Pályaorientációs nyári tábor 2025!

Az Iparkamara és a Bv Szakképzési Centrum idén közösen szervezett pályaorientációs tematikus tábort a baranyai vállalkozások és a centrumhoz tartozó intézmények támogatásával, hogy segítséget nyújtsunk a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak. Két héten keresztül minden nap más-más baranyai vállalkozáshoz és tanműhelyhez juthattunk el együtt azzal a negyven gyermekkel, akik 2025-ben részt vettek a pályaorientációs nyári táborban. Ez idő alatt összesen nyolc ágazatba tartozó szakmákkal, munkakörökkel, alapanyagokkal és technológiákkal ismerkedtünk meg. A cégek, üzemek és tanműhelyek látogatása mellett számos interaktív foglalkozáson is részt vettünk, amelyek során a gyerekek saját élményeiken keresztül kerülhettek közelebb egy-egy szakmához vagy hivatáshoz. Egy ilyen élményekkel és tapasztalatokkal teli tábort szinte lehetetlen szavakkal visszaadni, ezért arra kérjük a kedves olvasót, hogy nézze meg velünk együtt a képeket, és ismerje meg azokat a vállalkozásokat, cégeket és iskolákat, amelyek mindezt a sok-sok felejthetetlen élményt nyújtották. Többes szám első személyben fogalmazunk, mert számunkra, pedagógusok számára is hatalmas élmény volt ez a tábor.

Életrevaló Akadémia® – képgaléria

Mindkét tábori turnus első napján az Életrevaló Akadémia® Karrier Workshop csapata látogatott el hozzánk, akik interaktív, élményalapú foglalkozásokkal töltötték meg a délelőttöt. Különféle játékokon és gyakorlatokon keresztül fejlesztették a gyerekek önismeretét, tudatosságát és jövőképét. A résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerjék saját erősségeiket, képességeiket, és felismerjék, milyen jellegű tevékenységekben érzik magukat igazán jól. A gyakorlatok során bátran megnyilvánulhattak, véleményt formálhattak, valamint a kreatív feladatok segítségével kifejezhették saját elképzeléseiket arról, hogyan képzelik el a jövőjüket. A foglalkozás célja az volt, hogy megerősítse önbizalmukat, bátorítsa őket a tudatos pályaválasztásra, és rávezesse őket arra, hogy döntéseik meghozatalához milyen fontos szerepet játszik önmaguk ismerete. A nap végére mindannyian motiváltabbnak, nyitottabbnak érezték magukat, és új gondolatokat vihettek haza arról, hogyan válhatnak még tudatosabbá az előttük álló években.

Agrokémia Sellye – képgaléria

A második napon az Agrokémia Sellye üzemébe látogattunk el, ahol rendhagyó kémia órán vehettünk részt a gyerekekkel. Ez a program valódi betekintést nyújtott számunkra a vegyipar világába, hiszen Magyarország egyik vezető növényvédőszer-gyártó cégét ismerhettük meg, amely éppen a megyében működik, több mint 5 hektáron elhelyezkedő, modern berendezésekkel felszerelt üzemmel és laboratóriummal. A látogatás során körbejártuk a gyártóegységeket, megismertük, hogyan készülnek a különböző vegyipari készítmények, és betekintést kaptunk abba, milyen munkafolyamatok zajlanak egy ilyen nagy múltú és jelentős üzem mindennapjaiban. A laboratóriumi program különösen izgalmasnak bizonyult, hiszen itt a gyerekek is kísérletezhettek, egyszerű, biztonságos, mégis látványos vegyipari és kémiai kísérleteket végezhettek a szakemberek irányításával. A nap végére mindannyian élményekkel gazdagodunk, és sok új ismerettel térhettünk haza arról, láthattuk hogyan kapcsolódik a kémia a mezőgazdasághoz, a növényvédelemhez és a mindennapi életünkhöz.

BVSZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum – képgaléria

A harmadik napon a Zipernowsky Károly Technikumban jártunk, ahol izgalmas elektronikai foglalkozások várták a gyerekeket. A program során Gál Attila, Naszári László és Erdősi Krisztián oktatók segítségével betekintést nyertek az elektronika ágazat világába, amely napjainkban kiemelten fontos terület a magyar gazdaság számára. Az elektronika és elektrotechnika ágazat nemcsak az ipari automatizálás, az okoseszközök, a járműipar és a gyártástechnológia fejlődésének alapja, hanem számtalan új munkahelyet és innovációs lehetőséget is biztosít hazánkban, ezáltal növelve a gazdaság versenyképességét és technológiai színvonalát. A gyerekek a foglalkozás során megtanulták a forrasztás alapjait, kipróbálhatták, hogyan lehet apró alkatrészeket szakszerűen összekötni, és egy olyan hasznos kis kütyüt is készítettek, amely a szülők autóiban segíti majd az indítást a hideg, fagyos reggeleken. A nap végére mindannyian büszkék voltak saját munkájukra, és betekintést nyertek abba, hogyan teremthetnek értéket az elektronikai tudásukkal, akár jövőbeli szakmájukban is.

BVSZC Angster József Technikum – képgaléria

Délután az Angster József Technikum adott otthont a tábori programnak, ami a kreatív alkotás jegyében telt. A gyerekek betekintést nyertek a kreatív ágazathoz tartozó könnyűipari technikus szakma világába, és megtapasztalhatták, milyen sokoldalú és érdekes tevékenységeket rejt ez a terület. A foglalkozás során saját mobiltelefon tartót készítettek, amelyhez textilt, tűt, cérnát, fonalat és gombokat használtak fel, ezzel nemcsak kézügyességüket fejlesztették, hanem megtapasztalták a kreatív alkotás teljes folyamatát is, az ötlet megszületésétől egészen a kész tárgy megvalósításáig. A tevékenység során fontos szerepet kapott a precizitás, a kitartás, a koncentráció és a jó szemmérték is. A foglalkozás rávilágított arra, hogy a kreativitás kiemelten fontos képesség a jövő munkaerőpiacán, hiszen az új ötletek, egyedi megoldások és az önálló gondolkodás képessége minden ágazatban értéket teremt. A nap végére a gyerekek nemcsak egy szép, hasznos tárggyal, hanem az alkotás örömével és önbizalommal gazdagodtak.

PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. – képgaléria

A negyedik napon a PÉTÁV Távfűtő Kft.-hez látogattunk el, ahol egy igazán különleges, interaktív program várt ránk. Megismerkedtünk a modern, környezetbarát távfűtési rendszer működésével, amely kémények és füst nélkül biztosít meleget számos pécsi épület számára. Megtudtuk, hogy például a Dzsámiban, a Zsolnay Negyedben és az Árkád üzletházban is távhő gondoskodik a fűtésről, valamint azt is, hogy a melegvíz az erőmű hatalmas kazánjából jut el a 130 km hosszú vezetékrendszeren keresztül a város különböző pontjaira. A program során lehetőségünk volt közelebbről megismerni az épületgépészeti szakmákat is, így átfogó képet kaptunk arról, milyen szaktudás szükséges a fűtési rendszerek kiépítéséhez és működtetéséhez. A látogatás során az elméleti ismeretek mellett számos interaktív feladat, játékos kihívás várt minket, melyek segítségével játékosan, élményszerűen sajátíthattuk el a távfűtéshez kapcsolódó ismereteket. A nap végére mindannyian sok új, hasznos tudással gazdagodtunk arról, hogyan működik a város melegvízellátása, és milyen szakemberek dolgoznak nap mint nap a komfortos, fenntartható élet biztosításáért.

BVSZC a Zsolnay Vilmos Technikum – képgaléria

A negyedik nap délutánján a gyerekek a Zsolnay Vilmos Technikumba látogattak el, ahol egy hangulatos cukrász workshopon vehettek részt. A foglalkozás során Szegedi Anikó és Takács Gábor oktatók vezették be a gyerekeket a cukrász szakma rejtelmeibe. A workshop keretében linzer sütit készítettek, miközben megismerkedtek a különböző cukrászati alapanyagokkal, eszközökkel, valamint számos praktikus trükköt és technikát is elsajátíthattak. A foglalkozás lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők kreativitásukat is kibontakoztassák, hiszen a linzerek díszítése és formázása során szabadon engedhették fantáziájukat, így mindenki egyedi, saját ízlését tükröző alkotással térhetett haza. A gyerekek megtapasztalhatták, milyen fontos szerepe van a precizitásnak, a kézügyességnek és az esztétikai érzéknek a cukrász szakmában, és azt is, hogy a kreativitás nemcsak a művészetekben, hanem a gasztronómiában is elengedhetetlen.

