Fémhuzal alapú 3D-nyomtatás kutatásába, fejlesztésébe, illetve az így létrejövő eszközök alkalmazásainak kutatásába fogott a második generációs, 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás, a Büttner Kft. A szerszámgyártással, szerszámelemgyártással foglalkozó, mintegy 240 főt foglalkoztató vállalat fő profilja a „kockacukor mérettől” a 25 tonnás darabokig az egyedi és kisszériás alkatrészek gyártása. Mint Büttner Tamás tulajdonos-cégvezető mondja, az, hogy több mint 30 éve piacon vannak, elsősorban a magas szintű szakértelemnek, a vevőközpontú hozzáállásnak és a folyamatos innovációnak köszönhető.
– Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a kollégáink képzésére, a kihívások professzionális kezelésére, így minden esetben igyekszünk maximálisan kielégíteni a vevői igényeket. Az innováció a kezdetektől a cég lelke, lépést tartunk a legkorszerűbb technológiákkal, ennek megfelelően a 33 év alatt rengeteg beruházást hajtottunk végre. Ez időnként talán túlzott optimizmusnak is tűnhetett, de mindig beigazolódott: időben kell lépni ahhoz, hogy amikor megérkeznek az igények, kellő felkészültséggel fogadhassuk azokat. Ma is figyelünk arra, hogy a legfrissebb technológiákat időben implementáljuk a gyártásunkba. Ezt az is indokolja, hogy mintegy 70%-ban direkt exportra dolgozunk, ez is hozzájárul a versenyképességünkhöz.
– A cég vezetése túl van egy sikeres generációváltáson. Egyértelmű volt az ön számára, hogy továbbviszi az elődök örökségét?
– Ez azért volt számomra egyértelmű, mert gyerekkorom óta érdekelt ez a szakma, magam is műszaki érdeklődésű ember vagyok. Azonban a sikeres generációváltáshoz az is kellett, hogy az édesapám is nagy hangsúlyt helyezzen a műszaki és üzleti edukálásomra, hogy felkeltse az érdeklődésemet a pálya iránt. Azt vallom, hogy érdemes tanulni az elődöktől, mert általában a múlt ismétli önmagát. Ha a múltbéli tapasztalatokat kamatoztatni tudjuk, akkor más hibájából tanulva talán nem követjük el ugyanazokat, vagy át tudjuk venni a sikeres krízismenedzsmentet, bizonyos gondolkodási modelleket. De minden generációra, így a jövő generációjára is igaz, hogy ismerni kell a legfrissebb, legmodernebb trendeket, technológiákat, hiszen a világ folyamatosan változik. Nyitott szemmel kell járni, és befogadónak lenni.
– Vannak-e olyan alapvetések, amik mozgatják a céget?
– Ilyen a már említett innováció, a másik a folyamatos tanulás. Yuan Tseh Lee kínai Nobel-díjas professzor gondolata jut eszembe: „ha tisztességesen használjuk a szellemi kapacitásainkat és keményen dolgozunk, akkor van okunk az optimizmusra”. Mi pedig így teszünk.
– Egy vállalkozói sikertörténetet nem lehet egy egyenletesen felfelé ívelő vonallal megjeleníteni. Vannak-e olyan praktikák, bölcsességek, amik a nehezebb időszakokban útmutatásként szolgálnak?
– Igyekszünk előre gondolkozni, ami nem könnyű a jelenlegi kihívásokkal teli világban. Olyan stratégiát próbálunk felállítani, amely a 2-3 év múlva működő világra adhat választ. Nyitott szemmel járunk, figyelemmel kísérjük a politikát, a gazdaságot, a trendeket, és ezek alapján próbáljuk megtervezni a stratégiánkat. Ha pedig valamit eldöntöttünk, megterveztünk, nagyon fontos, hogy azon túl, hogy mindenki jónak lássa, igazán higgyünk benne, majd hajtsuk végre a benne foglaltakat.
– A szakképzett munkaerő megtartása, de megtalálása is sok cég számára kihívást jelent. Önök mit tesznek ennek érdekében?
– A munkaerő-utánpótlás érdekében saját szakképzést folytatunk a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban, illetve több egyetemmel a duális képzési együttműködési szerződés keretében fogadunk duális hallgatókat gyakorlatra. Ha ezek a kollégák a szakképesítés vagy a diploma megszerzése után nálunk maradnak, az biztosítja a folyamatos működésünket. A már meglévő kollégák megtartását versenyképes bérekkel igyekszünk megalapozni, emellett törekszünk egy barátságos munkahelyi légkör kialakítására, amelyben ugyan szabályok mentén, de kellő megértéssel és rugalmasan fordulunk a kollégák problémái felé. Emellett számos közösségépítő programot szervezünk az itt dolgozók számára.
– Milyen célokért dolgoznak, mit szeretnének ebben az évben megvalósítani?
– Szeretnénk elindítani egy nagyobb beruházást, egy 3D-nyomtató-farm kialakítását, ahol fémből készült alkatrészeket gyártunk, illetve saját termékekkel tervezünk kijönni a világpiacra. Azt látjuk ugyanis, hogy egy olyan ökoszisztémában, ahol a klasszikus bérgyártás nehézségekkel küzd – mint ahogy ezt Európában tapasztaljuk –, ha ez megborul, az egyetlen lehetőség a saját termékek fejlesztése lehet. Magunk is a különböző bizalmi üzletágak irányába fordulunk, ahol fontos a termék védelme vagy ahol szükség van a nagy hozzáadott értékű gépalkatrészek gyártására.
K.T.