Mintegy 80, a kreatíviparban helyét kereső fiatal indított saját vállalkozást az Önindító Program működésének négy éve alatt Baranyában. A Kreatív Ipari Klaszter, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ, valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara összefogásával éppen 10 éve jött létre ez az egyedülálló képzési és támogatási program, amelynek a hatása ma is érződik. A résztvevők mintegy 90%-a ma is vállalkozóként dolgozik.
„Ma még nagyobb szükség lenne az Önindítóra, mint 10 éve”
– véli Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke, aki amellett, hogy a program megvalósításában oroszlánrészt vállaló klasztert képviseli, maga is aktívan részt vett a leendő vállalkozók mentorálásában.
– Klaszterünk éves találkozóján klasztertagként jelen volt a PBKIK akkori titkára, dr. Síkfői Tamás, valamint a Baranya Megyei Munkaügyi Központ akkori vezetője, Janovics László. Mi a találkozóra készítettünk egy statisztikát, így az ülésen láthatóvá vált a Kreatív Ipari Klaszter tagjainak gazdasági teljesítménye: a 2010-es évek elején a megyében mintegy 600 főt foglalkoztatott ez az ágazat, amely több milliárdos árbevételt termelt Pécsett. Amikor bemutattuk a klaszter elemzését, mi magunk is meglepődtünk azon, hogy milyen magas az ebben a szektorban dolgozók létszáma, illetve az általuk létrehozott érték. Azzal szembesültünk, hogy a kreatíviparnak igenis van gazdaságteremtő és gazdasági húzóereje, viszont kifejezetten a kreatívipari szereplők számára nincs fejlesztési program. Ekkor gondoltunk arra, hogy a kamara, a klaszter és a munkaügyi központ közösen létrehozhatna egy ilyet számukra.
– Miként épült fel az Önindító Program?
– A programban regisztrált álláskeresők vehettek részt, olyanok, akik valamilyen kreatívipari vállalkozási ötlettel jelentkeznek. A vállalkozási ötlet életrevalóságát egy közös zsűriben bíráltuk el. A későbbiekben már a vállalkozásra való pszichológiai alkalmasságot is vizsgáltuk, tehát azt, hogy a jelentkező képes-e vállalkozást működtetni. Erre azért fektettünk figyelmet, mert a jelentkezők között akadt, aki szinte „összeomlott”, amikor megtudta, hogy mennyi mindennel jár egy a vállalkozás. Igyekeztünk a legéletrevalóbb ötleteket kiválasztani. A jelentkezők 6 hónapos felkészítést kaptak, majd azt követően 6 hónap mentorálást. A felkészítés egy több száz órás, intenzív oktatás volt, napi 6-8 órában, személyes részvétellel. Ez idő alatt minimálbért kaptak, majd a féléves mentorálási idő alatt is ugyanezt az összeget folyósították számukra, plusz kétmillió forintot használhattak fel eszközök beszerzésére. Az Önindítót Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatta, a városi vagyonhasznosító kedvezményes áron ajánlott fel üzlethelyiségeket a kezdő vállalkozóknak. A program működésének négy éve alatt körülbelül 80 vállalkozást indítottunk el, évente mintegy 20 vállalkozás kapott lehetőséget. De mindig sokkal többen jelentkeztek, mint ahány leendő vállalkozónak biztosítani tudtuk a programban való részvételt.
– Ez önmagában egy egyedülálló program volt? Egyáltalán honnan származott hozzá az ötlet?
– A maga nemében abszolút egyedülálló programról beszélünk. Az inspirációt egy kézművességhez kötődő, viszont nem ennyire összetett, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által a térségükben megvalósított program adta. Az azonban nem egy hármas összefogás eredményeként valósult meg, mint az Önindító. A mi programunk alapját egy jól felépített szisztéma képezte, azt gondolom, hogy ez még ma is megállja a helyét. Csak elő kellene venni a fiókból, és már lehetne is működtetni.
– Mi volt az Önindító sikerének a titka?
