Az AquaCut Kft. ügyvezetői, Kern Zoltán és Till Balázs interjút adtak, amelyben kifejtik, hogy miért éppen Bólyban építették fel saját telephelyüket, bemutatták a cég tevékenységét és jövőbeni terveit, illetve beszámoltak róla, hogy hogyan hatott rájuk a világjárvány és az alapanyagárak emelkedése.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, az AquaCut Kft. 2003-ban vízsugaras vágással kezdte meg működését, mára pedig főként gépipari acélszerkezet gyártással foglalkoznak, emellett víz- és plazmavágást is vállalnak kis- és nagy darabszámban, illetve CNC forgácsolás és bérhegesztés is része a portfóliójuknak. A Szabad Pécs cikkében a vállalatvezetők részletesen bemutatták cégüket:
Akik vízzel vágnak – AquaCut Kft.
Egy családi vállalkozásban dolgozik Kern Zoltán és Till Balázs, közösen vezetik az Aquacut Kft-t. Mindketten 1977-ben születtek, Bólyban élnek. A vállalkozást Pécsett indították 2003-ban, ám 2009-ben Bólyba költöztették. De miért?
Till Balázs: Véméndi származású vagyok, nem éreztem jól magam a városban, a falusi környezetben sokkal inkább otthon vagyok. A feleségem is bólyi. Pécsett élni már nem akartam – a munka, az más persze. A feleségem is így volt ezzel. A bólyi Ipari park fejlesztése, az autópályalehajtó és a mi igényünk a falusi életre hozta azt, hogy ideköltöztünk.
Kern Zoltán: Egyszerűen hazaköltöztünk. Hiányzott.
Miért jó Bólyban élni?
T.B.: Kerékpárral lehet munkába járni, a környezet rendezett, mindenkinek van rendes udvara, kertje… De minden olyan pozitívum megvan, amit egy város is megadhat: pizzériák, fagyizók, kávézók, szerelvénybolt, étterem TÜZÉP… Amit Pécs meg tud adni, arra Bóly is képes – a saját léptékében persze.
K.Z.: Bemész a 100 négyzetméteres barkácsboltba és megkapsz majdnem mindent, amit az óriási városi barkácsáruházban, csak az a különbség, hogy hamarabb megvagy és kedvesebb veled az eladó.
Én azt tapasztaltam, hogy a generációm eléggé könnyen indult el külföldre dolgozni, és sokan ott is ragadtak. Önöknek milyenek a tapasztalatai?
K.Z.: Az osztálytársaimra, barátaimra ez nem jellemző.
T.B.: Én dolgoztam külföldön, de mielőtt véglegesítettek volna, felmondtam. Tőlem ez távol állt. Ez még 1999-ben történt. Lehet, hogy rosszul választottam, de a cégnél nem volt túl jó a fogadtatása a külföldi munkaerőnek. A baráti körömből rengetegen dolgoznak kint, a pénz a nagy motiváló erő. Aki visszaköltözött, az megkereste azt a pénzt, amivel egy jobb életet tud biztosítani magának, a családjának. De most már olyan bérek vannak Magyarországon, ami házra, autóra ugyan nem elegendő, de tisztességesen meg lehet belőle élni.
Az önök tevékenységének egy szegmense az, hogy magasnyomású vízzel vágnak. Ez mennyire unikális a régióban?
K.Z.: Van Pécsett másik vízzel vágó cég, Kaposváron is volt, de ők eladták a gépet. Szóval van másik vízzel vágó gép is, de ilyen minőségű, mint a miénk (6000 bar nyomással, dönthető fejjel…) nincs. 2009-ben ez 100 milliós gép volt. Az országban három hasonló teljesítményű gép van.
Hol található a piacuk?
T.B.: Nyugat-Európában. A nyelvtudásunk is befolyásolt abban, hogy nem szláv területen keressük a piacokat, és igény is ott van rá.
K.Z.: A piacunk 90%-a Németországban van.
Milyen cégneveknek dolgoznak? Tudnak olyat mondani, ami laikusoknak is jelent valamit?
K.Z.: Rá kell keresni a „Carnival Mardi Gras” kifejezésre az Interneten. 2019-ben építették ezt a hajót Turkuban, található rajta egy hullámvasút. Épült még Kínában egy hasonló, és most fog megint készülni egy Turkuban. Arra gyártunk mi alkatrészeket, a hullámvasút pályának és a pálya tartóelemeinek alkatrészeit készítjük.
T.B.: Szélerőművekhez gyártunk tartóelemeket egy német cégnek, feltehetően most óriási piaca lesz az energiaválság miatt.
