Azok után, hogy a rendkívüli uniós csúcsértekezlet februárban nem jutott egyetértésre a következő hét éves költségvetésről, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy rövidesen új javaslattal áll elő a Bizottság.
Arról ugyan egyelőre keveset tudni, hogy milyen változtatásokat hozhat az új tervezet, Ursula von der Leyen eddigi szűkszavú nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a módosítások kedvezhetnek a kohéziós forrásokhoz ragaszkodó tagállamoknak. A Bizottság elnöke ugyanis egy közösen kidolgozott, új európai Marshall-tervről beszélt, amely alkalmassá teheti majd az Európai Uniót a koronavírus járvány által okozott mély gazdasági válságból való kilábalásra. Többen szorgalmaznak a gazdaság élénkítésére újfajta pénzügyi eszközöket (így pl. a koronakötvényeket), de mivel rendkívül távol vannak a tagállami álláspontok, ezért egy ilyen új eszköz bevezetésének a jelenlegi válsághelyzetben kicsi a realitása. „Mindenki tudja, hogy a jelenlegi válság gyors megoldásokat követel, és nekünk nincs 2-3 évünk, hogy új instrumentumokat találjunk ki” –mondta Ursula von der Leyen. –„A hét éves költségvetés a legerősebb rendelkezésre álló eszközünk, ezért úgy fogjuk kialakítani, hogy a gazdasági kilábalás meghatározó eleme lehessen” –tette hozzá. Az új költségvetési javaslatot április végére ígéri az Európai Bizottság.
Európai Marshall-terv?
A koronavírus terjedése miatt mélyülő európai visszaesés már-már a két világháború közötti Nagy Gazdasági Világválságot is meghaladhatja –mondják egyes szakértők. Éppen ezért nem tartják túlzásnak azt sem, hogy a kilábaláshoz olyan mértékű mentőcsomagra lehet szükség, hogy az méltán hasonlítható a II. világháború után Nyugat-Európát talpra állító, amerikai pénzből indított Marshall-tervhez. Elsőként Charles Michel, az Európai Tanács elnöke emlegette az „európai Marshall-tervet” – még a februári költségvetési csúcs előtt, majd a napokban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hasonlította a készülő átdolgozás alatt álló hét éves uniós költségvetési javaslatot a 72 éve született gazdasági csomaghoz, ami George C. Marshall akkori amerikai külügyminiszterről kapta a nevét. Hangzatos párhuzamok, de vajon az összehasonlítás megállja-e a helyét? Lássuk a tényeket. A Marshall-terv 1948-1952 között 13,2 milliárd dollárt bocsátott 16 európai állam rendelkezésére (az akkori amerikai GDP-jének 1,1 százalékát, ami a fogadó országok gazdasági teljesítményének 2,6 százalékával volt egyenértékű). Más tehát a mérték, és nem lehet mit kezdeni a mai uniós költségvetésben oly sokat emlegetett nettó befizető, illetve nettó haszonélvező országok fogalmával.
A Marshall-tervnek egy befizetője volt (USA), és mind a 16 európai ország részesült belőle. Ebben áll tehát a fő különbség a hét éves uniós költségvetés (MFF) és a Marshall-terv között. Az uniós költségvetést a tagállamok adják össze, fizetik be, és meghatározott elvek szerint osztják vissza, amelynek prioritásairól éppoly nehéz megegyezni a 28 tagállamnak, mint a befizetés mértékéről. Emlékezetes a februári költségvetési csúcsértekezlet meddő vitája a „fukar” tagállamok és az eddigi támogatásokhoz ragaszkodó „kohézió barátai” között. A most záruló hét évben a tagállamok közel 1000 milliárd eurós költségvetési főösszeggel tervezhettek, és ha megnézzük a statisztikát, akkor ez az összeg most az Egyesült Királyság kilépésével mintegy 11 százalékkal, azaz mintegy évi 15 milliárd euróval csökken. Ennyiből tehát nem lehet kipréselni annyi pénzt, amennyi a járvány miatt összeomlott európai gazdaság újraindításához szükséges lehet. A Marshall-terv arányait követve, ha az előző hét éves EU-költségvetés 1000 milliárd euróhoz közelített, akkor egy Marshall-terv méretű uniós büdzsé ennek két és félszerese kellene, hogy legyen. Márpedig aligha lesz ekkora, különösen nem, ha annak csak a válság leküzdésére szolgáló csomagjait tekintjük. Pedig a kiadások, az uniós költségbe befizetett pénzek valahol megtérülnek. Csak egy példa: Hollandia az uniós költségvetés mintegy öt százalékát fizeti be, évi 7-8 milliárd eurót (ennyi a holland GNI egy százaléka). Hét év alatt ez 50-60 milliárd euró, és ez áll szemben azzal az összeggel, amit egyik cikkében a holland szocialista EP képviselő, Paul Tang említ: „Az Európai Bizottság adatai szerint Hollandia a harmadik legnagyobb haszonélvezője az unió egységes szabad piacának, ami több, mint 80 milliárd euró extra bevételt jelent az országnak”
Koronakötvény – igen vagy nem?
