Mintegy 65 ezer fő vett részt az elmúlt 25 évben a pécsi székhelyű Sikeresrendezvény csapata által szervezett rendezvényeken. A vállalkozás elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a rendezvényszektort ellehetetlenítő Covidjárvány sem tántorította el őket hivatásuktól. Mint Csíkos András ügyvezető mondja, ma is ugyanolyan lelkesedéssel teljesítik partnereik kívánságait, mint a kezdetekben, de a cég működésének stabilitását ma már egy kicsit más alapokra helyezték.
– 2019-ig töretlen volt a fejlődésünk, majd jött 2020, amikor ugyan három lábbal álltunk a talajon, de mind a három lábunk a rendezvényekhez kapcsolódott, és ezeket egyszerre rúgták ki alólunk. A rendezvény volt a legelső, amit a járvány miatt megtiltottak, és a legutolsó, amit a lezajlása után megengedtek. 2021 júliusában kezdhettük el ismét a munkát, de a tavalyi év volt az első, amit ugyanolyan intenzitással dolgoztunk végig, mint a korábbiakat. Tavaly viszont a szomszédban zajló háború és az elszálló rezsiárak következményeivel kellett szembenézni, ezek a partnereinket jelentő nagyvállalatokat komoly várakozásra késztették. Nem mertek költekezni, mert nem tudták, hogy 2022 telén milyen rezsiárakkal kell számolniuk.
– Hogyan lehetett túlélni a pandémia nem is rövid időszakát?
– Úgy tudtuk túlélni, hogy növesztettünk egy rendezvényektől teljesen különálló lábat: elindítottunk egy építőipari felújítással foglalkozó céget, aminek a marketingjéhez, üzletszerzéséhez kiváló alapot ad a mögöttünk álló 25 éves marketinges, üzletvezetői, ügyvezetői tapasztalatunk, valamint kapcsolati tőkénk. Létrehoztunk egy szakemberekből álló csapatot, amellyel teljesíteni lehet a megrendeléseket. Az új tevékenység elindítása öt-hat hónapba is beletelt, ezért a köztes időre hitelt is kellett fölvennünk. Sajnos a volt kollégáink közül nem tudott mindenki kivárni, akik találtak más munkát, elmentek tőlünk. Most nagyjából visszaállt a piac, csak minimális változás tapasztalható az alvállalkozói körben. Szerintem azok fejezték be a rendezvényes karrierjüket, akik hobbiszinten vagy másodállásban vitték a vállalkozásukat.
– Mi változott a rendezvényes piacon a pandémia óta?
– Ami most a legjobban megnehezíti a dolgunkat, az az elmúlt másfél évben megjelent 25–30%-os infláció. Ez a szolgáltató szektorban, illetve a rendezvények alapját képező cateringnél markánsan jelentkezik. A cégek 2022-ben eltervezték, hogy lesz rendezvényünk 2023-ban. Ők az állam által megadott 14,5%-os inflációval számoltak, ami a valóságban 30%. Most mindenki, így mi is azzal küzdünk, hogy hogyan hozzuk tető alá a rendezvényeket ezekkel a különbségekkel, de a tavalyi tartalommal. A vállalkozásoknak a saját hasznukat is szem előtt kell tartaniuk, hiszen ebből gazdálkodnak, úgyhogy most többkörös tendereztetések, többszöri egyeztetések szükségesek a megrendelés elnyeréséhez. Ugyanakkor természetesen célunk továbbra is a korrekt munka és a színvonalas szolgáltatás.
– Ilyen helyzetben biztosan mérlegelni kell, hogy az adott cég portfóliója érvényes-e a megváltozott viszonyok között.
– Igen, ezt mi is végiggondoltuk. A rendezvényszervezés mellett több mint 15 éve foglalkozunk rendezvényeszközök bérbeadásával. Erre az üzletágra elkezdtünk egyre nagyobb hangsúlyt fektetni, és a minőségibb eszközök irányába fordulni. A piaci jelenlétünket exkluzív rendezvényeszközök, dekorációs elemek bérbeadásával erősítjük, itt olyan piacok felé is tudunk nyitni, amelyek eddig nem voltak elérhetők.
– Mint cégvezető számára mi volt a tanulság ebben a több éves folyamatban?
– Legfőképpen az, hogy semmi se biztos, de aki rendezvényszervezéssel foglalkozik, az tudja ezt. Rendezvényes berkekben ismert az a mondás, hogy „tervezz a legjobbal, de készülj a legrosszabbra”. Mivel rengeteg szabadtéri rendezvényt szervezünk, jó időre számítunk, de mindig esőre tervezünk. Ez a vállalkozás menedzselésére is igaz. A másik tanulság az volt, hogy soha ne állj egy lábon, mindig legyen egy B verzió, valami teljesen más, mint a főtevékenység, ami átsegíthet egy ilyen nehéz helyzeten.
– Hogyan alakul a jövő a vállalkozásnál?
– Igyekszünk elindítani a rendezvényszezont, számos rendezvényhelyszín nyílt meg az elmúlt időben itt a környéken. Többekkel van együttműködésünk, a tervünk, hogy ezek minél nagyobb láthatóságot kapjanak. A korábban velünk kapcsolatban álló cégek is kezdenek újra megjelenni a rendezvényekkel kapcsolatos igényeikkel, ezeket a tudásunk legjavát adva szeretnénk teljesíteni. Folyamatosan bővítjük, modernizáljuk a rendezvényeszközparkunkat, ez az év biztatóan néz ki számunkra. Közben a felújítással foglalkozó tevékenységünket is folytatjuk, egy kicsit másképpen, mint eddig, ehhez is megvannak már a terveink.
K.T.