– Egyértelműen az, hogy mindenkivel személyesen törődtünk. A Kreatív Ipari Klasztert működtető KIKK Egyesület két munkatársat foglalkoztatott az Önindító Programban, így ezáltal is tudtuk biztosítani a kellő figyelmet. Mindenkit a szó szoros értelmében kézen fogtunk a vállalkozási ötletével, és a vállalkozói ismereteit bővítve, személyes mentorálással – a kamara is biztosított mentorokat a programhoz – vittük el őket addig a pontig, hogy képesek legyenek elindítani a vállalkozásukat. Nyilvánvalóan tudtuk, hogy nem marad meg minden vállalkozás, ez természetes. De a négy év már elég volt ahhoz, hogy lássuk az eredményeket: a vállalkozást indítók körülbelül 60–70%-a tartósan ilyen formában működött. Nem az volt a program lényege, hogy világhódító startupokat indítsunk útjukra, inkább a stabil önfoglalkoztatás elérése volt a cél. A programban részt vevők kikerültek a munkanélküliségből, és szinte mindegyikük kiváló vállalkozásokat indított. Az első évfolyamban végzett Herbály-Hosszú Franciska, a hosszúhetényi Hosszú Tányér tulajdonosa, aki már egy Michelin-ajánlással elismert éttermet vezet. De említhetem Fabinyi Nórát, aki a mi segítségünkkel indította el a fotóstúdióját vagy Gajcsi Blanka ötvöst, aki a program támogatásával hozta létre az ötvösműhelyét. Jelenleg például olyan speciális öntőkészülékkel rendelkezik, amiből csak ez az egy van Pécsett. Rengeteg olyan kapacitás fejlődött ki az Önindító árnyékában, ami a program nélkül egyébként valószínűleg nem teremtődött volna meg.
– Négy év után azonban megszakadt a program.
– Az Önindítónak akkor lett vége, amikor a munkaügyi központ a kormányhivatalba ágyazódott be, a hivatal vezetője pedig máig ismeretlen okokból a programot a Pécsi Tudományegyetemhez szignálta. Azóta nem hallottunk róla, és arról sem tudunk, hogy másvalaki elindított volna egy ilyen komplex képzést és mentorálást.
Ma is sok olyan aktív korú van, aki ugyan nem munkanélküli, de szívesen váltana, hogy végre megvalósítsa a vállalkozói álmát. Szerintem a mai körülmények még inkább kedveznek az önmegvalósításnak és az önfoglalkoztatás lehetőségeinek, illetve a kisvállalkozások létrehozásának, ezért ma még nagyobb szükség lenne erre a programra. Klaszterünk bármikor rendelkezésre áll az Önindítóéhoz hasonló programban való együttműködésre.
Az önindítósok 90%-a ma is aktív vállalkozó
– Amikor kitalálta a projektcsapat, hogy érdemes lenne létrehozni az Önindító programot, a legfőbb szándék az volt, hogy a legkülönfélébb nagy, akkor a magyar gazdaságba betörő startup programok mellett legyen egy olyan kicsi, ami első körben a kreatívipari szereplőket érinti – emlékszik vissza a kezdetekre Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. – Felmértük az akkori nagy startup programokat, és kiderült, hogy alul is, fölül is korlátosak, így nagyon nehéz ezekbe beleilleszkedni. A fő mozgatórugó az volt, hogy a helyi, részben a kreatíviparban projektet gondozó vagy kitaláló, esetleg fejlesztő fiatalok olyan lehetőséghez jussanak, ahol tényleg komoly menedzsmenttudást kapnak. Szakmai mentorok kísérték végig a teljes folyamatot, a végén pedig a résztvevők elkészítették az üzleti tervüket. Fontos szempont volt az is, hogy a képzés során anyagi támogatásban is részesüljenek, hiszen a nívós szakmai képzés nap közben zajlott, ami mellett nem vagy csak nehezen tudtak volna munkát vállalni. Végül pedig a projektötlet megvalósításához is biztosított forrást a program, így tényleg el tudott indulni a kezdő vállalkozó. Nagy büszkeségünk, hogy az Önindító első két évfolyamából a résztvevők mintegy 90%-a jelenleg is vállalkozóként dolgozik, közülük nem egy megjelent a nemzetközi piacon is. Tehát ez egy hiánypótló program volt, és nagyon sajnáljuk, hogy rajtunk kívülálló okok miatt egy átszervezést követően megszűnt.
– Hogyan lehet életben tartani ezt a fajta szellemiséget, a kamarában például van-e arra program, elképzelés, kapacitás, hogy a leendő vállalkozókat valamilyen módon segítsék?
