Megnyitása óta évről évre rekordbevételeket könyvelhet el az Amphenol-ASIP, azaz a nemzetközi Amphenol cégcsoport magyarországi szervezete, amely 2019-ben alakult. Idén 48 millió dolláros árbevételre számítanak a vállalatnál, ami a tavalyi bevétel másfélszerese, így az elmúlt két évben megháromszorozták forgalmukat. Az Amphenol a világ egyik vezető csatlakozógyártó vállalatcsoportja, 40 országban van jelen és több mint 90 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte. A pécsi gyár európai prémium elektromos autók kiemelt fontosságú akkumulátor-alkatrészének, az ún. Cell Connection System (CCS) – az akkumulátor hőmérsékletét és a cellafeszültséget felügyelő rendszer – gyártásával indult.
– Jelenleg a negyedik automatikus lézerhegesztő gépsort telepítjük. Az elektromos autók mellett már a spanyol Irizar számára elektromos autóbusz-akkumulátorhoz is szállítunk termékeket. Egyre több a munkánk, és olyan tárgyalásokat folytatunk, amelyek eredményeként jelentősen növekedni fog a termelés a gyárban – mondja Sánta Attila gyárigazgató, cégvezető, aki a magyarországi Amphenol megálmodásától a cég első embere. – 2023 januárjától ipari csatlakozórendszerek gyártásával bővül portfóliónk. A közeljövőben figyelemre méltó projekteket hozunk Pécsre, ehhez már megérkezett a gyártósor, még idén decemberben elindítjuk a próbagyártásokat. Éppen most vendégeskedik nálunk egy társcégünk vezetője, akivel azt mértük fel, hogy rövid határidővel miként tudunk elektromos autók töltőállomásaihoz kábelt és csatlakozót gyártani az európai piac számára.
– Néhány év alatt látványos fejlődésen ment keresztül a cég – ez bizonyára új megbízásoknak is köszönhető.
– Az akkumulátorok fejlődése töretlen, ezen a területen olyan új fejlesztésekkel jár elöl az Amphenol, amelyekkel az akkumulátorok tömege és mérete is csökkenthető. Ezt az új koncepciónkat bemutattuk a négy év után idén novemberben újra megrendezett müncheni nemzetközi Electronica kiállításon is. Több ígéretes tárgyalást folytattunk, amelyek eredményeként akár új gyártócsarnokra is szükségünk lehet a jövőben. Kollégáim több új projekten dolgoznak, többek között egy versenyautókra és nagy teljesítményű sportautókra szakosodott olasz autógyárral, és már tárgyalunk egy szintén e kategóriába tartozó másik világmárkával a következő generációs hibrid és tisztán elektromos autók fejlesztéséről. Az Amphenol cégcsoport az európai értékesítésének erősítését tűzte ki célul, ehhez folyamatosan bővülő európai gyártókapacitásra van szükség. Ebben pécsi gyárunk kiemelkedő szerepet vállal a következő években.
– Az energiaárak idén tapasztalt drasztikus emelkedése miként érinti ezeket a terveket, hogyan tudják fenntartani a pécsi Amphenol versenyképességét?
– Vállalatunk alapértéke a környezettudatos gondolkodás, a termékportfóliónk is ezt támogatja. Ezért már a kezdetektől úgy alakítottuk a működésünket, hogy minimalizáljuk a felhasznált energia mennyiségét. A gyátócsarnokokban korszerű hőszivattyús hűtést-fűtést és LED-világítást telepítettünk, és még az idei évben egy napelemparkot is építünk, amelyet jövőre újabb követ.
– Miként tudják a megnövekvő igényekhez igazítani a pécsi gyár termelését, akár létszámmal követni a változásokat?
– Szervezeti felépítésünket a vállalat következő évekre tervezett fejlődését figyelembe véve alakítottuk. Így strukturális átalakítás nélkül tudjuk megvalósítani a növekedést, legfőképp a gyártásban dolgozó operátor-létszámot kell bővítenünk. A cég érettségi szintjének következő lépcsője a termékfejlesztési részleg kialakítása, melyhez termékfejlesztő villamosmérnököket, dizájnereket keresünk flexibilis elektronikai panelek (FPCB) tervezésére. A termelésben és kapcsolódó területein olyan stabil csapatot sikerült létrehoznunk, amelyre méltán lehetünk büszkék. Folyamatosan rekordokat döntünk termelékenységben, hatékonyságban vagy a selejt alacsony szintjében. Nagyon fontos szerepet kap fejlődésünkben több Baranya megyei beszállítópartnerünk is, amelyek velünk együtt fejlődnek, növekednek. Nagyon jó látni, hogy e stratégiánk a helyi beszállítópartnerekre is serkentőleg hat, ezzel biztosítva a hosszú távú együttműködésünket.
A közelmúltban ünnepeltük cégünk fennállásának harmadik évfordulóját, valamint a hárommilliomodik termékünk legyártását. Utóbbival világszerte 250.000 elektromos autó gyártását tettük lehetővé, ezzel is hozzájárulva környezetünk védelméhez.
Kis Tünde