Hogyan lesz az ötletből nyertes EU-s pályázat? – Gyakorlati tapasztalatok kkv-knak

Az EU-s projektek nemcsak támogatást, hanem kapcsolatokat, új üzleti lehetőségeket és szervezeti fejlődést is hozhatnak a vállalkozások számára. A pályázó cégek nemzetközi szakmai és üzleti hálózatok részévé válnak, ami új együttműködések előtt nyitja meg az utat. A közös projektek során a vállalatoknál olyan működési és projektmenedzsment gyakorlatok alakulnak ki, amelyek hosszabb távon erősítik a versenyképességüket.


Az iFood Élelmiszer Klaszter évnyitó rendezvényén az iparági szereplők a digitalizáció, az Ipar 4.0 és a közvetlen európai uniós források lehetőségeiről osztották meg tapasztalataikat. A program egyik kiemelt eseménye az „EU-s projektek belülről – hogyan lesz az ötletből nyertes pályázat, és ez miért jó egy magyar kkv-nek?” című pódiumbeszélgetés volt, ahol Szabó Berta, a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter menedzsere saját és kamarai kollégái gyakorlati tapasztalatait osztotta meg.

Az EU-s pályázatok jellemzően nemzetközi konzorciumokban valósulnak meg, ahol több ország vállalatai, kutatóintézetei és szakmai szervezetei dolgoznak együtt. A vállalkozások így olyan nemzetközi szakmai és üzleti hálózat részévé válhatnak, amelyhez egyébként nehéz lenne hozzáférni, vagy amelyet önállóan nehéz lenne kiépíteni.

A kisebb kkv-k gyakran egy nagyobb integrátor vállalat projektjéhez csatlakozva kapcsolódnak be ezekbe a partnerségekbe. Az ilyen projektek nemcsak a kapcsolatrendszert bővítik és a piaci pozíciót erősítik, hanem a sikeres pályázat megvalósítása során a vállalatok működésére is hatással vannak: strukturáltabb folyamatokat, mérhető célokat és teljesítménymutatókat vezetnek be, és erősítik a projektmenedzsment szemléletet a szervezeten belül.

A nemzetközi projektekben való részvétel felkészülést igényel. Fontos, hogy a vállalat rendelkezzen olyan kollégával, aki idegen nyelven – jellemzően angolul – részt tud venni a partneri és konzorciumi egyeztetésekben és a projektmunkában. Már a pályázat beadási szakasza is jelentős időt és odafigyelést igényel. A kezdeti energiabefektetés azonban megtérül: ha a vállalkozás elkészíti a szükséges cég- és szervezeti bemutatókat, technológiai és folyamatleírásokat, valamint projekt- vagy kutatási koncepcióit, a későbbiekben jóval könnyebben tud újabb pályázatokban részt venni.
Egy-egy nemzetközi kutatás-fejlesztési pályázat megnyerésének esélye általában 10% alatt van. Ennek oka egyrészt a nagy verseny, mivel a hazai források csökkenése miatt egyre több szervezet pályázik nemzetközi programokra. Másrészt csak olyan innovációk kaphatnak támogatást, amelyek valóban kiemelkedőek és jelentős hatással bírnak. Ezért érdemes törekedni arra, hogy minél jobban megfeleljünk a pályázat értékelési szempontrendszerének és az esetleges első sikertelenségek után is próbálkozzunk újra.

Egyes közvetlen EU-s források magasabb támogatási intenzitást biztosítanak, miközben az adminisztráció és az elszámolási folyamat folyamatosan egyszerűsödik, a projektmegvalósítás pedig átlátható szabályok és kiszámítható határidők mentén zajlik.

A tapasztalatok szerint sok szervezet a megjelenő pályázati lehetőségekhez igazítja tevékenységét ahelyett, hogy hosszú távú célok mentén tervezne. Ez rövid távon bevételt hozhat, de kockázatos: ha a pályázati források elapadnak, a vállalkozás könnyen piaci bevétel nélkül maradhat. Ezért a pályázatoknak a vállalkozás stratégiáját kell szolgálniuk – nem a pályázathoz kell projektet keresni, hanem a projekthez érdemes megtalálni a megfelelő pályázati forrást. Legoptimálisabb projekt az, amire azt mondja a cég: „pályázat nélkül is megcsináltam volna”.

Gyakorlati tanácsok vállalkozásoknak

Az EU-s pályázatok iránt érdeklődő vállalkozások számára több lépés segítheti a sikeres részvételt:

  • Végezzék el először a „házi feladatot”: erősítsék meg szervezetüket, építsenek vállalati kultúrát, és határozzák meg piaci igényekre épülő stratégiájukat. Ehhez keressenek pályázati forrást – ne fordítva.
  • Azonosítsák és védjék a vállalkozás kulcsértékeit, akár szellemi tulajdonvédelmi eszközökkel.
  • Kapcsolódjanak be a támogató szervezetek hálózatába – például az NKFIH, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, az Enterprise Europe Network vagy a helyi kamarák programjaiba –, és térképezzék fel a számukra releváns pályázati lehetőségeket, kérjenek ezen szervezetektől segítséget (általában díjtalan). A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai várják a megkereséseket a e-mail címen.
  • Regisztráljanak nemzetközi partnerkereső platformokra, és kezdjenek aktívan projektpartnereket keresni. Pl. Funding & Tenders, EDF Partner Tool.
  • A pályázati folyamatban kevésbé tapasztalt vállalkozások számára a pályázatíró szakértők bevonása is komoly előnyt jelenthet.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy az EU-s projektek világába jó belépési pontot jelenthetnek az úgynevezett cascade funding lehetőségek. Ezek kisebb léptékű, gyorsabban elérhető – gyakran voucher jellegű – támogatások, amelyekkel a vállalkozások első tapasztalatokat szerezhetnek nemzetközi pilot projektekben.

Közelgő rendezvényeink