Már évek óta napirenden van az Unió Versenyképességi Tanácsában egy átfogó és hosszú távú uniós iparpolitikai stratégia elkészítése. A2017. májusi és novemberi tanácsi következtetések, az Európai Tanács 2017. júniusi következtetései, a 2018. márciusi és novemberi, valamint a 2019. májusi tanácsi következtetések megszabják az irányokat és a határidőt is. A Tanács még 2017-ben döntött az „Industry2030” (Iparunk 2030-ban) elnevezésű, magas szintű ipari kerekasztal létrehozásáról, azzal a mandátummal, hogy független tanácsokkal szolgáljon a Bizottság által 2019 végéig elkészítendő stratégiához. A testület 2017 decemberében alakult meg, húsz tagból áll, kis-és nagyvállalkozások, hagyományos és új iparágak, szakszervezetek, az innovációs és kutatói közösség, a pénzügyekés a tudomány képviselői kaptak benne helyet. Másfél éves munkát követően elkészült a testület „Az európai ipar jövőképe 2030-ig”című jelentése, melyben ajánlásokat is megfogalmaznak a Bizottság számára. A jelentésből képet kaphatunk a készülő stratégia fő irányairól.
- A jövőkép
Az európai ipar 2030-ban globális vezetőként felelősségteljesen értéket termel a társadalom, a környezet és a gazdaság számára. Az európai ipari modell sikeresen ötvözi a gazdasági fejlődést a főbb környezeti és társadalmi kihívásokkal. Amennyiben megvalósulnak a jelentésben tervezett célkitűzések, 2030-ra az Európai Unió egy innovatív, fenntartható, versenyképes és emberközpontú, együttműködésen alapuló gazdaság lesz, egy egyre népesebb, erőforrás szegényebb és összekapcsolt világban.A jövőkép a következő elemekre épül:
– átalakuló európai ipar–a gyártás és termékek automatizálása és digitalizálása,az adatokra épülő szolgáltatásokkal együtt átalakítják az európai ipart, miközben az ipari értékláncok egyre inkább a körforgásos gazdaság elvei szerint működnek majd, és az iparpolitika a többi uniós politikával egyenrangú lesz 2030-ban;
– globálisan versenyképes Európa – az egységes piac és az ezt támogató jogszabályi keret az iparpolitika középpontjában áll majd, az EU a világgazdaság többi szereplőjével a viszonosságon alapuló együttműködést és kereskedelmet folytat, a technológia vezette átállás a tömegtermelésről az érték alapú gazdaságra, mint vonzó gazdasági modell jelenik meg;
– társadalmi befogadás és társadalmi értékek – a gazdasági fejlődés hozta előnyök egyenletesebben oszlanak majd meg a régiók és a társadalom tagjai között. - Trendek –kihívások és lehetőségek az EU iparának
A jövőkép megvalósításához tisztában kell lenni a hosszú távú folyamatokkal és szerkezeti változásokkal (köztük a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításával), mert csak így sikerülhet megbirkózni a kihívásokkal és élni a lehetőségekkel. A trendeket az alábbi négy csoport szerinti felosztásban mutatja be a jelentés:
– globális geopolitikai és gazdasági folyamatok
– tudományos és technológiai fejlődés
– szociális és társadalmi folyamatok
– éghajlatváltozás és egyéb környezettel kapcsolatos folyamatok.A globális geopolitikai és gazdasági folyamatok területén a protekcionizmus miatt gyengülő kereskedelem és befektetések, a K+F és innovációs kiadások nem elégséges szintje, a belső piac széttagoltsága nehezítheti a 2030-as célok elérését. Az új és feltörekvő piacok viszont új lehetőségeket kínálnak az uniós vállalatoknak, köztük a KKV-k számára is.
A tudományos és technológiai fejlődésterén
többek között az új technológiák KKV-k közötti lassú elterjedése, a K+F eredmények piacképes árukká és szolgáltatásokká konvertálásának elégtelensége, az új technológiák által felvetett etikai, felelősségi kérdések és az adatok tulajdonjoga azok a kihívások, melyekre meg kell találni a megfelelő választ.
A szociális és társadalmi kihívások között egyebek mellett a lakosság
elöregedését, a képzett munkaerő hiányát, a tehetség megtartását, Európába vonzását említi a jelentés.
Az éghajlatváltozás esetében az ipar, valamint az energia szektor szénmentesítése, a versenyképes energia árak és ellátás, a kiszámítható, konzisztens és stabil szabályozási környezet csak néhány azok közül a területek közül, ahol még sok a tennivaló.
- A siker kulcsfontosságú elemei
A jelentés öt, egymással szorosan összefüggő, a jövőkép megvalósításához és az EU iparának átalakításához szükséges elemet határoz meg. Az új európai ipari modell csak ezek integrált kezelésével valósítható meg a jelentés szerint. Az öt elem a következő:
– vezető szerep a technológia, az innováció és a fenntarthatóság terén
– képzettség –a jövőben szükséges képzettségek kijelölése és ezekhez igazodó képzés
– a stratégiai értékláncok és értékteremtő hálózatok támogatása
– tisztességes, versenyképes és agilis üzleti környezetbiztosítása
– a társadalmi méltányosság és jólétmegteremtése. - Megvalósítás: a szükséges lépések
A jövőkép megvalósításához a következő stratégiai követelményeken és lépéseken át vezet az út:
– egy gyors és befogadó átalakítás levezénylése – az innovációt és az új technológia piaci elterjedését ösztönző ökoszisztéma megteremtése; a klímasemleges, körforgásos és forrás-hatékony iparra való áttérés felgyorsítása; a digitális gazdaság erősítése, az átállás finanszírozása;
– Európa a globális versenyképesség bajnoka –a stratégiai értékláncok erősítése; az egységes piac erősítése; vezető szerep egy nyílt, tisztességes, többoldalú kereskedelmi rendszer fenntartásában;
– törekvés a társadalmi befogadás és értékek erősítésére – az ipari átállásnak a társadalmi igazságosság alapján kell végbe mennie; az átalakítás előnyeit az EU valamennyi régiójára ki kell terjeszteni;az átalakítást az érintettek bevonásával kell végrehajtani; meg kell teremteni az oktatás/képzés és az igények összehangolásával a tanuló társadalmat; a fenntartható tevékenységeket támogató üzleti környezet kell teremteni.
További információ: