Indul a baranyai katolikus templomok építészeti, épületszerkezeti feltérképezése

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet hároméves ösztöndíját nyerte el Rabb Dániel, a pécsi 2 RABB Kft. tervező építészmérnöke, műemlékvédelmi szakmérnöke Baranya megyei katolikus templomok egyedi és általános építészeti, épületszerkezeti kialakításának feltérképezésére. Ilyen jellegű munka eddig még nem készült az országban. A komplex építőipari tervezési feladatokat ellátó vállalkozás az elmúlt két évtizedben számos Baranya és Tolna megyei templom felújítási terveinek elkészítésében közreműködött, nyolc éve például az Ormánságban 42 református templomot szemléltek meg és állították sorba őket műemlékvédelmi, valamint veszélyeztetettségi értékelés alapján. Mint Rabb Dániel mondja, a templomokkal kapcsolatos felmérési, felújítás-tervezési területen olyan tapasztalatra és szaktudásra tettek szert, ami az üzleti életben is jól kamatoztatható.

– Az ösztöndíjpályázatban mindenkinek van egy vállalása, hogy mit szeretne megvalósítani a következő három évben. Én a Baranya megyében a 17. és a 18. században épült barokk katolikus templomok egyedi és általános sajátosságait kutatom. Mindegyik templomon felfedezhetők általános jegyek, egyben minden épület mind belső, mind szerkezeti kialakításában egyedi a maga nemében. Olyan részleteket tervezek bemutatni, amik első látásra talán nem érzékelhetők, hiszen szakemberként mi feljutunk a padlásra, a templomtornyokba, így sokkal tágabb képet kaphatunk az épületekről. A most induló pályázattal szeretném egy kiadványban, illetve honlapon összegezni és kiegészíteni azt a mintegy húszéves időszakot, amely alatt számos baranyai és tolnai templomot vizsgáltunk meg.

– Milyen területeken lehet használni az önök által közreadott információkat?

– A munkánknak van egy építészeti felmérés és egy történetiségi vonulata, amelyet képekben (fotókban, rajzban) dokumentálunk. Ezekből összeállhat egy album, amelyből jól látható majd, hogy a barokk stílusú baranyai katolikus templomok miért egyediek. Nagyon sokan foglalkoznak az érdeklődés vagy akár mélyebb szinten a templomokkal vagy a műemlékekkel. Remélhetőleg felméréseink az épületek felújítását tekintve jelentős adatokat tartalmaznak majd, és mivel épületdiagnosztikai módszerekkel értékeljük az épületeket, az adott szerkezeteket, akár egy épületfenntartási rendszer részeként vagy elemeként is fel lehet fogni munkánk eredményét. Segítséget nyújthat azoknak a kollégáknak, akik felkérést kapnak egy adott templom megújítására, hiszen most olyan adatokat, információkat gyűjtünk össze, amikre akár csak hosszas kutatás után bukkanhatnának. Talán sokan emlékeznek a 2006-ban Belvárdgyulán összedőlt templomra, amelyről nem készült előzetes dokumentáció, ami pedig megkönnyíthette volna az újjáépítést.

– Mennyiben egyedi ez a munka, amire vállalkozott?

– Eddig országos szinten a szerb ortodox templomokról készült egy hasonló összegzés. Nincs tudomásom arról, hogy valaki ilyen megközelítésből felmérte volna a katolikus templomokat Baranya megyében.

– Miért érdeklik ilyen mélységben a templomok?

– Mint egy építészeti megvalósulásra műemlékként tekintek rájuk. 20 évvel ezelőtt szinte az első munkáim között volt a kisharsányi református templom felmérése, amit teljesen a nulláról kellett kezdeni, hiszen semmilyen rajz nem állt rendelkezésünkre. Roppant izgalmas dolog volt végiggondolni, hogy hogyan építhették. Aztán egyre több ilyen jellegű munkánk lett a cégnél, például az ormánsági református templomok felújítási projektjét is mi vezettük, ami egyértelmű siker számunkra.

– Az üzleti életben miként kamatoztatható ez a fajta tudás, szakértelem, amit a templomokkal kapcsolatban szereztek?

– A cégünkben jelen lévő szaktudás a műemléképületekkel kapcsolatos teljes szegmenst lefedik, hiszen az építőmérnöktől, kezdve a faanyagvédelmi szakértőn keresztül a műemléki épületdiagnosztika szakértőig szinte teljes a skála. Megvan az értékdokumentálási szakértői jogosultságom, építész tervezőként is dolgozom, a húszéves tapasztalatunk is hozzásegít ahhoz, hogy viszonylag gyorsan rájövünk egy-egy adott problémára, például hogy mi lehet az adott szerkezeti rendellenesség, hogyan kellene azt megközelíteni. Ez jelentős mértékben megkönnyíti a munkánkat. Emellett rengeteg referenciával rendelkezünk, sok esetben már kifejezetten bennünket keresnek egy-egy kihívás kapcsán. Mivel „generálban”, egy cégen belül képesek vagyunk megoldani és átlátni a feladatot, illetve kiváló kapcsolatot ápolunk restaurátorokkal, régészekkel, ezért szeretnek velünk dolgozni a megrendelők. Sokrétűségünk és kiterjedt szaktudásunk üzleti szempontból számottevő előnyt jelent számunkra.

K.T.