Mindig is szeretett túrázni Csirke Balázs, a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter elnöke, de mintegy hét évvel ezelőtt érkezett meg hozzá az érzés: jobban meg akarja ismerni Magyarországot. Több külföldi út tapasztalata ébresztette rá, hogy milyen szép országban élünk, viszont sokkal kevesebbet tudunk róla, mint gondolnánk. Ezért úgy döntött: gyalogosan bejárja hazánkat, így azóta rendszeresen túrázik, szerte az országban. A fizikai teljesítmény mellett ezek az alkalmak a teljes kikapcsolódást biztosítják számára, sőt, nemegyszer éppen ilyenkor találja meg a megoldást egy-egy kérdésre, kihívásra.
– Ha találok egy kedvemre való túrát vagy túraútvonalat, akkor azt végigjárom. Szeretem a szervezett túrákat is, a 20–30–40 kilométeres táv fekszik a legjobban. A Mecsektől kezdve a Zalai-dombságon át Kőszegi- és a Soproni-hegységig mindenhol jártam már, mint ahogy a Bakonyban, a Budai-hegységben vagy a Mátrában is. Még az Alföldön is túráztam. Hívnak az új helyek.
– Mi jelenti a kihívást, mi miatt keres föl egy-egy térséget vagy túraútvonalat?
– Az általában vonzóbb számomra, ahol még nem jártam, de szívesen visszamegyek egyes helyekre is. Jóleső érzés lesétálni egy hosszabb távot, és sikerélményt jelent, egyben feltölt, amikor a nap végén megérkezem a célomhoz. Nagyon szeretem nézni a tájat, a természeti környezetet, és néha arra is van mód, bár ez ritkább, hogy más túratársakkal beszélgessek. Sok kedves, érdekes emberrel lehet találkozni a túrázás során, rengeteget ad, hogy megismerhetem a történeteiket.
– Egyedül vagy inkább társakkal szeret kirándulni?
– Szerintem a társas túrázás a legjobb, csak ahhoz az szükséges, hogy mindenkinek megfeleljen a kitűzött időpont. De én ettől függetlenül, ha kedvet kapok egy útvonalhoz, egyedül is végigjárom. Arra törekszem, hogy havonta legalább egyszer eljussak egy hétvégi túrára. Ez egyfajta sportteljesítmény is. Amikor elkezdtem rendszeresen túrázni, az elején nem voltam tisztában vele, hogy a táv hossza mellett legalább ugyanakkora jelentősége van a szintkülönbségnek, ezért a nagy szintkülönbséggel abszolvált gyaloglásnak komoly sportértéke van. Mindig nagyon jó érzés beérni a célba, egyfajta elégedettséget ad.
– Mire koncentrál gyaloglás közben, milyen felismeréseket ad a mozgás?
– A túrázás kizökkent a mindennapokból, amikor az ember elmerül a munkájában, mert intenzíven csinálja, akkor hihetetlen jó kikapcsolódás a kirándulás. Másrészt egyfajta inspirációt is jelent, rengeteg új gondolat vagy jó ötlet érkezik meg a munkával, de más dolgokkal összefüggésben. Ha az ember képes eltávolodni a megszokott környezettől és ott elmélkedni, attól sokkal kreatívabbá válik. A kimozdulás az én esetemben előhozza az alkotókészséget, a problémamegoldást, új utakat találok. E tevékenység által azt tanultam meg, hogy mindenre van megoldás. Főleg ha az ember egyedül túrázik és olykor akarata ellenére letér az útvonalról, akkor ha nem akarja az éjszakát a szabad ég alatt tölteni, valahogy vissza kell találnia. A másik felismerésem pedig az volt: nem baj, ha messze van a cél, dönthetünk arról – főleg egy többnapos túra esetében –, hogy adott napon hosszabb vagy rövidebb távot teszünk meg. Akár több kisebb részletben is lehet teljesíteni az utat. Ez visszaköszön a munkában, de az élet más területén is: nem baj, ha nagynak látszik egy feladat, ha kellően kis részekre bontom le, azokat könnyen meg lehet csinálni.
– Esetleg verseny jellegű teljesítménytúrákon is részt vesz?
– Két túrát nagyon szerettem volna teljesíteni. Az egyik a Camino, ezt a 800 km-es távolságot 2017-ben jártam végig. Habár egyedül mentem, mégis úgy éreztem, hogy egy hihetetlen közösségi élmény részese vagyok. A másik pedig az Országos Kékkör, az a célom, hogy ezt a következő tíz évben végigjárjam. Minden évben néhány száz km-t tervezek teljesíteni belőle, az utat szeretném tapasztalatként és egy nagy élményként megélni.
– Az üzleti kapcsolatépítésben van-e szerepe annak, hogy az ember mögött van egyfajta sportteljesítmény?
– Az a tapasztalatom, hogy akár egy üzleti tárgyalást is könnyebbé tesz, ha találunk közös pontokat vagy élményeket a tárgyalópartnerrel, mégha azokat más jellegű tevékenység közben is szereztük. A közös tapasztalás közelebb hozza egymáshoz a tárgyalófeleket, megteremti a kompromisszumkészséget. Vagy amikor üzleti kapcsolatokat, esetleg a saját „hálózatunkat” építjük, ezek a közös pontok igencsak megkönnyítik a jövőbeni együttműködést, erősítik a bizalmat. Azt üzeni a másiknak, hogy hasonlók vagyunk. És az ember a magához hasonlókkal több bizalmat mutat, illetve egyszerűbbé válik a dolgok elintézése.
K.T.