Az már önmagában sikerként könyvelhető el, ha egy vállalkozás partnerei megelégedésére 32 éve töretlenül végzi a munkáját. Nincs rá szükség, hogy minden utcasarkon plakátok hirdessék a létezését, hiszen a pécsi Mikrolift Kft. elsősorban közületek, cégek számára kínál egyedi felvonómegoldásokat a felvonótervezés, -gyártás, a létesítés és karbantartás területén. Bár az utóbbi években egyre több megkeresés érkezi hozzájuk a lakosság felől is.
– Igazán nagy dolgok nem történtek cégünk háza táján az elmúlt időszakban, annak viszont nagyon örültünk, hogy a koronavírus nem tizedelte meg a vállalkozásunkat – válaszol röviden Katona Julianna, a Mikrolift Kft. igazgatási ügyvezetője. – A pandémiás időszak legnagyobb eredményének azt tartom, hogy meg tudtuk tartani a munkavállalóinkat, képesek voltunk bért fizetni számukra, annak ellenére, hogy a partnereink egy része szüneteltette a működését a karantén ideje alatt. Alapvetően felvonók szervizelésével foglalkozunk, nagyon sok olyan intézményünk – iskola, óvoda, szálloda, étterem – került nehéz helyzetbe vagy vált működésképtelenné, ebből következően nem volt szükségük a felvonókra sem. Szerencsére cégünk kezelni tudta a koronavírus következményeit.
– Mivel sikerült megtartaniuk a pozíciójukat, milyen intézkedéseket hoztak?
– A bevezetett intézkedések elsősorban a munkatársak, az alkalmazottak védelméről szóltak, biztosítottuk a megfelelő védőeszközöket, felületfertőtlenítőket, kézfertőtlenítőket használtunk. Akik bejártak, céges autóval tudtak közlekedni, így nem kellett részt venniük a tömegközlekedésben. Azzal is csökkentettük a veszélyt, hogy nem mindenkinek kellett bejárnia a cég székhelyére, ezzel meg tudtuk óvni egymást és a munkahelyünket is.
– A Mikrolift Kft.-t 1988-ban alapították. Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú ideje sikeresen működik a vállalkozás?
– Ez egy kicsi és családias jellegű cég, ahol odafigyelnek egymásra az emberek. Fontosak vagyunk egymásnak, és ez mindenki számára magától értetődik. A liftes nem egy átlagos szakmunka, inkább egy kvalifikált és sokféle kreatív tudást igénylő szakma. Hiszen itt az elektronikától kezdve a gépészeten keresztül a lakatosmunkáig mindennel tisztában kell lenni, maga a javítás pedig különösen mély ismereteket igényel. A kollégáink többsége régóta nálunk dolgozik és úgy gondolom, hogy ebben jelentős szerepet játszik az, hogy megbecsüljük őket.
– Ez lehet a siker titka belülről. És kívülről, a partnerek, a megrendelők részéről miként mutatkozik meg az elismertség?
– A szlogenünk is ezt fejezi ki: egyedi megoldásokra törekszünk. A kollégám, Avar Zoltán, aki már 28 éve villamosmérnökként és ügyvezetőként dolgozik a cégnél, fantasztikus kapcsolatteremtő képessége és megbízhatósága a siker egyik záloga. Mi nem a legolcsóbbak vagyunk a piacon, viszont a legmegbízhatóbbak. Ez az az alap, amire építhetünk. Nagy cégekkel van folyamatos kapcsolatunk, amelyek visszatérő megrendelőink. Foglalkozunk új felvonók telepítésével, de gyakorlatilag a tervezéstől a kivitelezésig mindent meg tudunk oldani.
– Mit vár el a piac önöktől, és mi nélkül nem lehet ma minőségi szolgáltatást nyújtani?
– A jövőképünkben továbbra is benne van, hogy megbízhatók legyünk, gyorsak, és az igények teljes mértékű kielégítésére törekedjünk. Ezért elég sok importanyagot használunk fel, német, olasz, spanyol és angol kapcsolataink is vannak – onnan például széklifteket rendelünk. Ez garantálja a jó minőséget, a szakmaiságot pedig a kollégáink. A különböző felvonóvezérléseket mi magunk készítjük, és ezt szeretnénk bővíteni a többi szolgáltatással együtt. Termékbővítésben jelen pillanatban nem gondolkodunk, inkább a minőség tekintetében szeretnénk tovább lépni.
– Miként fejlődnek a felvonók, az igények? Mik az újdonságok ezen a területen?
– Mostanában egyre több igény érkezik a lakosság részéről home liftek telepítésére, ez a szegmens számunkra is új kihívást jelent. Ez mind népszerűbb a családiházas övezetekben, a falvakban, ugyanis a 80-as években épült emeletes családiházak tulajdonosai idősödnek, a 2, néhol 3 szintes épületekben nehézzé válik számukra a szintek közötti közlekedés. Mivel senki sem hagyja el szívesen a „fészket” és megoldást keres arra, hogy meg tudja tartani az életminőségét, egyre több megkeresést kapunk home liftek, székliftek, lépcsőnjárók telepítésére. Amíg 20 évvel ezelőtt elenyésző volt a megkeresés a magánszférából, addig most ez az arány már kb. 20%-ra emelkedett. Ennek kiszolgálása új kihívást, egyben perspektívát jelent a Mikrolift számára.
Kis Tünde