Indulnak a szakmaismereti versenyek – kreativitás, tudás, jövő egy versenyben

Február 2-án veszi kezdetét az idei szakmaismereti versenysorozat, amely játékos módon, szakmai kihívások elé állítja a pályaválasztás előtt álló, 6. és 7. osztályos diákokat. A többfordulós megmérettetés célja, hogy a résztvevők élményszerű módon ismerkedjenek meg különböző ágazatokkal, miközben kreativitásukat, problémamegoldó képességüket és csapatmunkájukat is fejlesztik.

Az első fordulóban a versenyzők online térben mérhetik össze tudásukat. Egy összetett, színes, játékos fejtörőket és szakmaismereti kérdéseket tartalmazó kérdőívet kell kitölteniük. A lenti szövegben található linkekre kattintva érhetőek el a jelentkezési- és feladat lapok.

A második fordulóban a hangsúly a gyakorlati alkotáson van. A csapatok pályamunkát készítenek iskolai vagy otthoni körülmények között. A Gép-ésszel versenyen szélmeghajtású kalapácsszerkezetet, az Épít-ésszel versenyen egy kis házikót vagy építményt, a Villany-Ász versenyen napelemes biciklistát, míg az Autómánia versenyen egy dömpert kell megalkotniuk. A feladatok során a diákok fúrnak, fűrészelnek, csavarnak, ragasztanak, vágnak, mérnek és számolnak, miközben megismerkednek a gépészet, az elektronika és az építőipar alapelveivel. A zsűri az értékeléskor a precizitást, a szakmaiságot és az esztétikus megjelenést egyaránt vizsgálja.

A szakmaismereti paletta idén is széles: az Ide-süss! vendéglátás verseny Baranya vármegye gasztronómiájára épít, ahol a csapatoknak egy komplett menüsort kell összeállítaniuk. A Turizmustra elnevezésű turisztikai verseny középpontjában a Mohácsi csata 500. évfordulója áll, történelmi és turisztikai megközelítésben. Újdonságként idén debütál a kereskedelem ágazat versenye, a Blokk and Roll, amelynek második fordulójában a csapatoknak egy mini boltot kell megtervezniük és működtetniük.

A versenysorozat csúcspontját a harmadik fordulók, az április végén és május elején megrendezett döntők jelentik. Itt a tíz legügyesebb csapat interaktív feladatokban bizonyíthat, amelyeket a duális partnerek bevonásával állítanak össze. A szakmaismereti versenyek így nemcsak tudást adnak, hanem valódi bepillantást engednek a szakmák világába – élményszerűen, inspirálóan, jövőt formálva.

A versenyek idén is szoros szakmai együttműködésben a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszakának keretében, „A pályaorientáció megerősítése a Dél-Dunántúli régióban” című komponens megvalósításához kapcsolódva kerülnek megrendezésre.

Közelgő rendezvényeink