K.Z.: A dohány- és élelmiszeriparban használt alkatrészeink nem annyira látványosak, de dolgoztunk a svájci CERN (hadronütköztető) karbantartási részlegének is.
Ez azért elég jól hangzik!
K.Z.: Stratégiai partnere vagyunk a pécsi KÖRBER-nek, de gyártunk a Siemensnek, a GE-nek… Nagy cégek beszállítói vagyunk.
Hány munkás dolgozik önöknél?
KZ.: Összesen 16-an vagyunk.
Már csak vezetőként dolgoznak, vagy ha szükséges, belefolynak a fizikai munkába is?
KZ.: Is-is. Próbálunk már nem belefolyni az effektív munkába. A gép mellől egészen másképp látszik a valóság.
T.B.: Sokkal jobb lenne csinálni, mint egyeztetéseket tartani, tárgyalni, írni róla. De tizennégy emberrel a hátunk mögött már nem választhatjuk azt, hogy most inkább fúrok, mert azt jobban szeretem csinálni, mint az aktákkal való bíbelődést.
2003-ben kezdték a céget, a mai viszonyok mellett egy ennyi idős vállalkozás már komoly múltúnak számít. Így érzik önök is?
Igen. De tárgyaltam már olyan cégvezetővel, akinek a cégét 1875-ben alapították és a családi neve ugyanúgy hangzott, mint a cégé. Ekkora múltunk még nincs.
Most sikeres a cég, de ebben a háborús helyzetben milyen jövőképpel rendelkeznek? Egyáltalán lehet most tervezni?
K. Z.: A válság óriási mértékben befolyásolja a munkánkat, a nyersanyag és az energia árak az egekben vannak.
T.B.: Most inkább a nyersanyagok elérhetőségéről kell inkább beszélnünk inkább, mint az áráról. Szállítási láncok esnek szét a háború miatt.
Úgy hallottam, szeretnének bővíteni, de vajon munkásaik lesznek?
K. Z.: Szeretnénk bővülni. Már rendelkezünk építési engedéllyel egy csarnokbővítésre, mert szeretnénk még gépeket vásárolni, és újabb embereket is alkalmazni. Az akarat megvan, elő kell teremteni a pénzt is hozzá, és le kell tudnunk fedni megrendelésekkel is a bővítést. Most, 2022 áprilisának végén nem lehet előre megmondani rövid távon, mi várható.
A Covid hogy érintette a céget?
K.Z.: Rosszul. Amikor kitört a járvány, éppen akkor költöztünk át a saját csarnokunkba – ez a mi szintünkön óriási beruházás volt. Legyártottunk egy svájci megrendelő részére egy szűrőberendezést, ami a japán Fukushimába ment volna. De 2020 februárjában se hajó, se vonat, se semmi nem volt, ami a konténerünket elszállította volna Japánba. Hónapokig állt nálunk, anélkül, hogy a pénzünkhöz juthattunk volna. Akkor még hírből sem ismertünk covidos embert, de egy irodában egy ember ült, egy munkaállomásnál egy ember dolgozott. Senkit nem bocsátottunk el, nem küldtünk szabadságra senkit, mindenki megkapta a bérét … nehéz volt.
És a mostani háború miatti árnövekedés?
K.Z.: Nemcsak minket érint a háború összes következménye, hanem másokat is. Kérnek tőlünk egy árajánlatot, aztán a vevő megköszöni, hogy ez neki sok, de egy fél nap múlva visszatér, mert látja, hogy mindenhol legalább ennyibe kerül.
T.B.: Mindenkinek él egy vízió a fejében, hogy mennyibe kerül egy termék. Az áron elcsodálkoznak, de mennyi az euró? Mennyi az alapanyagár? Nagy varázslatot senki sem tud művelni. Az áremelkedéseket el szokták fogadni a partnerek.
Ha véget ér a háború, és nem lesz éppen válság, akkor öt év múlva hol tarthat majd a cég?
K.Z.: A hosszútávú célunk a telephely fejlesztése.
T.B.: A jelenlegi infrastruktúra és a vevői igény még összefésülésre szorul. Látjuk, miben kellene még javulnunk. Gépet és telephelyet is kell fejlesztenünk, ahogy új emberekre is szükségünk van. Ebből a gépvásárlás a legegyszerűbb. Az emberi tényező a legnehezebb. A lassú, folyamatos növekedés kivitelezhetőnek tűnik, de ehhez szükséges a megfelelő csillagállás is.
forrás: Szabad Pécs – Miért éppen Bóly?