Kereskedés mesterfokon

Öt év után ismét kereskedő mesterképzést és mestervizsgát szervezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.

A képzés júniusban kezdődött, a vizsgára 2022. november 8-án került sor. A szakmák csúcsának számító megmérettetésig idén négy szakember jutott el.

A mestervizsgán való részvétel feltétele volt, hogy a mesterjelöltek készítsenek egy portfóliót, melyben bemutatásra került a mesterjelöltek szakmai életútja, a mesterképzésig elért tapasztalataik bemutatásával, a jelenlegi munkáltató/kereskedelmi vállalkozás marketing, pénzügyi, áruforgalmi és gazdálkodási szempontú elemző értékelésével. A mestervizsgán az elkészült portfóliót kellett bemutatni, majd a mestervizsga bizottság tagjai által feltett szakmai kérdésekre kellett válaszolni.

A bizottság tagjainak a résztvevők nem csak szakmai, hanem pedagógiai és vállalkozásvezetési tudásukról is beszámoltak írásban, szóban és gyakorlatban egyaránt.

Mind a 4 fő sikeresen teljesítette a mesterkövetelményeket, így november végén büszkén vehetik majd át a mesterokleveleiket.

Mesteroklevéllel a kezükben elsődleges feladatuk a megszerzett tudásuk továbbadása lesz, amihez az is szükséges, hogy folyamatosan továbbképezzék magukat.