A benzinkúttal szemben létrehozott ipari park folyamatosan benépesül Harkányban. Itt hozta létre telephelyét az Aquametal Kft. is, ahova 2020-ba költöztek be, itt hozták létre az új telephelyüket, építették fel új gyártócsarnokukat. Elsősorban regionális vízművek a megrendelőik, valamint fővárosi cégek. Jelenleg Bikács térségében a szennyvízátemelő rendszert építik ki, amelynek a terveit is ők készítik el.
– A cég az évek alatt egy egyéni vállalkozásból nőtte ki magát – kezdi beszélgetésünket Szente Balázs, a cég ügyvezető tulajdonosa, miközben bejárjuk az üzemcsarnokot, ahol éppen csőrendszereket hegesztenek. A hozzákapcsolódó új csarnokrész vázszerkezete, amellyel kétszeresére nő a jelenlegi üzem területe, valamint egy szociális blokk is helyet kap benne. – A korábbi tevékenységi körökből pedig a hangsúly az ipari víz- és szennyvízhálózatok teljes körű kiépítésére helyeződött. Ennek köszönhetően egész éven át van munkánk, meg annak is, hogy komplex módon tudjuk elvállalni azokat, a tervek elkészítésétől egészen a kivitelezésig.
A székváztól a több tíztonnás csúszdaparki vázakig és csarnokszerkezetekig bármit elő tudnak állítani, mindezt a tervezéstől a helyszíni telepítésig, üzembe helyezésig tudják vállalni. Számos olyan egyedi és speciális acélszerkezetet terveztek meg és készítettek már el, amit nekik kellett megalkotniuk, és kivitelezniük is. Az acél megmunkálása mellett az, inox és más, ötvözött anyagokból készülő termékek előállítása sem jelent számukra gondot. A víztornyok teljes körű felújítására is vállalkoznak a gépészeti, vízműves munkákkal együtt is. Mindezeken felül a mérnöki szolgáltatás is része a tevékenységüknek.
– Az általunk gyártott szerkezetek minél magasabb minőségben történő legyártása, valamint annak érdekében, hogy az határidőre megtörténjen, saját fémmegmunkáló gépparkot hoztunk létre, amit folyamatosan bővítünk – folytatja beszélgetésünket Szente Balázs. – A forgácsolás kivételével, munkadarabmérettől függetlenül képesek vagyunk fémszerkezetek gyártására, a legkülönbözőbb lemezek és más acél anyagok vágására CNC-vezérelt lemezvágóval, valamint azok további alakításához – hajlítás, hengerelés – szintén rendelkezünk a szükséges gépparkkal, egészen a felületkezelésekig bezárólag. Az acélszerkezeteket bármely elterjedt hegesztési eljárással, de akár hegesztőtraktorral is el tudjuk végezni. Széles körű a tevékenységünk.
A cégnél mérnökök, technikusok, lakatosok, minősített hegesztők, fémmegmunkáló szakemberek dolgoznak. A szakemberhiány számukra is gondot jelent. Vannak, akik a munkatársaik közül máshol próbálnak szerencsét, őket is pótolniuk kell.
– A cég nem nagy, ezért egy állandó és megbízható alvállalkozói körrel működünk együtt. A megrendeléseink száma egyre nő, ennek érdekében a szakembergárdánkat is folyamatosan bővítjük. A cég tevékenysége a fémipari szakmákhoz kapcsolódik, ezért lakatosokat és hegesztőket, valamint csővezeték szerelőket keresünk, olyanokat, akik ezeket a munkákat egyaránt magasban és a föld szintje alatt is képesek elvégezni, valamint mérnököket, valamint közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket is keresünk. Jelenleg egy fejvadász céggel közösen teszünk erre lépéseket és egy hirdetési kampányt is útjára indítottunk. A felkért cég a toborzásra vállalkozott, a jelentkezőket pedig mi maguk, személyesen hallgatjuk meg. Azonban egyre inkább azt tapasztalják, az építőiparban bekövetkezett visszaesés miatt az építőipari cégek kénytelenek megválni a dolgozóik egy részétől, közülük a környékről már többen nálunk keresnek munkát. Próbálkoztunk tanulóképzéssel is, azonban nem jártunk sikerrel, de gondolkodunk rajta, hogy ismét belevágunk. A feltételek adottak hozzá, már megkerestük az iskolát és a kamarát is. E mellett tervezzük, hogy a Pécsi Tudományegyetem Műszaki-Informatikai Karán folyó duális képzésbe is bekapcsolódunk, fogadunk mérnök-hallgatókat – zárja beszélgetésünket, mert az egyik meghirdetett állásukra megérkeztek a jelentkezők.
Szalai Kornélia