– Számtalan vállalkozói ötlet fut be hozzánk, a kollégáim rengeteg vállalkozóvá válási tanácsadást végeznek, így folyamatos ez a munka. Viszont a vállalkozóvá válást nem lehet módszertanilag szervezni, bár az alapinformációk jobbára egységesek, minden ügy különbözik a másiktól. Ezért az ilyen jellegű kéréseket egyéni tanácsadásban tudjuk kielégíteni. Az effajta igények intenzitása hullámzó. Például az idei év a gazdasági változások következményeként nem úgy kezdődött, hogy megrohamoztak volna bennünket projektötleteikkel a jövendőbeli vállalkozók. Ha a fiatalok vállalkozási hajlandóságáról megkérdezzük a PTE Közgazdaságtudományi Karának vezetőit, oktatóit, mindig elmondják, hogy a visszajelzések szerint a hallgatók mintegy 1–5%-a gondolkodik saját vállalkozásban, szinte mindenki alkalmazott, influenszer, multinál dolgozó menedzser stb. akar lenni. Ez egy nagy kihívás. Azokat a fiatalabbakat és idősebbeket, akik vállalkozók akarnak lenni, tiszteljük és a lehetőségeinkhez mérten segítjük, támogatjuk.
– Az Önindító program sikere egyértelmű. Lesz-e folytatása, ha nem is teljesen a korábbi formában?
– Lezártuk a Baranya Paktum egyes körét, hamarosan elindul a Baranya Paktum kettes köre. Ebben kísérletet teszünk, hogy meggyőzzük, rábeszéljük a paktum programvezetőit arra, hogy el kellene vagy lehetne különíteni kormányhivatali forrásokat egy az Önindítóhoz hasonló programra. Most indul a kamarában egy nemzetközi projekt, az Indusac, amelyben arra lesz pénze az 5-6 országból álló konzorciumnak, hogy egy bárhol a világon vagy Európában működő cég, nagyvállalat, középvállalat problémáját, ügyét egyetemi hallgatók bevonásával megoldja. A hallgatók nemzetközi projektekre tudnak jelentkezni, és aki elnyeri a feladatot, az ebből a projektből kap finanszírozást. Ez a folyamat ugyanúgy, mint az Önindítónál azt fogja segíteni, hogy életszerű ügyön dolgozzanak, és pénzt – hallgatónként 2000-5000 euró/projekt – is kapnak érte. A projekt lehetőséget ad arra, hogy vállalati problémákat oldjanak meg, megismerjék a vállalati kultúrát, a vállalkozói létet, miközben pedig valós kutatás-fejlesztési ügyeken dolgoznak. Két szálon érdemes elindulni: kell helyben működtetni az Önindítót, illetve részt venni nemzetközi ügyekben, amelyekben egyetemi hallgatókat fogunk tudni támogatni, valamint rányitni a szemüket a nagyvilágra.
– Miként tapasztalható meg az Önindító Program utóélete?
– A programban részt vevő vállalkozások sikeresek, fenntarthatók. Kiválóan működött a szűrőnk, mert egyértelműen jó ügyek mentek át, olyanok, amik tényleg életképesek. Az igazi siker az lenne, ha nem csak a kreatíviparra fókuszálva tudnánk lehetőséget teremteni 30–50 fiatal segítésére, menedzselésére. Itt, helyben, a helyi igényeknek megfelelően.
A legfontosabb dolog a biztatás, amit az Önindítótól kaptam
Herbály-Hosszú Franciska egy kávézót képzelt el Hosszúhetény központjában, egy olyan sajátos találkozóhelyet, ahol akár kulturális programokat, babás-mamás összejöveteleket is szervezhetnek a helyiek. Ezzel az ötlettel jelentkezett Franciska az Önindítóba. A vállalkozás sikeresen megvalósult, és egy hatalmas lépéssel tovább is fejlődött: egy régi épület felújításával és újragondolásával létrehozták a Hosszú Tányér Gourmet-házat. A sajátos koncepciójú, a vendégeket családias környezetben fogadó étterem tavaly év végén felkerült a Michelin étteremkalauz által ajánlott vidéki éttermek listájára. Bár nem volt buktatók nélküli az út, Franciska azt mondja, az Önindító óta soha nem jutott eszébe, hogy visszamegy alkalmazottnak.
