A főként horvátországi partnerekkel való kereskedés után ettől az évtől az építőipar felé fordul a Szigetvár-Trade Kft. ügyvezetője, Szinyákovics Pál, akinek döntését több tényező is befolyásolta. A korábbi üzleti érdekeltségeit továbbadta, ő maga pedig már kicsit lassabb tempóra szeretne váltani: építész lányával és vejével kapcsolódva pécsi ingatlanok fejlesztésébe kezd. Ez a tevékenység nem ismeretlen a korábban számos gazdasági érdekeltséggel rendelkező üzletember számára, beszélgetésünk helyszíne is a pécsi belvárosi Boutique Hotel Sopianae, amelyet annak idején többedmagával ő építtetett.

– 1993-ban alapítottuk a társaimmal a Szigetvár-Trade Kft.-t, a korábban a Szigetvári Állami Gazdaság – amelynek én voltam az utolsó igazgatója – által a verőcei cukorgyárral vitt egyik üzleti tevékenységet, a cukorrépa-exportot és a belőle készült cukor behozatalát folytattuk a privatizáció után. A hazai cukoripar átalakulásának következményeként később a cukorrépa melléktermékeit értékesítettük az agrárszektor számára, majd később mészkövet vittünk Horvátországba. Ezt a kereskedői tevékenységet adtam át december végén a kollégámnak, aki egy új cégben folytatja. Én pedig az építőipar felé fordulok, a középső lányom a férjével építész irodát vezet, az ő közreműködésükkel fogunk társasházakat építeni Pécsett. Az első már engedélyeztetés alatt van.

– Több mindennel foglalkozott az elmúlt évtizedekben, hogyan látta, látja meg az új üzleti lehetőségeket?

– Engem valahogy mindig a kényszer hajtott. Elvált apaként fizettem a gyermekeim tartásdíját, majd egy új házasságot kötve is szükség volt a pénzre, így a rendszerváltás éppen jókor jött abban a tekintetben, hogy magáncégeket lehetett alapítani. Ahol láttam egy üzleti lehetőséget, arra létrehoztam egy vállalkozást, és magam mellé gyűjtöttem azokat a szakembereket, akik azokban részt tudtak vállalni.

– Honnan volt meg a bátorság önben a vállalkozáshoz?

– Hittem magamban. Általában jó érzékem volt ahhoz, hogy föl tudjam mérni, mit lehet megcsinálni, és következetesen meg is csináltam. Így jött létre például a Sopianae hotel is, amelyet két üzlettársammal építtettünk. Egy faktoringcég volt az alapja, az adósságokból keletkezett bevételeinket fektettük be ingatlanokba. Egy remek pályázati lehetőség adta meg a lendületet a szállodafejlesztéshez, úgy terveztük, hogy a bekerülési összeg felét megkapjuk támogatásban. De mint ahogy az építkezések 99%-ában, itt is azt a számítást követtem, hogy az előre eltervezett összeg dupláját kalkuláltam, mert szinte mindig előálltak előre nem látható körülmények. Rengeteg építkezésben volt részem az elmúlt évtizedek alatt, ezért sem idegen terep számomra az építőipar.

– Említette, hogy mindig megtalálta azokat az embereket, akikkel együtt tudott működni.

– Így igaz, soha nem egyedül valósítottam meg az elképzeléseimet, mindig rábukkantam a megfelelő kollégákra, akikkel sikerre tudtuk vinni a projekteket. Sokszor beszélgettünk többekkel üzletről, tervekről, hogy mibe lehetne kezdeni, és valahogy minden esetben találtam magam mellé olyan szakembereket, akik partnerek voltak ezekben. Általában ezekből a cégekből később kiszálltam, mert amikor elindultak, láttam, hogy működnek, engem azonban már az új lehetőségek érdekeltek.

– Ha visszatekint a vállalkozói életútjára, amit akár a Szigetvár-Trade-ben, akár a többi vállalkozásaiban megélt, hogyan összegezné a tapasztalatait, miként érdemes vállalkozni, hogyan lehet jól működtetni egy céget?

– A legfontosabb számomra mindig az volt, hogy soha senkit nem szabad becsapni. Ez azt feltételezi, hogy az összes vállalkozásomban hosszabb távon gondolkodtam és nem a pillanatnyi nyereség vezérelt. Persze voltak rosszabbul sikerült évek, például amikor mezőgazdasági céget vezettem, és az időjárási körülmények hatására nem úgy alakult a bevételünk, ahogy szerettük volna, akkor is őszintén elmondtam banknak, hogy milyen gondjaink vannak. Azonban voltak ötleteink, hogy miként tudunk időt nyerni, így sikerült túlélnünk azokat a nehéz időszakokat. A másik, hogy mindig megbíztam az üzlettársaimban, illetve a kollégáimban, és nem törekedtem konfliktusra. Minden esetben tisztességesen bántam velük, akkor is, amikor megtudtam, hogy esetleg nem a legkorrektebb módon járnak el. Nem robbantottam ki háborút, hanem csöndben megegyeztünk benne, hogy miként távozik a cégből. Ha a társak nem bíznak meg egymásban, az a cég halálát jelenti. Az is bizonyosság számomra, hogy mindennek az alapja a korrektség. Korrekt módon a piacon és korrekt módon a cégen belül – ez mindkét irányra vonatkozik, a mai napig én magam is igyekszem mindenkivel korrekt módon viselkedni. Enélkül nincs sikeres üzlet.

K.T.