Melegh Andrea – Selyemfestő Kert – képgaléria

Az első tábori turnus utolsó, ötödik napján eredetileg Melegh Andrea Selyemfestő Kertjébe szerettünk volna ellátogatni, ám az időjárás közbeszólt. Andrea azonban nem hagyta, hogy a rossz idő elrontsa a gyerekek napját, ezért összepakolta minden szükséges eszközét, és ellátogatott hozzánk. A foglalkozás során a gyerekek megismerkedtek a török eredetű ebru technikával, amellyel páratlan szépségű selyemlegyezőket festhettek. Az ebru festés különleges élményt nyújtott számukra, hiszen a víz felszínén szétterülő színekből saját fantáziájuk szerint alakíthatták ki a mintákat, majd ezeket vitték át a selyem felületére. A foglalkozás során nemcsak technikai tudást sajátítottak el, hanem megtapasztalták azt is, milyen felszabadító érzés színekkel és formákkal alkotni, szabadon kifejezni önmagukat. A program rávilágított arra, hogy a kreativitás, az egyéni látásmód és a kézügyesség milyen fontos szerepet töltenek be nemcsak a művészetekben, hanem a mindennapi életben és a jövő munkavilágában is. A nap végére mindenki egy gyönyörű, saját készítésű selyemlegyezővel és felejthetetlen élményekkel térhetett haza.

A tábor második turnusában is számtalan ágazatot ismerhettek meg a gyerekek interaktív programokon vehettek részt.

KTCHN Deli& Gasztrostúdió – képgaléria

Mischler Cakes – cukrász workshop – VIDEÓ és riport

Kedden reggel a csapat kétfelé vált, hogy mindannyian megtapasztalhassák a gasztronómia sokszínűségét. A fiúkkal saját hamburgert és sült krumplit készítettünk, méghozzá a bucitól egészen a házi húspogácsáig mindent a gyerekek állítottak elő. A foglalkozás során Lánczos Sándor szakácsmester segítette őket, aki folyamatosan figyelte a munkájukat, tanácsokkal látta el őket, és bátorította őket az eszközökkel, alapanyagokkal való magabiztos bánásmódra.

Eközben a lányok a Mischler Cakes tanműhelyében Böröcz Csabáné Hajnalka cukrászmester irányításával készítettek szemet gyönyörködtető cupcake süteményt, megtanulva az ízletes krémek és díszítések fortélyait. Mindkét foglalkozás során betekintést nyertünk a gasztronómiai szakmák világába, megismertük az alapanyagok sokféleségét, az eszközök használatát, valamint a munkafolyamatok sorrendjét és logikáját. A nap végére mindenki megtapasztalta, hogy ezekhez a szakmákhoz nemcsak kreativitásra és ízérzékre van szükség, hanem kitartásra, jó fizikai állóképességre és precíz munkavégzésre is. Az elkészült ételek és sütemények pedig mindenkinek örömet szereztek.

Magnus Aircraft Zrt és a Pogányi repülőtér – képgaléria

Szerdán a Magnus Aircraft gyárába és a Pogányi repülőtérre látogattunk el, ahol a XXI. századi csúcstechnológiával ismerkedtünk meg a repülőgépgyártás területén. A Magnus Aircraft-nál lépésről lépésre végigkövettük, hogyan készül el egy kisrepülőgép – láthattuk a gyártási folyamat minden fontos állomását, az alkatrészek összeállításától egészen a kész gép összeszereléséig. Különleges élmény volt számunkra, hogy ilyen közelről láthattuk ezeket a modern, innovatív technológiákat és azt a precíz munkát, ami egy repülőgép elkészítéséhez szükséges. A gyárlátogatás után a Pogányi repülőtéren folytattuk a programot, ahol bejártuk az egész területet, az irányítótornytól egészen a felszállópályáig. Közben sok érdekességet hallottunk arról is, hogyan működik egy repülőtér, milyen feladataik vannak a dolgozóknak, és hogyan zajlik a mindennapi forgalom irányítása. Beszélgettünk a repülőgépekről mint a közlekedés és szállítmányozás fontos eszközeiről is, és átfogóbb képet kaptunk arról, milyen sok szakember összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy a repülés biztonságos és hatékony legyen.