– 2013-ban, az Önindító indulásakor életemnek éppen abban a szakaszában jártam, amikor már nem dolgoztam az előző munkahelyemen, mert itthon voltam gyesen a gyerekeimmel. Számomra abban az élethelyzetben kihívást jelentett, hogy egy a korábbi munkámtól teljesen más típusú programra jelentkezzek, hogy a gyerekekkel itthon töltött viszonylag hosszú idő után valami újat tanuljak. Ez akkor egy komfortzónán kívüli lépés volt, ami visszahozott az emberek, a felnőttek közé, mert addig teljesen a gyerekekkel való foglalkozással teltek a napjaim. Az ötlet már megvolt, akkor még csak a kávézó szerepelt a terveimben, és ezt egy olyan lépésnek tartottam, amit ha megvalósítok, az az utamra terel. Nagyon izgultam, amikor egy bizottság előtt elő kellett vezetni az elgondolásomat. Ezekből a prezentációkból választották ki azokat a projekteket, amelyekből életképes vállalkozás hozható létre. Roppant tartalmas vállalkozói képzést kaptunk és hasznos kapcsolatokra tehettünk szert, ezek közül ma is több aktív.
– Mit tanult meg a programban, akár nézőpontot, szemléletet vagy valamilyen praktikus dolgot, ami hasznos volt vállalkozóként?
– Ezt mindet, ám a leghasznosabb az a nézőpont volt, hogy nem tűnik nagyon elvetemült dolognak, ha valaki csavar egyet az életén és egy teljesen más dologba fog. Az első perctől úgy kezelték az ötletemet, mint egy életképes elgondolást, és biztattak. Nekem akkor ez volt a legfontosabb, és leginkább erre volt szükségem. És ahogy telt az idő, a több hónapos képzés alatt rengeteg hasznos, a gyakorlatban is alkalmazható tudás, információ érkezett meg hozzám. De a legeslegelső, és amiért a leghálásabb vagyok, az az, hogy bíztak abban, hogy ez jó lesz. Nemcsak az oktatók, a többiek is. Nagyon jó csapat kovácsolódott össze, van, akivel azóta is kapcsolatban vagyunk. Az Önindítóban találtam rá a könyvelőmre, aki a kezdetektől a partnerem, így azóta kíséri nyomon az egész vállalkozásom történetét.
– Mi tartotta önt azóta is a vállalkozói létben? A program mennyiben járult hozzá a nyilvánosság előtt is látható sikeréhez?
– Ahogy említettem, a biztatás kulcsfontosságú volt. Emellett a program mentorai hangsúlyozták, hogy a vállalkozásra mint üzletre kell tekinteni, bármennyire is „szerelemprojekt”. Ettől azonban néhányszor eltértem, mert az elmúlt tíz évben sokszor voltak olyan mélypontok a vállalkozásomban, aminél valószínűleg többen azt mondták volna, hogy nem folytatják tovább. Engem azonban motivál a kihívás, meg a küzdeni akarás, illetve az, hogy majd én megmutatom, nem másoknak, magamnak, hogy nem adom fel. Ez talán személyiség kérdése is, nem biztos, hogy ezt el lehet sajátítani. Ha kellően makacs az ember, kitart az álmai meg az elképzelései mellett.
– A program alatt szerzett szakmai kapcsolatok miként kamatoztak az elmúlt években?
– Hálás vagyok azért, hogy mindig van kihez fordulni, az Önindító ideje alatt olyan szakmai ismeretségek jöttek létre, amelyek a mai napig támogatják a vállalkozásomat. Nagyon szoros kapcsolatba kerültem a kamarával, bármilyen, a vállalkozással kapcsolatos kérdés, probléma, elakadás jelentkezik, tudom, hogy kiket lehet ott megkérdezni, és ha ők nem is tudják a választ, biztos, hogy segíteni fognak. Tehát a kamara mintegy szociális hálóként működik számomra. Nemcsak szakmai, de lelki támogatásért is fordulhatok a kollégákhoz. A kezdetekből egyengetik az utunkat, ami egyfajta biztonságot is jelent számunkra.
„Máig vannak emlékezetes mondatok, melyek még mindig eszembe jutnak”
A handmade by TANÓ MÓNI márkanév igen jól cseng a táskapiacon. A táskatervező és enteriőr designer gyermekkora óta rajong a gyönyörű textilekért, ám útja először az építészet felé vezetett, sokáig belsőépítész irodában dolgozott. Aztán vett egy nagy levegőt, és váltott – az Önindító Programmal.
