A legfontosabb a folyamatos tanulás igényét átadni a következő generációknak

 A Délviv Kft. Kovács Mátyás vezetésével 2004 óta foglalkozik folyamatosan villanyszerelő tanulók képzésével igen magas minőségben. Az új duális képzési rendszerben már erősáramú elektrotechnikus tanulók szakirányú oktatását is végzi. A vállalkozás munkájának köszönhetően az elmúlt több mint két évtizedben 150 fő szerzett erősáramú szakmai végzettséget. Tanulóik rendszeresen érnek el kimagasló eredményeket az évenként megrendezendő kamarai Szakma Kiváló Tanulója versenyen, ahol több alkalommal az országos döntőig is eljutottak. A vállalkozás munkáját a kamara Baranyai Szakképzési Díjjal ismerte el.

Kovács Mátyás

 

– A Délviv alapítása 1997 decemberére nyúlik vissza, de a szakmai gyökereink még korábbiak. A tanulóinkba igyekszünk az évtizedek alatt kialakult szemléletet átültetni, valamint a megszerzett szakmai tudást átadni. A tisztességes szakmai munkavégzés mellett fontosnak tartjuk annak az elismerését, hogy a magánéletet nem lehet teljesen elválasztani a céges élettől, főleg azoknál a tanulóknál és dolgozóknál, akik valami miatt hátrányos helyzetűvé váltak vagy átmenetileg segítségre szorulnak. Igyekszünk megvalósítani az őszinte, egyenes kommunikációt, kifelé mindig megvédeni a munkatársainkat. Fontos számunkra, hogy senki se jöjjön be stresszel, rosszkedvűen a munkahelyre, ezért bárki számára elfogadható munkahelyi légkört biztosítunk és megteremtjük a tisztességes munkavégzés feltételeit. Az empátia is jelentős szerepet játszik a mindennapjainkban, a cég és a munkavállalók közötti párbeszéd, együttműködés kölcsönös előnyeit is megmutatjuk a nálunk tanulóknak.

– A szakmai tudáson túl mire érdemes megtanítani a jövő szakembereit?

– A legfontosabb a folyamatos tanulás igénye, hiszen a szakmák szinte folyamatosan átalakulnak, változnak a technológiák, a módszerek, az anyagok, óriási fejlesztési kényszer van a piacon, ezekhez próbálunk alkalmazkodni. Sok fiatal mérnök dolgozik nálunk, a fizikai dolgozókkal együtt őket is igyekszünk bevonni a tanulók képzésébe, ily módon biztosítva a tanulóinknak hatékony hozzáférést a cégnél elérhető elméleti és gyakorlati szaktudáshoz. A nálunk folyó tanulóképzésről való jó visszajelzésnek tekinthetjük azt a tényadatot, hogy a fizikai dolgozóink mintegy 80%-a a tanulónk volt. Mindig elmondom a diákoknak, hogy az az optimális, ha a szakmai sikereket magánéleti sikerek kísérik, ezt a kettő kéz a kézben jár. Azt gondolom, hogy ez megvalósulhasson, abban a cégeknek is van tennivalójuk, főként egy kkv-méreten túl nem nyúló magyar tulajdonú vállalkozásnak, amely tudatosan járja a saját útját.

 

 

Közelgő rendezvényeink