Az állam-és kormányfők március végi első videokonferencia segítségével megtartott informális csúcsértekezletének ez volt az „Achilles-sarka”. Kibocsáthat-e az Európai Unió közösen kötvényt, hogy annak forrásait a koronavírus járvány következményeinek felszámolására használja? Az olasz miniszterelnök vétót helyezett kilátásba, ha nem lesz elmozdulás. De mivel Németország, Ausztria és Hollandia részéről óriási volt az ellenállás, döntés nem született. Valójában elnapolták, illetve az Eurocsoport pénz-ügyminisztereire hagyományozták az ügyet, álljanak elő ők egy javaslattal. Mi ezzel az egésszel a baj? Az, hogyha közös a kibocsátás, akkor közös a felelősség is, és a tiltakozó németek és hollandok nem akarnak felelősséget vállalni mindenki adósságáért.
Giuseppe Conte, olasz miniszterelnök, akinek országa akkor, február végén a járvány miatt a legsúlyosabb helyzetben volt az EU-ban (és emiatt megvolt iránta a többi tagállam szolidaritása), ragaszkodhatott ahhoz, hogy a koronakötvény maradjon napirenden – ezért született az a kompromisszum, hogy az Eurocsoport miniszterei tárgyaljanak róla, és jussanak döntésre egy javaslatról. „Nem gazdasági tankönyvet írunk napjainkban, hanem a történelemét”–mondta Conte egy német tévének adott interjúban, amikor megpróbálta megindokolni miért van szükség egy új, a közgazdaságban újszerűeszközre. „Az EU Kínával és az USÁ-val versenyez, amely két trillió dollárt vetett már be ebbe a harcba, és ha mi nem adunk határozott választ, akkor egyre többet veszítünk saját versenyképességünkből” – érvelt Conte, miközben arról is próbálta meggyőzni a németeket, hogy a korábbi olasz adósságok nem válnak egy szempillantás alatt közössé, csak az újonnan kibocsátott koronakötvényé – ha lesz egyáltalán belőle valami.
A kötvény-kibocsátások mögött álló közös felelősség egyébként már meglévő gyakorlat –írta blogjában maga Klaus Regling, az ESM, azazaz eurozóna pénzügyi mentőalapjának, az Európai Stabilitási Mechanizmusnak az igazgatója: „Amikor az Európai Beruházási Bank (EIB) és az ESM többet akar tenni, kötvényt kell kibocsátaniuk, hogy folyósítani, tudják a kölcsönöket. Az EIB – és kisebb mértékben az Európai Bizottság is – kibocsátanak kötvényeket a 27 EU tagállam számára, az ESM pedig az eurózóna számára. A három intézmény tehát már kibocsátott kölcsönös felelősségvállalás fedezete alatt adósságot, azaz európai adósságot, hosszú évek óta. Ma ezeknek a lejáratlan adósságoknak az összege, a három intézményé együtt, 800 milliárd euró” – írja Klaus Regling, majd hozzáfűzi, hogy ezek költsége jóval alatta marad annak, mintha a kedvezményezett tagállamok maguk bocsátanának ki kötvényeket a pénzpiacon. Vagyis a siker nyilvánvaló, és a három intézmény „többet is tehetne a mostani helyzetben” –olvasható az ESM vezető blogjában.
Eurocsoport: maratoni tárgyalás
Harmadik nekifutásra egyeztek meg az eurózóna pénzügyminiszterei arról, milyen feltételekkel kaphatnak hiteleket a rászoruló tagállamok az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) rendelkezésére álló 410 milliárd euró terhére. Olaszország ugyanis feltételek nélkül szeretett volna hozzájutni a pénzhez, amit a hollandok mindvégig elleneztek. Végül az a kompromisszum született, hogy a 210 milliárd euróban megállapított hitelkeretből „közvetve vagy közvetlenül” a járvány elleni védekezést finanszírozhatják az eurót használó tagállamok. Az eurózónán kívüli országok a Fizetési Mérleg Támogatás (BoP) elnevezésű másik alaphoz fordulhatnak, ha rendkívüli forrásokra van szükségük. A pénzügyminiszterek döntést hoztak két másik pénzügyi eszközről is: az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 milliárd eurós gazdaságsegítő hitelcsomagjáról, valamint a Bizottság részmunkaidős foglalkoztatás támogatására javasolt 100 milliárd eurós Sure programjáról. A legnagyobb vitát kiváltó koronakötvények a hollandok szerint már nincsenek napirenden, bár erről másképp vélekednek az olaszok, szerintük lesz még azokról szó. Például a soron következő videocsúcson, április 23-án, amikor az uniós vezetők megvitatják az eurócsoport elnökének, Mário Centeno portugál pénzügyminiszternek a beszámolóját, amelyben ott szerepel az „innovatív pénzügyi eszközök” bevetésének lehetősége, ami alatt valójában a közösen kibocsátott kötvényeket értik, csak nem nevezik annak.
További információ:
https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/STATEMENT_20_55
https://www.statista.com/statistics/316691/european-union-eu-budget-share-of-contributions/