– Pont 10 éve, hogy megterveztem és elkészítettem az első táskamodellt. Vállalkozás indításán gondolkodtam. Egy kedves barátnőm küldte át az Önindító Programra való jelentkezést. Elolvasva azt gondoltam, ezt éppen nekem találták ki. Bár már előtte is tanulmányoztam online a marketinget, de úgy éreztem, ezt kár lenne kihagyni és az a fél év, amivel később indítom a vállalkozásomat és amit a felkészüléssel, tanulással töltök, csak előnyömre válhat.
– Miben volt hasznos az Önindító Program, mit tanult, amit a későbbi vállalkozásában is hasznosítani tudott?
– Az a hat hónap, amit a programmal töltöttem, egy jó alapot adott a vállalkozásomnak. Megtanultam, hogy kell felépíteni egy vállalkozást, miért fontos a piackutatás, mire kell figyelni a konkurenciával szemben, milyen buktatók jöhetnek. Persze csak amikor át kellett menni a nehéz időszakokon, akkor tapasztaltam, hogy tényleg igaz volt, amiről beszéltek. Megtanultam, hogy kell üzleti tervet készíteni. Nagy segítség volt és sokat adtak a mentorok tanácsai és máig vannak emlékezetes mondatok, melyek még mindig eszembe jutnak.
– Minek köszönhető, hogy ma is sikeres vállalkozóként dolgozik, hogy szinte ugyanazt a vállalkozói ötletet valósítja meg most is, mint amit a programban kidolgoztak?
– Szorgalom, kitartás, elhivatottság, ezek jutnak elsőre eszembe. Ami szerintem nagyon fontos, hogy máig szeretem a munkámat, a nehézségeivel együtt. Örömmel tölt el, amikor elkészül egy táska vagy egy sorozat a kiegészítőkből. Jólesnek a kedves dicsérő szavak és lelkesen veszem észre, amikor épp előttem megy valaki az utcán „TANÓ MÓNI” táskával. Nagyon sok segítséget kaptam a családomtól. Igyekszem évről évre megújulni. Nem siettem előre, mindig csak a következő lépést léptem meg. A megpróbáltatásokban nem adtam fel, hanem mentem tovább a kitűzött cél felé.
Év elején mindig tervezek, átnézem, min kell változtatni, mi lesz az évben, amit el szeretnék érni. Igazából két vállalkozói ötletem volt, de már a második évben döntenem kellett, hogy maradok a táskáknál, mert mindkét tevékenység teljes embert kíván.
– Vállalkozóként milyen kompetenciákat kellett elsajátítania a program befejezése óta?
– Már a kezdetkor nagyon lelkesen vetettem bele magam a feladatokba. Ez a lendület vitt az első években. Úgy gondolom, hogy egy jó vállalkozói attitűd fontos, hogy sikereket érjünk el. Az előző munkahelyeimen is sok mára hasznos dolgot kellett elsajátítanom. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy vállalkozóként megálljam a helyemet. Fontos volt megtanulnom az időbeosztást. Ez kíván egyfajta fegyelmezettséget. Mára megtanultam, hogy a rengeteg munka mellett pihenni is kell.
– Kapcsolatban van-e még a programban részt vevőkkel (tanulótársakkal, mentorokkal stb.), kér-e, kap-e esetleg segítséget, vagy együttműködik-e valakivel? Kapott-e esetleg visszajelzést valakitől, hogy jól csinálja?
– Együttműködés nem alakult ki a társaimmal a tanfolyam óta, de van, akiknek a pályafutását a kezdetektől követem és néha pár szót váltunk, akár online. Általában a helyi kézműves piacokon és rendezvényeken szoktam találkozni a régi mentorokkal vagy tanárokkal. Ilyenkor van idő kicsit beszélgetni és többször gratuláltak, illetve buzdítottak a továbbiakra nézve. Nagy megtiszteltetés volt, amikor 2018 év elején kaptam egy díjat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségétől a „TANÓ MÓNI” márka létrehozásáért. Máig kint van a falon az egyik varrógépes asztalom felett.
A mai napig rengeteg pozitív visszajelzés érkezik. Sok visszatérő vásárlóval találkozom, ezek mindig megerősítenek.
K.T.