Harmadik alkalommal hirdettük meg az Ide-süss vendéglátás szakmaismereti versenyünket, melyre 189 általános iskolás jelentkezett.
A Baranyai Gasztronómiai Klaszter támogatásával rendezett verseny első fordulójára 63 csapat, 189 iskolás regisztrált. Ebben rengeteg képpel illusztrált szakmaismereti kérdőívet kellett online kitölteniük a csapatoknak, ahol a kérdések szorosan kapcsolódtak a szakács, cukrász és a pincér szakmákhoz. Rendkívül sokan, a csapatok 96% -a jutott tovább a második fordulóba, ahol komoly kihívás elé állítottuk őket, ugyanis három fogásból álló menüsort kellett összeállítaniuk úgy, hogy mind az ételeknek, mind az italoknak egyértelműen baranyainak kellet lenniük. Sőt a zsűri azokat az ételeket, desszerteket díjazta magasabb ponttal, ami elsősorban Dél-Dunántúli tájegység földjeiből származó zöldségből, gyümölcsből, fűszerekből álltak, a helyi folyók halaiból, vagy a tájegység erdeiből származó húsokból állítottak össze.
A menü összeállítása során a szervezőknek nem csak a vendéglátásban lévő szakmák megismertetése volt a célja, hanem azt is szeretett volna megmutatni a fiataloknak, hogy Baranya megye gasztronómiája milyen kivételesen szerencsés és gazdag. Klímája nemcsak a kiváló boroknak kedvez, hanem számtalan fűszer, zöldség, gyümölcs is meghálálja a bőséges napsütést és a kiváló földet. Itt kanyarog az „öreg” Duna és a Dráva, benne sokféle ízletes hal, a Gemenc és a Zselic vadjai.
Örömmel olvastuk a beküldött menüket, melyekre számtalan helyen felkerült a füge, a gránátalma, a mandula, az ormánsági dinnye, a Mecsek erdő számtalan gyümölcse, bogyói, gombái és a kihagyhatatlan medvehagyma.
Baranya egész területéről érkeztek a jelentkezők, így mi magunk is láthattuk milyen soknemzetiségű gasztronómiája van ennek a régiónak. A magyar mellett érkeztek sváb, horvát, roma és a szerb nemzetiségű ételek hagyományosan és újragondolva is!
A döntőbe 10 csapat juthatott tovább. Rácz Lilla a Grower Champagne Kft tulajdonosa és Miseta Zoltán szakácsmester, a Blöff Bisztró tulajdonosa nagy szakértelemmel hosszú órákon át zsűrizte a menükártyákat és választotta ki azt a 10 legjobb menüt és csapatot, akik továbbjutottak.
A döntő helyszínének a BVSZC Zsolnay Vilmos Technikum felszeret tankonyhája és tanétterme adott otthont. Köszönjük Simon Zsolt igazgató Úrnak, hogy az első kérésünkre megnyitotta az iskola kapuit.
Nagyon nehéz szavakba fogalmazni az az izgalmat, nyüzsgést és jó hangulatot, ami a döntőn volt. A csapatok otthoni/iskolai körülmények között többször gyakoroltak a versenyre. Az elkészítendő étel nem volt meglepetés, előre tudták a csapatok, hogy mit kell főzni. A Baranyai Gasztronómiai Klaszter elnöksége zöldfűszeres zöldség/ gyümölcs vegyessaláta – egyedi fűszerezéssel, helyben készített házi tészta zöldséges szósszal, vagy töltelékkel, vagy sült zöldségekkel menü elkészítését kérte a versenyzőktől.
A versenyzőknek egy asztalt is meg kellett teríteniük szigorúan a terítés szabályai szerint, Gönczöl Gábor a BVSZC Zsolnay Technikum oktatója bírált. A konyhában nem „maradtak egyedül” a versenyzők, az iskola két kiváló oktatója Ács Kata és Kozma Szabolcs oktató voltak a konyhafőnökök és szakmailag kézben tartották a versenyt.
Az ételek bírálata és pontozása volt a nap legizgalmasabb pillanata. A versenyzők profin feltálalták a megfőzött fogásokat, amelyeket Teleky Zoltán, a Teleky Bistro, Room Bistro tulajdonosa, egyben a verseny zsűrielnöke, Miseta Zoltán a Blöff Bistro szakácsmestere és tulajdonosa, Miszler Miklós az Mischler Cukrászda & Bisztró tulajdonosa aprólékosan „ízekre szedtek”.
Köszönjük a cégek, vállalkozások, éttermek és a szakképző intézmény támogatását!
A döntőn lefőzendő menü alapanyagait, valamint az értékes ajándékcsomagokat a Baranyai Gasztronómiai Klaszter ajánlott fel.
A verseny végső eredménye:
Csapatnév: | iskola | étel összességében | terítés összességében | döntő pontszáma | Versenyző 1 neve: | Versenyző 2 neve: | Versenyző 3 neve: | Segítő tanár/ szülő neve: |
Sütimesterek | ANK 1. Sz. Általános Iskola, Pécs | 59 | 16 | 75 | Fazekas Fruzsina Lenke | Tóth-Patacsy Regina | Hering Tímea Lujza | Erberling Zsuzsanna |
Álom séfek | PRK Csikesz Sándor Ált. Isk. Drávafok | 55 | 18 | 73 | Pápai Brigitta | Jónás Georgina | Pandur Noel | Nyergesné Pandur Dóra |
Barackok | Batthyány Kázmér Általános Iskola | 53 | 17 | 70 | Iváncsik Blanka | Brunyai Bíborka Lilla | Bódis Alexandra | Kovácsné Takács Tímea |
Rakott sütnikék | Pécsi Belvárosi általános iskola | 53 | 17 | 70 | Laduver Boróka | Varga Dorottya | Bakó Bianka | Bárkányi Tamásné |
Szilvásgombóc | Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola | 54 | 15 | 69 | Petrinovics Milán | Bodor Zétény | Tóka Áron | Molnár Melinda |
Almamellék | Almamellék-Somogyhárságyi Ált. Isk. | 48 | 13 | 61 | Nagy Anasztázia | Borjus Nóra | Heisz Viktória | Molnár Péter |
Hal-Ászok | Hetvehelyi Általános Iskola | 44 | 17 | 61 | Tóth Jázmin | Tóth Violetta | Golácz Natasa | Ujhelyi Csilla Kata |
Konyhatündérek | Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola | 47 | 13 | 60 | Fleischmann Fanni Sára | Kustos Kitti | Zöld Zsófia | Horváth Róbert |
Kis kukták | Pécsi Meszesi Általános Iskola | 45 | 15 | 60 | Nagy Krisztina Andrea | Novák Réka | Dobos Achillesz | Vertkovci Ágnes |
Háziasszonyok | Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola | 41 | 12 | 53 | Berecz Regina | Szalonna Petra | Lóránt Kíra | Szentkereszti Tamás |
A pontazonosságnál a zsűri a második fordulóban szerzett pontszámok alapján hasonlította össze a két csapatot.