Turisztikai elismerések garmadáját zsebelhette be Hosszúhetény

Dr. Csörnyei László, Hosszúhetény polgármestere is szerepel a turizmus területén eredményes 10 polgármester között, akiket felsorol A turizmus 50 fontos szereplője & TOP10 expat, szakmai szövetség, polgármester és fiatal című, a magyar turizmuságazat 2025-es teljesítményét értékelő exkluzív kiadvány.

 

A február 1-jén, a Turizmus Évadnyitó Gálán bemutatott kötet átfogó képet ad a hazai turizmus működését és jövőjét döntéseikkel, szakmai teljesítményükkel és hatásukkal tavaly formáló személyekről. A három és fél ezres baranyai községben tavaly 7459 vendégéjszakát töltöttek a turisták, de számos aktív- és ökoturisztikai program, valamint az országosan is jegyzett gasztronómia is kedvelt célponttá tette a Zengő lábánál elterülő kedves települést.

2010 óta vagyok Hosszúhetény polgármestere, és egyértelmű volt számomra, hogy jelentős potenciál rejlik a település turisztikai vonzerejében, amire lehet építeni. A fejlődés alapját a természeti értékeket és a helyi közösség léptékét tiszteletben tartó szelíd- és fenntartható turizmus jelenti, turisztikai vonzerőnket elsősorban az aktív- és ökoturizmus adja. A térségben számos túra- és kerékpáros útvonal található, az itt szerezhető természeti élmények vonzzák az aktív kikapcsolódást kereső látogatókat. Azt mindenképpen szem előtt tartjuk, hogy kínálatunkkal tudatosan nem a tömegturizmust, hanem a természetközeli élményeket és a hosszabb tartózkodási időt céloztuk meg.

A tavalyi turizmus ágazatot értékelő könyvben ön bekerült a TOP10 polgármester közé, akik sokat tettek a turizmusért. Mire lehetnek büszkék az elmúlt év teljesítménye alapján?

A 2025-ös év kiemelkedő volt Hosszúhetény életében, rengeteg fejlesztés valósult meg. Felújítottuk a moziépületet és a piacot, előbbiben létrehoztunk egy kiállítóteret is. A turizmus szempontjából jelentős szerepet játszik a tájház és a benne szervezett programok, Hosszúhetény szomszédságában található Püspökszentlászló, a Kelet-Mecsekben a kőmorzsoló óriás, mindkét látványosság sokakat vonz. Hamarosan egy nyertes pályázat eredményeként Kisújbányán építünk egy fogadóépületet, amelyben elektromos kerékpártöltő is lesz. A Bortermelők és Borbarátok Egyesülete, valamint a helyi turistaegyesület egész évben szervez túrákat, de említhetem a kerékpárosversenyeket, amelyeknek folyamatosan fejlesztjük a helyszíneit, ezekre a programokra is rengetegen kíváncsiak.

Mindezek a fejlesztések és aktivitások számos elismerést hoztak számunkra. A település elnyerte a World’s Best Tourism Villages by UN Tourism címet, így bekerült az ENSZ által elismert világ legjobb turisztikai falvai közé. Emellett a Green Destinations Top 100 Stories válogatásában is helyet kaptunk a „virágzó tiltakozás” történetünkkel. További jelentős szakmai elismerésként könyvelhetjük el, hogy a Visit Hungary és a Sustainia közös kiadványában, az Utazz tudatosan – 50 inspiráló magyar példa című kötetben is szerepel Hosszúhetény jó gyakorlata. A mi sikerünk is, hogy ugyan közigazgatásilag nem tartozik Hosszúhetényhez, de szorosan kapcsolódik a faluhoz a Zengő kilátó, amely 2025-ben elnyerte az Év kilátója címet, tovább erősítve a térség turisztikai vonzerejét. A gasztronómia területén is kiemelkedő eredmények születtek. A településen működő Hosszú Tányér Gourmet-házat immár harmadik évben ajánlotta a Michelin-kalauz, míg a térség borászatait – köztük a Schunk Pincészetet – rangos díjakkal ismerik el, ez tovább erősíti Hosszúhetény gasztroturisztikai pozícióját.

– Hogyan jelenik meg a településen ez a siker?

– A rangos díjak hatására jelentősen megnőtt az érdeklődés Hosszúhetény iránt. Számos szakmai megkeresés és interjú készült a településről, ezek is hozzájárultak a falu országos és nemzetközi ismertségének növekedéséhez.

– Miként folytatódik a lendület 2026-ban?

– Ebben az évben az önkormányzat célja, hogy tovább erősítse a fenntartható, aktív- és borturizmus irányát. A tervezett pályázati fejlesztések is ezekre a területekre fókuszálnak. A Mesés Mecsek program keretében egy új, interaktív kiállítóhely nyílik Ember és természet címmel, amely Hosszúhetény természeti és kulturális örökségét mutatja be élményszerű, interaktív módon. Az önkormányzat tagja a Mesés Mecsek konzorciumnak, amelynek keretében a kiállítás is megvalósul. Kiemelt cél továbbá a kerékpáros turizmus fejlesztése, hosszú távon azzal az ambícióval, hogy Hosszúhetény a Kelet-Mecsek egyik legfontosabb kerékpáros központjává váljon. Emellett megjelentek a Mecsek–Völgység–Hegyhát térség LEADER-pályázatai, amelyek a helyi ökoturisztikai és gasztronómiai fejlesztéseket segítik elő. Fontosnak tartjuk a település turisztikai infóközpontjának megnyitását, hogy tájékoztatni tudjuk a vendégeket a lehetőségeikről, ezzel párhuzamosan pedig az online térben is fokozni kell a jelenlétünket.

K.T.

Közelgő rendezvényeink