Dr. Czéh Árpád, a Soft Flow Kft. biotechnológiai, stratégiai programigazgatója viszonylag későn, 35 éves korában kezdett el rendszeresen futni, miután korábban elsősorban a kerékpározás töltötte ki a szabadidejét. A futás iránti érdeklődés egy baráti ötletből indult. Felmerült a társaságban, hogy „csak a buli kedvéért” ellátogatnak a Tüskésréti futópályára, és kipróbálják magunkat. Árpádot magával ragadta a mozgás új formája. A kisfia születése miatt ugyan egy időre háttérbe szorult a futás, de két éve újra heti négy-öt alkalommal felhúzza a futócipőt. A futás nem csupán mozgásforma számára, hanem egy olyan szenvedély, amely hosszú távon is elkíséri.

– Csoportosan vagy egyedül szeret sportolni?
– A sport számomra mindig is közösségi élményt jelentett, hiszen mind a magánéletben, mind a munkában igazi csapatjátékosnak tartom magamat. Fontosak számomra a közös célok, valamint az együtt elért sikerek, amelyek egy csapatot igazán összekovácsolnak. A csapatsportok egyik legfontosabb sajátossága, hogy a teljesítményhez és az eredményességhez elengedhetetlen az együttműködés. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy a résztvevők hasonló lelkesedéssel és motivációval álljanak a közös célokhoz. Ha ez az egyensúly felborul, és valaki már inkább kötelességként, semmint örömforrásként tekint a sportolásra, akkor a közösségi élmény és a teljesítmény is háttérbe szorulhat. Az egyéni sportágak, így a futás egyik nagy előnye éppen az önállóságban rejlik: nem szükséges hozzá más, csak az ember saját elhatározása és kitartása. A futó saját maga felel a céljaiért, a fejlődéséért és a motivációjáért.
– Versenyző típus? Milyen indíttatásból vett részt például idén a Pécs–Harkány futáson?
– Klasszikus értelemben egyáltalán nem tartom magamat versenyző típusnak. Számomra sokkal inkább az együttműködés és a közös sikerek jelentik a motivációt. Ugyanakkor folyamatosan versenyzem saját magammal: azon dolgozom, hogy gyorsabb legyek, hosszabb távokat tudjak teljesíteni, vagy éppen kevésbé fáradtan érjek célba. Néhány évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy 10, 20 vagy akár 30 kilométert fussak megállás nélkül, ráadásul olyan időeredménnyel, amire büszke lehetek. Éppen ezért a Pécs–Harkány futóverseny teljesítése számomra önmagában is kiemelkedő eredmény volt. Külön öröm és fontos visszajelzés számomra, hogy az idei teljesítményem összevethető lett a közel tíz évvel ezelőtti eredményemmel. Ez azt mutatja, hogy a kitartó munka és a folyamatos fejlődés meghozta az eredményét.
– Mi motiválja a sportolásban?
– A futás számomra mentális erőforrás. Ha például a munkában találkozom egy elsőre megoldhatatlannak tűnő problémával, azt gyakran magammal viszem az útra. Többször előfordult már, hogy futás közben egyszer csak letisztultak a gondolatok, és megszületett a megoldás. Máskor ha azt érzem, hogy túl sok energia gyűlt fel bennem, vagy nehezebben kezelem a helyzeteket, felhúzom a futócipőt, kiválasztom az alkalomhoz illő zenét, és „lefutom” a feszültséget. A mozgás nemcsak fizikailag frissít fel, hanem mentálisan is új lendületet ad.
– Mit tanult meg a sportolás által, ami az élete más területére, pl. a munkájára is kihat?
– Az önismeret mellett számomra nagyon fontos tanulság az út és a cél megfelelő meghatározásának jelentősége. Csak akkor tudjuk megtervezni a célhoz vezető utat, ha pontosan tudjuk, hová szeretnénk eljutni. Ha pedig már rendelkezünk egy jól átgondolt útitervvel, lehetőségünk nyílik előre felmérni az esetleges nehézségeket és kihívásokat, amelyekre így testileg és lelkileg is fel tudunk készülni. Amikor pedig a ránk váró feladatok ismeretében is az indulás mellett döntünk, akkor sokkal több minden válik elérhetővé. Megtanultam, hogy megfelelő tervvel, felkészüléssel és kitartással valóban nincsenek elérhetetlen célok.
– Miként egyeztethető össze a munka és a sport, hogyan tud időt szakítani rá?
– Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a Soft Flow Kft. esetében a „work–life balance” nem csupán egy jól hangzó kifejezés, hanem valódi, támogatott szemlélet. Ennek köszönhetően a sport és a munka összehangolása természetesebben működik. A családi programok mellett már valamivel nagyobb odafigyelést igényel a rendszeres mozgás beillesztése, de ebben is hatalmas segítséget jelent a családom támogatása.
– Miként támogatja az üzlet- és kapcsolatépítést a sport?
– A közös érdeklődés és szenvedély természetesen közelebb hozza az embereket egymáshoz. Több budapesti és szegedi kollégámat is meghívtam már a ‘híres/hírhedt’ baranyai futóeseményekre, például a Pécs–Harkány és a Pécs–Orfű–Abaliget futásokra. Eljöttek, kipróbálták ezeket a versenyeket, és örömmel mondhatom, hogy többen közülük már a következő részvételüket is tervezik.