Gyermekkorában versenyszerűen kosárlabdázott, diákolimpiát és országos bajnokságot is nyert a csapattal, majd amikor abbahagyta a versenysportot, jött a gyaloglás, a túrázás, a futás. Lukács Máté, a rendezvényszervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozó Tent for Rent Kft. ügyvezetője jelenleg „hivatalosan” nem sportol semmit, azonban a sátortelepítés és a rendezvényhelyszínek felépítése nagyfokú aktivitást, komoly fizikai erőnlétet kíván tőle. Nemritkán 25–30 km is benne van a lábában, mire befejezi a munkát. Ehhez azonban kiváló alapot biztosított a fiatalkori aktív mozgás.
– A PVSK-ban játszottam versenyszerűen, illetve az iskolai csapatokban. Több sportot is kipróbáltam, jártam úszni, barátkoztam a vívással is – a nagypapám volt a pécsi vívószövetség elnöke –, azonban egyik sem tetszett annyira, mint a kosárlabda. Valahogy megfogott ez a sport. A szüleim azért is szorgalmazták a rendszeres mozgást, mert gyerekkoromban tanulási nehézségekkel küzdöttem, figyelemzavaros és hiperaktív is voltam, ezek kordában tartásában rengeteget segített a sport. Sokat javult az iskolai figyelmem, és a tanulmányi eredményeim is lényegesen jobbak lettek.
– Mi tetszett a kosárlabdában: maga a játék vagy a közösség?
– Inkább a játék, mert annak ellenére, hogy ez egy csapatsport, nem igazán vagyok társasági ember. Mondhatni, hogy rossz kisgyerek voltam, azonban a játékszabályok tiszteletre és szabálykövetésre neveltek. Megtanultam a rendszerességet, hiszen meghatározott időközönként voltak az edzések, a tiszteletet a sport és a másik ember iránt. Folyamatosan kihívásokkal néztünk szembe, amiket le kellett küzdeni, mint például a csalódottságot, amikor nem nyert a csapatunk. De az örömöt is fel kellett tudni dolgozni. Célokat állítottunk fel magunk elé, amiért dolgoztunk – ez is mind a mai napig hasznomra válik. Ugyanígy a csapatszellem megtapasztalása, ami a kollégákkal való együtt dolgozásban és a kompromisszumkészségem kifejlődésébent is segített.
– Miért szakadt vége a sportpályafutásnak?
– A középiskola után elkezdtem dolgozni, és a munka mellett már nem tudtam beiktatni az aktív sportot. Amivel foglalkozunk, a rendezvényhelyszínek építése, változó munkarendet kíván, nincs fix munkaidőnk. Akkor megyünk, amikor menni kell, egyszer éjjel, máskor hajnalban, ezzel nagyon nehéz összehangolni a fix időpontos elfoglaltságokat, mint például az edzéseket vagy a meccseket. A rendszeres mozgást azonban így sem nélkülözöm, hiszen a munkám során nem ritkán napi 25–30 km-t is gyalogolok a rendezvényhelyszíneken, emellett rengeteg súlyt cipelünk, többségében kézzel, ami bőven felér egy edzőtermi edzéssel. Ahhoz, hogy ezt ma ilyen jól bírom, kiváló alapot biztosított a kosaras múltam.
– Miként építi a jelenlegi vállalkozást a sportmúlt? Megmaradtak-e a régi kapcsolatok?
– Volt egy időszak, a vállalkozás indítását követő években, amikor eltávolodtam a régi sporttársaktól. Azonban néhány éve azt vettem észre, hogy ismét megjelentek az ismerősök, a barátok, a volt edzőm, hogy esküvőjük lesz, a cégüknek szüksége lenne egy rendezvényre stb., tudunk- e segíteni. A PVSK-ba vagy a Rátgéber Kosárakadémiára is járunk dolgozni, sokakkal tartjuk a kapcsolatot. És amikor egy sportcsarnokban dolgozunk, azért mindig előveszem a kosárlabdát, és elkezdek dobálni.
– A kosárlabdát versenyszerűen űzte. Mi maradt meg az egykori küzdőszellemből?
– Mivel vállalkozást vezetek, azt gondolom, hogy megmaradt a küzdőszellem, mert maga a munka is egy verseny: piaci verseny. Ugyanúgy küzdeni kell azért, hogy az ember talpon maradjon és nyerjen. Folyamatosan figyeljük a versenytársakat, ahogy az ellenfél csapatot annak idején. De a saját csapaton belül is szoktunk versenyt futni, ha mással nem, az idővel, hogy mindennel végezzünk. Sokszor még magunk között is versenyzünk, hogy ki mennyi idő alatt tud befejezni egy-egy feladatot.
– Sokak számára a sport az énidőt, a feltöltődést jelenti. Ez nem hiányzik önnek?
– Régen én is eljártam hajnalban futni, négy és öt óra között futottunk néhányan együtt. A munka előtt be tudtam illeszteni a napirendembe, és ez nagyon jó is volt, mert az ember kiszellőztette a fejét, és energikusabban ment be dolgozni. Amióta megszületett a két gyermekem, egyelőre lemondtam erről a programról, mert még elég kicsik. De egy idő után majd biztos vissza fog térni. Egyébként a gyerekekkel sokat mozgunk, rövidebb távokon szoktunk kirándulni is. A sport szeretetét mindenképpen át akarom adni nekik, a cél az, hogy azt a mozgásformát végezzék, amit szívesen csinálnak. A lányom jelenleg úszni jár és RG-re, a kisfiam pedig egyelőre még kicsi ahhoz, hogy sportot válasszunk a számára. Amikor azonban tehetjük, sétálunk, biciklizünk – mindannyiunk örömére.
K.T.