Robotok és az MI is részt vesz a Fruttamax csomagolásában

Egyedi csomagológépsort épített a pécsi SOMAPAK Kft. a hidasi Yuva Kft. számára a Fruttamax szörpök palackozásához. A két vállalkozás példaértékű együttműködése nem újkeletű, már korábban is konstruált berendezést a pécsi cég a hidasiaknak, főként ezért is fordult ismét hozzájuk Szabó Zoltán, a Yuva Kft. ügyvezetője.

– Egy komoly automatizálási folyamatba vágtunk bele a kapacitásunk növelése érdekében, ezért kerestük meg a SOMAPAK-ot, hogy most is tudnának-e segíteni. A hozzáértésük, a szakértelmük mellett számunkra az is ideális, hogy elérhető közelségben, mintegy 30 km-es távolságban vannak tőlünk, így ha bármilyen problémánk adódik a gépekkel, akkor egyszerű megszervezni a javítást.

A Yuva egy komplett töltőgépsort rendelt meg, amivel a Fruttamax szörpöket palackozzák. Az automata berendezés megtölti a palackokat, kupakkal lezárja, majd egy kamerarendszer segítségével átvizsgálja, hogy a termék minden igényt kielégít-e, nincs-e valami hibája. Ezután illeszti a palack tetejére a mérőpoharat, így kerülnek zsugorfóliába a termékek. A végén egy robotcella helyezi a raklapra a kész pakkokat az előre beprogramozott magasságú sorokba. Ezeket már csak targoncával kell a raktárba szállítaniuk az ott dolgozóknak.

– Rendkívüli mértékben leszűkült a kézi erő alkalmazása ennél a rendszernél, csupán a gép feltöltéséről, valamint a késztermékek elhelyezéséről kell gondoskodnunk, a gép mindent megcsinál helyettünk. Ez komoly létszámmegtakarítást is jelent számunkra, mivel az eddigi 5-6 helyett most csupán 3 kollégával el tudjuk látni az egész sort – mondja Szabó Zoltán.

– Mi indokolta a kapacitásbővítést?

– Az egyik ok az, hogy már a meglévő hazai piacot sem voltunk képesek úgy ellátni, ahogy arra igény lenne, többször adódott problémánk abból, hogy a különböző ízekből nem tudtunk megfelelő mennyiségben gyártani. Ezzel igen kellemetlen helyzetbe kerültünk a multiknál, ilyenkor akár kötbérrel is kellett számolnunk. Emellett azt látjuk, hogy a termékünk iránt külföldön is jelentős érdeklődés mutatkozik, tehát az export is tudna erősödni, ám a kapacitáshiány az útjába állt. Ezzel a beruházással mind a két probléma szinte egyszerre megoldódik, mert a kapacitásunk az eddiginek mintegy háromszorosa lesz, így már bátrabbak leszünk a terjeszkedéssel.

– Milyen tapasztalatokkal szolgált maga az együttműködés?

– Kisebb csúszásokkal tudtuk tartani a határidőt. Menet közben új kérdések, kérések is megfogalmazódtak, amelyekre nem volt feltétlenül válaszunk már a projekt megkezdésekor, ezért folyamatos volt közöttünk a kommunikáció. Ez egy teljesen egyedi töltőgépsor, így minden részletre kitérően meg kellett tervezni, nem akartunk abba a hibába esni, hogy nem szánunk rá elég időt és esetleg nem megfelelő gépeket gyártatunk. A SOMAPAK részéről teljes nyitottsággal találkoztunk, ha változtatásra volt szükség, minden esetben tudták kezelni. Mi is látjuk, hogy egy több százmilliós értéket képviselő beruházásnál lehetnek fennakadások, de ha jó a kapcsolat, ezeket mind meg lehet oldani.

– Az általunk összeállított komplett gépsor 4000 palackot képes megtölteni és becsomagolni óránként. A töltőgép olyan elemeket is tartalmaz, amelyeket nem mi gyártottuk, de ezek felhasználásával hoztunk létre egy egyedi igényeket kiszolgáló rendszert. A berendezésben helyet kapott egy mesterséges intelligenciával (MI) rendelkező minőségellenőrző egység is. Ez egy nagyobb teljesítményű gépsor, amelynél automatizálni kellett a sor végi gyűjtőzést is, így két robot végzi a raklapozást. Maga az MI alkalmazása is újszerű az ilyen gépeknél, valamint az is egy új fejlesztés, hogy a sebesség, a sorkapacitás miatt két egymással párhuzamosan működő robot végzi a raklapozást, ezek együttműködése komoly fejlesztést igényelt – foglalja össze a gép főbb ismérveit Bognár Balázs, a SOMAPAK Kft. ügyvezetője.

– Milyennek értékeli a két cég együttműködését?

– Egy fejlesztési folyamat során elsődleges a folyamatos tapasztalat- és információcsere. A direkt visszajelzések nagyban megkönnyítik a fejlesztési folyamatainkat és a termékeink minőségét is befolyásolják. Kiváló volt az együttműködés Yuva Kft.-vel, jól tudtunk reagálni az új igényekre, azt gondolom, ez egy mindkettőnk számára hasznos win-win helyzet volt.

– A gépsor munkába állt, a jövőben milyen teendőjük lesz még vele kapcsolatban?

– Egy ilyen összetettségű gépsornál mindig van vevői igény szerinti finomítás, paraméterezés, így a két cég közötti kapcsolat a jövőben is folyamatos lesz. Rendelkezésre állunk, elérhetők vagyunk, közel vagyunk, és ha bármilyen új igény felmerül – hiszen mindig változhat a piac –, akkor ki lehet egészíteni, át lehet alakítani vagy új paraméterekkel ellátni gépeket. Tehát nem áll meg a folyamat.

K.T.