Digitális Közösségi Alkotóműhely – képgaléria

Csütörtökön a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyébe látogattunk el, ahol izgalmas, automatizálást és robotikát támogató alapvető ismeretek vártak ránk. Az interaktív foglalkozás során forrasztással, elektronikával, programozással és gépészeti alapokkal ismerkedtünk meg. Szücs László és Költő Előd oktatók megtanította nekünk, hogyan kell biztonságosan és pontosan forrasztani, hogyan működnek az elektronikai alkatrészek, és betekintést kaptunk az alapvető programozási ismeretekbe is, amelyek a robotikában elengedhetetlenek. Emellett gépészeti tudásunkat is bővíthettük, ami segített megérteni a különböző technikai rendszerek működését. Ez a nap rávilágított arra, hogy az automatizálás, a robotika és az elektronika mennyire fontos területei a jövő munkaerőpiacának, hiszen egyre nagyobb szükség lesz olyan szakemberekre, akik otthonosan mozognak ezekben a modern technológiákban. Minden percét élveztük a foglalkozásnak, sokat tanultunk, és a gyerekek olyan lelkesedéssel vettek részt a feladatokban, hogy szinte alig akartak hazaindulni a nap végén.

Pollack Mihály Technikum – vegyipar – képgaléria

Az utolsó napon a Pollack Mihály Technikumba látogattunk el, ahol egy rendhagyó kémia órán vettünk részt Gyetvai Gergely, Bodáné Szefcsik Melinda és Szabó Kornélia oktatók segítségével. A délelőtt során izgalmas kísérletek vártak ránk, amelyek segítségével testközelből tapasztalhattuk meg, hogyan működnek a különböző kémiai folyamatok. Láttuk, hogy a kémia nemcsak tankönyvi definíciók gyűjteménye, hanem egy olyan tudományág, amely alapjaiban határozza meg a mindennapjainkat. Megértettük, hogy a kémia mindenhol jelen van körülöttünk: az épületekben, ahol élünk, a cipőben, amit hordunk, az aszfaltban, amin járunk, és szinte minden tárgyban, amit nap mint nap használunk, hiszen ezek mind vegyi úton előállított anyagokból készülnek. Ezért is fontos, hogy szeressük a kémiát, hiszen ez a tudomány teszi lehetővé, hogy kényelmes és modern világban élhessünk. A foglalkozás során rengeteget tanultunk, és a kísérleteknek köszönhetően mindenki élményekkel gazdagodott. A gyerekek lelkesen vettek részt a feladatokban, és a nap végére sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy a jövőben még jobban elmélyüljenek a kémia világában.

Manna Alapítvány és Harman Tibor coach, tréner

A Pályaorientációs Tábor egyik kiemelt programja volt a Manna Alapítványnál és Harman Tibor coach vezetésével zajló készség- és képességmérés, amelynek célja az volt, hogy a gyerekek önmagukhoz illeszkedő pályairányokat ismerhessenek meg. A 8. osztályos tanulók számára innovatív, digitális eszközökkel és változatos, interaktív feladatokkal mérték fel, hogy ki miben tehetséges, mely képességei erősek, és milyen tevékenységi területek érdeklik őket leginkább. Az eredmények alapján pontos visszajelzést kaptak arról, hogy mely szakmák, foglalkozások illeszkednek legjobban képességeikhez és személyiségükhöz, ami jelentős segítséget nyújthat számukra a továbbtanulási döntéseik meghozatalában. Az 6. és 7. osztályos tanulók közben Harman Tibor coach játékos, élményszerű önismereti és képességfeltérképező foglalkozásain vettek részt, ahol gyakorlatokon keresztül fedezhették fel saját erősségeiket, tulajdonságaikat és rejtett tehetségterületeiket. Ezek a foglalkozások hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek tudatosabban lássák önmagukat, bátrabban gondolkodjanak a jövőjükről, és motiváltabbá váljanak a tanulásban.

és amikor pihentünk! – képgaléria

A céglátogatások és műhelyfoglalkozások között mindig jutott idő az aktív pihenésre és a kultúrára is. Laser Cornerben a csapatjátékot, együttműködést a stratégiai gondolkodást tapasztalták meg  a gyerekek. Az UV Birodalomban töltött délutánon egy újfajta „világító” közegben kellett boldogulnia a versenyző csapatoknak. A legforróbb délutánt a Tettyei mésztufa barlangban töltöttük, a Zsolnay Negyedben a virtuális térben kipróbáltuk a súlytalanságot, búvárkodtunk, Holdra szálltunk.

Az ebédünket a Teleky Bisztro és a Mischler Bistro szakácsai főzték, személy szerint örültem, hogy „elszakadtak” a gyerekek egy kicsit a „rizs-rántotthús-spaghetti” hármastól és belekóstolhattak egy finomabb menübe is.

Rengetek élmény, fantasztikus baranyai cégek és technikumok! Találkozzunk jövő nyáron is!