Pécsen az Edison úton a Lég-Cső Épületgépészeti Tervező, Kivitelező és Kereskedelmi Kft. telephelye már önmagában is épületgépészeti bemutatóhely. A minden ízében modern épületben megújuló energiára épülő rendszert építettek ki. A fogadótérbe belépőt, a levegő hőjét is hasznosító csőrendszer látványa fogadja.

– Azért vágtunk bele a telephelyünk és ezen belül is az irodaházunk korszerűsítésébe, hogy minél vonzóbbá tegyük az épületgépész szakmákat a fiatalok körében – kezdi beszélgetésünket Mátyás György, a cég épületgépész szakmérnök tulajdonosa, aki maga is aktívan részt vesz a tanulók képzésében. – A másik célunk az volt, hogy munkatárasaink számára is minél komfortosabb környezetet hozzunk létre. Az épület hűtése, fűtése különleges módon történik, az irodák felülről klimatizáltak, az ablakok mindegyike sötétíthető, a redőnylapok mozgathatók. Természetesen az alternatív energia alkalmazásában a költségek csökkentése is szerepet játszott, ahogy a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodás. Idén nyáron pedig, a rendszerünket élesben is ki tudjuk majd próbálni.
Elsősorban az ipari termelőüzemek a megrendelőik, nekik végeznek gépészeti és technológiai szerelési munkákat, de vállalják új építésű és felújított családi házak, társasházak, hotelek komplett gépészeti kivitelezését is. Az utóbbi időben azonban szembe kellett nézniük azzal, hogy a több, mint harminc évvel ezelőtt létrehozott cég törzsgárdája lassan eléri a nyugdíjkorhatárt, gondoskodni kell az utánpótlásukról, miközben egy generációváltás is zajlik a cégnél. A kamara felkérésére kezdtek ismét tanulókkal foglalkozni az épületgépészek duális képzése keretében.
– Egyre inkább azt látjuk, hogy milyen jól tettük, hogy több éves kihagyás után ismét fogadunk tanulókat, ugyanis elindult a cégnél a generációváltás nemcsak a tulajdonosok között, de a munkatársainknál is – folytatja tovább Mátyás György. – A szakember-utánpótlás egyik fontos eleme a tanulóképzés, ugyanis, akik nálunk sajátítják el a szakma alapjait, azok a mindennapi gyakorlatban ismerik meg, miként működik a mennyezethűtés, a hőszivattyú rendszerrel működtetett padlófűtés, mindezt a legjobb szakembereink irányítása mellett. Kint a munkahelyeken víz-, gáz-, központi fűtés és légtechnika szerelésben jártas szakemberek és mérnökök foglalkoznak velük. Az építkezéseken a tényleges munkában vesznek részt, amibe folyamatosan kapcsolódnak be, miközben az általunk elfogadott munkakultúrát is elsajátítják. E mellett rendszeresen tartunk részükre elméleti felkészítést is.
A végzést követően pedig, azokat, akik megfelelnek az elvárásaiknak tovább foglalkoztatják. Jelenleg három épületgépész technikus-jelölt teljesíti náluk a szakmai gyakorlatát, akik a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolából érkeztek. A hiányzó szakemberek pótlását egyéb módon is próbálják megoldani. Többek között a gyerekeket nyílt napon fogadják, ilyenkor végigvezetik őket a telephelyen, megmutatják nekik annak minden egyes szegletét, a korszerű jármű-parkukkal egyetemben. Ilyenkor nemcsak megtekinthetik, de ki is próbálhatják az egyes berendezéseket, többek között a présgépet, valamint hegesztési bemutatót is tartanak nekik.
– Szerencsések vagyunk, mert a tanulóink meg akarják tanulni a szakmát, mert, mostanában kezdenek a fiatalok rájönni arra, hogy az épületgépész szakma hosszú távon megélhetést jelent, s a jó szakemberek keresettek és jól is keresnek – ad hangot véleményének. – Nem éreztük meg az építőiparban tapasztalható negatív változásokat, mindig volt munkánk. Ez annak is köszönhető, hogy a megrendelőink jelentős része a termelő cégek és a hotelek közül kerülnek ki. E mellett családi házak teljes épületgépészeti rendszereinek kiépítését is vállaljuk.
A szakember-utánpótlás megoldása mellett egy másik nem kisebb feladat is vár rájuk, ugyanis a cégnél most zajlik a generációváltás. Sikerült ezt úgy megoldaniuk, hogy az újonnan pozícióba kerülteket, a régiek, folyamatosan vezetik be az általuk ellátott területbe. Ugyanez játszódik le a hirdetés, vagy egyéb módon felvett új kollégák esetében is, akiket legtöbbször a nyugdíj előtt állók tanítanak be. A régi tanulóik közül ketten dolgoznak jelenleg a cégnél, de a többiek között is voltak olyanok, akik hosszabb, rövidebb ideig maradtak.
Sz.K.