezni tőlük, mert válaszoltak. Emlékszem, két idős szakmunkás két-három hónapig dolgozott egy motortekercselésen. Azt mondtam, lehet ezt okosabban is csinálni, és az egyik kollégámmal négy nap alatt elvégeztem ugyanezt a munkát. Az egyik ismerősöm javasolta, hogy adjam be újításnak. Beadtam és elfogadták. Engem mindig lefoglalt a technika, a technológia, de az üzleti élettel nem nagyon foglalkoztam. Akkor viszont muszáj volt, amikor iparos lettem és számlázni kellett. Mindent előkalkuláltam, utókalkuláltam, mert nem voltak egységárgyűjteményeim, ugyanis amit én készítettem, ahhoz nem tartoztak egységárak.
– És akkor hogyan tanulta meg, hogy egy vállalkozás nem csak abból áll, hogy megcsinálom a munkát?
– Kapcsolatba kerültem öreg iparosokkal, ők segítettek, hogy kell számlázni vagy kalkulálni. Aztán lassan belejöttem. De én mindig kilógtam a sorból, mert olyasmiket készítettem, amivel más nem foglalkozott.
– Mit mondana a mai vállalkozóknak, mire ügyeljenek?
– Sajnálom, hogy a mai fiatalok nem kerülnek olyan közegbe, ahol közvetlenül találkozhatnak a technikával. Fontos a kiváló alapozás, hogy már az óvodában, az iskolában elsajátítsák a legfontosabbakat. Sajnos a hozzám érkező tanulók jó része szövegértelmezési és számolási nehézségekkel küzd, ha ezek nincsenek meg készségszinten, arra nehéz bármilyen ismeretanyagot ráépíteni. Jól meg kell tanulni a szakmát, és bátornak, kitartónak kell lenni. Amikor például a tihanyi apátság tornyában megépítettem az első kvarcórával irányított toronyórát, két hétig ott aludtam a toronyban, mert működés közben voltak zavarok, amelyek a műhelyemben nem jelentkeztek. Például csapkodtak a villámok, a kvarcóraberendezés pedig egy igen érzékeny elektronika. Az óra a műhelyben, ahol nem volt villám, működött, ott viszont ki kellett alakítani azt a védelmet, ami alapján nyugodtan beépíthettem a szerkezetet az egész ország területén. Azóta mindenütt működik.
K.T.