A legjelentősebb autóipari beszállítóknak terveznek és gyártanak gépeket Pellérden

Gépeket, berendezéseket gyárt, célgépeket, robotos alkalmazásokat, robotcellákat épít főként TIER1-es szintű autóipari beszállítók számára a CADSOL Kft., amely nemrégiben költözött új pellérdi telephelyére. A fém karosszéria-alkatrészek, műanyag lökhárítók szerelőkészülékeinek, célgépeinek tervezésével is foglalkozó cég főként azzal éri el piaci sikereit, hogy egyedi berendezéseket készít egyedi igényekre. Németh Dániel ügyvezető az autóiparban megszerzett tapasztalatait hozta be a vállalkozásba, mint mondja, ehhez a területhez rendelkeznek igazán mély tudással és több mint 10 éves rutinnal is.

– A vevők igényei alapján tervezzük és építjük meg a gépeinket, amelyek egyre nagyobb fokú automatizálást igényelnek. Lévén, hogy az autóiparban dolgozunk, nincs partnerünk a Dél-Dunántúlon, főként az Észak-Dunántúl, Kelet-Magyarország, illetve Kecskemét a mi területünk, de sokat dolgozunk külföldön is. Vállalkozásunk erőssége az innováció, a problémamegoldás, a standardkövetés és a vevőközpontúság – ezek által tudjuk megőrizni a pozíciónkat. Működésünk alapelve, hogy elsődleges a magas színvonalú műszaki tartalom, illetve az, hogy minden esetben a vevők igényeit tartjuk szem előtt.

– A cég megalapítása óta eltelt több mint 12 évben hogyan fejlődött a CADSOL?

– Egy három fős irodából indultunk, ma tízen dolgozunk a vállalkozásban. Eddig egy bérelt helyen működött a gyártóbázisunk, az idén pedig beköltöztünk a zöldmezős beruházásként megvalósult modernebb és ami fontos: saját tulajdonú telephelyünkre, amely a korábbihoz képest jóval több lehetőséget hordoz magában. Itt nagyobb területen tudunk gyártani, és kényelmesebb, modernebb, energiahatékonyabb körülmények között dolgozunk.

– Ezzel az új telephellyel milyen lehetőségek nyíltak meg a cég számára?

– Sokat számít, hogy függetlenedni tudunk az energiaárak változásától. Nincs gázfűtésünk, az egész épületben hőszivattyús fűtést és hűtést működtetünk, illetve a tetőn egy 50 kilowattos naperőmű szolgáltatja az elektromos áramot. Ezért az elmúlt években tapasztalható energiaválság sokkal kisebb mértékben érint bennünket. Az új telephelyen megnőtt a terület, így a korábbinál nagyobb mennyiségben is elő tudunk állítani gépeket. Az ingatlanon további új épületek kialakítására is van lehetőség.

– Az önök munkája meglehetősen speciális szaktudást igényel, ehhez hogyan tudnak helyben munkatársakat találni?

– Nem lehet találni a mi igényeinknek megfelelő kész szakembereket, csak meg lehet tanulni nálunk, illetve a hasonló profilú cégeknél azt, amire a mindennapokban szükség van. A munkavállalók részéről mindenképpen fontos a fogékonyság, az intelligencia, illetve a tanulásra való hajlandóság, ezek a készségek elengedhetetlenek az általunk elvárt kiváló munkához. Szerencsére vannak a régióban olyan szakemberek, akik vállalják az energiabefektetést, hogy itt dolgozhassanak.

– Mivel tudják megtartani a munkatársaikat?

– A változatos munka mindenképpen egy vonzó dolog a kollégáink számára. Fizikai dolgozóink egy műszakos munkarendben dolgoznak, a mérnököknél kötetlen a munkarend. Tehát az izgalmas, vonzó munkakörnyezet, a rugalmas munkaidő mindenképpen pozitívum, mint ahogy az igényes munkakörnyezet is. Nyilván a fizetésben is versenyképesnek kell maradnunk. Kiemelem még a kiváló kollegiális kapcsolatot, úgy vélem, ennek nagy a jelentősége egy munkahelyen.

– Mi volt eddig a CADSOL legnagyobb sikere?

– Talán egy csehországi projektet említhetek, ahol kb. 1,1 km zártszelvényt dolgoztunk föl, és mintegy 1500 db forgácsolt alkatrészt készítettünk nagyon rövid határidővel, amit aztán a helyszínen összeszereltünk, beüzemeltünk. A cégünk méretéhez, kapacitásához mérve igen jelentős volt az általunk feldolgozott mennyiség.

– Mi szükséges ahhoz, hogy a cég a piacon tudjon maradni?

– Azt gondolom, hogy magas minőségű termékekkel, illetve szolgáltatási színvonallal lehet piacon maradni. Folyamatosan figyelni kell arra, hogy sose adjuk alább, egy percre se engedjük el erről a fókuszt és ne alkudjunk meg egy pillanat kedvéért. De azt is megtapasztaltuk, hogy a gépeink elismertsége viszi tovább cégünk jó hírét.

– Hogyan alakul a CADSOL jövője? Milyen terveik vannak?

– Idén fókuszba kerül a kollaboratív robotok témaköre. Januárban helyeztük ki az első bérelhető kollaboratív robotunkat, ami hat hónapig végez egy egyszerű, de precizitást igénylő feladatot az egyik vevőnknél. Ezen a területen kell fejlődnünk, hogy még nagyobb lendülettel, még szélesebb körben promotáljuk ezt a képességünket, illetve győzzük meg a vevőket arról, hogy ez egy igenis használható és gazdaságos megoldás.

K.T.